Polytechnika 5+1. Lopás: 1+0

Lányoknak szabás-varrás, háztartástan, toldozás-foltozás, kötés-horgolás, fürge ujjak, hímzés-kötés -valahogy így képzelné a mai (de az akkori) halandó. A fiúk markába pedig kalapács és szög, később hegesztés, forrasztás (nem keverendő!!), sőt faragás és faesztergálás való, ha már a finoman megmunkálható darabokra és nem a marógépre gondolunk. De nem!
Amikor én gimnáziumba jártam, akkor vezették be a polytechnikai oktatást. Ez a hatvanas években történt. De nem ám a fent említett praktikus női és férfiúi tevékenység, hanem első koedukált osztályként, koedukált fizikai aktivitás.(Már nem leány-és fiúiskola tanulói voltunk).
Én mezőgazdasági polytechnikai és humán osztályba jártam! Lényeges volt, hogy a latinos humán tagozat cicerói körmondatokkal, a declinatiot (főnévragozás) és conjugatiot (igeragozás) vagy éppen a hexametereket skandálja két kapavágás között. 5 nap tanulás -akkor még jártunk suliba szombaton - és 1 nap mezőgazdasági gyakorlat. Előbb a tsz-ben kapáltunk, gyomláltunk, krumplit szedtünk, ez kiváló ingyen munkaerő volt a közösben! Aztán később a kombájn és traktorvezetés alapjainak letétele után, már felettébb úri dolog volt az iskolában megépített üvegház, ahol palántázást, egyelést, és egyéb mezőgazdasági tevékenységeket gyakoroltunk.Tudom, hogy milyen a tárcsás borona, a kultivátor, hogyan kell trágyázni, szóval rém hasznos volt a dolog. Nyáron külön díjazásért (fizetésért) Dalmandra lehetett menni kukoricát címerezni. Abból vettem meg a következő évre a tankönyveimet.
A polytechnikai oktatást az egyik helyi mezőgazdász kísérletezte ki velünk 14-18 között, ő volt a polytechnika tanár, akit a nem hízelgő "Trágya Kukac" csúfnévvel illettünk. Nem igazán kedveltük, olyannyira nem, hogy az érettségi banketten hashajtót kevert az egyik leányzó a kávéjába és egy kis idő elteltével hölgyválasz gyanánt, kézről-kézre kértük fel T.Kukac bácsit táncolni. Randa dolog volt látni, miként izzadt szerencsétlen, mi meg 18 évünk vihogó kicsattanó bosszúállásával vittük táncba, keringőztünk vele, majd csárdás, twist, csa-csa-csa, lehetőleg egyre gyorsabb táncokat kértünk a zenekartól és sorban vittük őuraságát, nehogy petrezselymet kelljen árulnia, ha már aktív termelő mezőgazda. "Na de lányok, hagyjanak már" könyörgött izzadva, mi pedig nem és nem hagytuk, hiszen a fenoltftaleinnek működnie kellett. Kékült-zöldült a mi tanárunk, közben szegénnyel keringett a világ, és az anyagcsere végül győzött...Mi meg pukkadoztunk a szabályos röhögéstől és lihegtünk a bosszútól, hogy na most addig táncolsz, amíg nem lesz becsúszó szerelés...Lett. .Ő ugyanis tárgya fontosságának tudatában akinél csak tehette, lerontotta a bizonyítvány átlagát, elég rendesen! (Az enyémet valamiért nem merte. Nekem, mint osztályidegennek nagyon fontos volt muraközi lóként húzni az igát). No, a muraközi lóságom azonban egyszer igen sunyi szarkaságba csapott át.
Kellemes kis hónapos retkek piroslottak a gimnázium tankertjének üvegházában. Mi magunk termeltük. Érettségi előtt nagy volt a vitaminszükséglet és nekem vitaminra volt szükségem ezért LOPTAM! Bizony LOPTAM! Hónapos retket az üvegházból. Amikor odamentem a szünetben, az ajtó épp tárva-nyitva volt és én hetykén belátogattam, hogy mekkora is már az a retek? Előre kitervelt szándékkal kiszakajtottam egy tövet és belegyömöszöltem a köpenyem zsebébe. A nagy lopás közepette pedig nem vettem észre, hogy a szellőztető ajtó bezárult és nem tudok immár kimenni. Volt egy pici szén berakó nyílás, ahol a teljes 45 kg-om sem fért át, ellenben iszonyú szenes lettem, mint egy kéményseprő. A fekete iskolaköpeny fehér gallérja nem a piros retektől, hanem a széntől lett retkes! Kétségbe esetten kiáltoztam segítségért kifelé, mert mi lesz, ha sem a következő órára, sem pedig haza ne adj Isten napokig (?) nem tudok innen kijönni. Bőgtem és a szenes kezemmel törölgettem könnyeimet, mire Fábián bácsi a pedellus meghallotta vinnyogó kiáltozásomat. El is kapott és korholva kiabálta: "Nem szégyelli magát, nagylány létére egy mocskos szenes lukon mászik ki-be?" Észre sem vette volna a zsebemben lapuló retket, ha én zokogva nem hüppögöm: "csak a retek, csak a retek! " ígérgettem, hogy soha nem lopok retket, csak most az egyszer bocsásson el és ne szóljon senkinek.
Fábián bácsi morózusan mondta, hogy majd meglátja mit tesz. Én meg reszkettem! Végül is eltulajdonítottam azt, ami nem illetett meg (bár...megdolgoztam érte). Később hallottam, hogy nevetve mesélte a drága jó Miklós Péter bácsi igazgatónak, hogy képzelje igazgató úr! Bemászott azon a piszkos kis lyukon! Péter bácsi úgy tett, mintha nem is tudna a dologról. Ez volt életem első és utolsó sikkasztása. És nem jöttek a rendőrök.
Ettől fogva nem rajongok a retekért. Szörnyű asszociációk kínoznak, ha meglátom a nagy csomókat a piacon, vagy a boltban.Érdekes, a ricinusra nem jut eszembe a hashajtott hölgyválasz... Pedig ősszel még ricinusmagot is szedtünk (jaj de sebes volt tőle a kezem!!). Ja, és a kolorádóbogár inváziókor, bogarakat kellett gyűjteni a krumpliról. Az győzött, aki 1000 db-t összeszedett. Nekem csak 300 körüli volt a normám, így sajnos az alsó mezőnyben végeztem.
De amikor az iskola 560 gyereke kiment a krumpliföldre, gondolhatjátok, hogy micsoda élő MATADOR (alias DDT) invázió vette kezelésbe a hazai burgonyán tanyázó imperialista rovarokat. Akkor még nem volt farmer és Coca Cola, de volt igazi amerikai születésű, onnan keletre disszidált kolorádó(i) bogár. Ha meg imperialista, akkor irtani kellett!
Hja kérem..változnak az idők. Se irtás, se kolorádó, se imperialista...S mert humán latinos voltam, hát a kultivátor mellett felötlik ez is "oh tempora, oh mores"!

(GundyS, 20160612)