NÉHÁNY GONDOLAT AHHOZ A BIZONYOS „TIZENKÉT PONTHOZ”
(Civil Közoktatási Platform)

Egy alapviccel kezdeném:
„Mit kell tudni az egyetemi hallgatónak? – Mindent, ami a könyvekben, jegyzetekben van.
Mit kell tudni a tanársegédnek? – Mit, hol talál a könyvben?
Mit kell tudni a professzornak? – Hol van a tanársegéd?”

Ez a kissé felfordított diákhumor eszembe juttatja, manapság kissé felfordultak, kifordultak bizonyos dolgok.
Pedig van, ami nem fregoli-kabát vagy bunda, hogy kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda.

Az elhíresült „tanár-tüntetésen” támogatott pontok mindegyikét ki lehetne vesézni, de ehhez át kellene tekinteni az oktatás- és neveléselmélet leírt anyagait, az 1990 óta megszületett törvényeket, rendeleteket és sok mindent, ami túl nagy falat lenne. Ezért néhány kiragadott elemet említenék, hogy saját magam számára is összerendezzem a kuszaságot. Nem biztos, hogy sikerül.

Fontos lenne néhány alapkérdést, definíciót rögzíteni.

Az oktatás-nevelés egy hosszú folyamat, melynek van meghatározott célja és vannak eszközei. A feladatrendszer célja, hogy bizonyos kortól kezdve kellő mennyiségű és minőségű tudással vértezzük fel gyermekeinket, felkészítsük őket a társadalom számára is hasznos feladatok ellátására, egyéni boldogulásuk segítésére, EMBER-ré neveljük őket. Alkalmasak legyenek az „élethosszig” való tanulásra, továbbfejlődésre. (Nem tudományos megfogalmazás.)

A pedagógus is eszköz (tetszik vagy nem tetszik). A legfontosabb tényező. Ez azt jelenti, hogy kívánalmak fogalmazhatóak meg: legyen szakmailag felkészült az általa gondozott terület ellátására, az ismeretek átadására. Rendelkezzék a szükséges módszertannal (erre nincs egységes recept), legyenek lélektani ismeretei, érezzen hivatástudatot.

A pedagógusok tevékenysége differenciált, nem ugyanaz a feladat a különböző korosztályok, iskolatípusok, tantárgyak stb. esetében, mint ahogy nem egyformák az oktatás-nevelés alanyai sem. Nem tehetünk egyenlőségjelet a természettudományhoz, humán ismeretekhez stb. sorolt vagy a készségfejlesztésre irányuló ismeretek oktatási gyakorlata tekintetében. Nem várható el, hogy minden tanító, tanár Öveges József féle kvalitásokkal rendelkezzék, akinek diákjai szinte játszva tanulták meg az előírt anyagot, de nagyon lényeges, hogy fel tudják kelteni az érdeklődést, segítsenek abban, hogy a tanórákon a tanulók megértsék és rögzítsék a napi lecke lényegét, hogy otthon kevesebb időt kelljen eltölteni a szükséges lexikális ismeretek „bemagolásához”. Erre gondolok, amikor a módszertan kérdéskörét próbálom feszegetni.

A gyerekek terhelhetők, fogékonyak. Nem attól frusztráltak, hogy tanulni kell. Attól inkább, ha az iskolai és az otthoni légkör nem ad biztos támaszt, segítséget. Tudom, hogy az általánosítás bizonyos fokig mindig sántít, de most a speciális körülmények között élő, speciális adottságú és speciális foglalkozást igénylő tanulókra nem térnék ki.

A legfontosabb, hogy optimális mennyiségben kell adagolni az ismereteket. Ehhez pedig biztos alapokat kell teremteni, mert csak arra lehet a továbbiakban építkezni. A szilárd alapokat pedig többek között a közismereti tárgyak jelentik, melyek nem csupán az általános műveltséget adják, hanem a versenyképes tudás elengedhetetlen követelményeként is jelentkeznek. /2.-3. pont/

Itt már el is érkeztünk a tananyagok, tankönyvek rázós témájához. Csak emlékeztetőül:
„Az első hivatalosan elfogadott NAT 1995-ben jelent meg (A Nemzeti alaptanterv kiadásáról szóló 130/1995. (X. 26.) Korm.rend.) és bevezetése szakaszosan, az 1998/99-ik tanévben kezdődött el (1998. szeptember 1.) az első és a hetedik évfolyamon. Szerkezetében egy nálunk akkor új típusú ún. kétpólusú tartalmi szabályozás központi oldalát jelenítette meg.
Az iskolák ehhez a központi oldalhoz képest határozhatták meg az adott intézményre jellemző és kötelező pedagógiai programot és helyi tantervet.
A második hivatalosan elfogadott NAT dokumentum 2003-ban. Az oktatási miniszter 2006. szeptemberétől elrendelte a NAT 2003 felülvizsgálatát….”
Éveken keresztül számtalan egyeztetés zajlott állami vezetők, szakemberek és érintettek széleskörű bevonásával. (Elég eklektikusra sikeredett, a módosítások néha javítottak, néha rontottak rajta.)
A jelenlegi rendelkezések lehetőséget adnak szabad tankönyvválasztásra egy bizonyos kereten belül, ennek további szélesítése nem indokolt, hatalmas áttekintést, munkát kívánna új kör kialakítása. /6. pont/

(Ehhez egy kitérőt szeretnék tenni. A felsőoktatási intézmények szakokra vonatkozó képesítési követelményei, az elfogadott tantervek meghatározzák, hogy milyen tárgyakat és hány kredit értékben kell teljesíteni a diploma megszerzéséhez. Az intézmények a középiskolából érkezők tudására építik a további képzést, ez megkívánja a lehetőleg egységes alapismereteket. Sok évvel ezelőtt jelentkezett az a probléma, hogy pl. a Budapesti Műszaki Egyetemen a matematika és fizika egyetemi anyagának oktatása előtt az első éves hallgatók jó részének – felvezető tárgyként – a középiskolai anyag egy részét kellett megtanítani…)

Az oktatásban nem javasolt forradalmat végrehajtani, az átgondolt, szakaszosan felépített és bevezetett reformok vezethetnek eredményre. Az óvodától a felsőoktatásig egymásra épül a rendszer, a beavatkozások nehezítik az egységes áttekintést, hatékonyságot.
/Elfogadhatatlan az 1. pont, nem is érthető, miért kellene elhalasztani és hogyan az érettségire vonatkozó követelményeket, ugyanis a feltételeket előre, időben kell meghirdetni, hogy teljesíthetőek legyenek./

Vannak hibák? Persze, hogy vannak. Senki sem állította, hogy minden tökéletes.
De a kézenfekvő gondok, működési problémák orvoslása csak együttműködve, higgadt józansággal, kellő hozzáértéssel valósulhat meg. Ehhez minden feltétel adott, élni kell a lehetőséggel (közoktatási kerekasztal).
A nem érintett pontok ebbe a körbe tartoznak /4.-5.-7.-8.-9.-10./
Sajnos nem értem, hogy a 11.-12. pont mit akar jelenteni.

Az nem a jó szándékú hozzáállás módja, hogy becsukom a szemem és a fülem, de kinyitom a számat. Miért kell több energiát fordítani a tények letagadására, meghazudtolására, mint a problémák megoldására? Ja, hogy ez innen kezdve már politika? Akkor menjünk vissza az elejére: az oktatás-nevelés célja….

A TANÁROK 12 PONTJA

1. Halasszák el az érettségire vonatkozó követelményeket
2. Drasztikusan csökkentsék a közismereti tárgyakat
3. Csökkentsék a tanulói terheket
4. A különleges bánásmódot igénylő diákoknak azonnali intézkedésekre van szükségük.
5. Szüntessék meg a szegregációt, mert újratermelődik az egyenlőtlenség.
6. Legyen szabad a tankönyvválasztás
7. Függesszék fel a pedagógus-minősítést és a szakmai ellenőrzést.
8. Azonnali hatállyal teremtsék meg a nyugdíjas pedagógusok továbbfoglalkoztatásának törvényi szabályait.
9. A maximális tanóraszám 22 óra legyen.
10. Biztosítsák az oktatás finanszírozását, rendezzék a nem pedagógus asszisztensek bérét.
11. Legyen őszinte és nyílt kommunikáció.
12. Új alapokra helyezett közoktatási rendszer kidolgozása.