2016.03.16. 20:31, Vinczer S Péter
A TERMESZEK 2016. március 15
Nem tudom, mi készteti a termeszeket az indulásra, de amikor megindul a termesz folyam, ami útjukba esik, mindent felfalnak. Menekül ember állat, mert akit megtámadnak, menthetetlen. Csak a tűzön nem tudnak átjutni. Más minden kerítésen átrágják magukat.
Hasonló a mai migrációs emberáradat. Özönlenek a saját elvük szerint, ami útjukba esik, mindent legázolnak, szörnyű szemetet hagyva maguk után.
A balkáni útvonal leállításával már meghaladja az ötvenezret a veszteglők száma.
Kisebb csoportok elvesztik a türelmüket, és útra kelnek. Egy ilyen csoport megindult, megkerülték a makedón határkerítést, és a megáradt folyón átgázoltak.
Jó lenne, ha megértenék az országok vezetői, hogy ez figyelmeztetés. A jövő heti csúcs után megkaphatják a jelet az indulásra. A makedónok kijelentették, hogy erőszakos ellenállásban nem érdekeltek. Tehát nem lesz tűzparancs.
Ha megindulnak, akkor egyszerre mind megy! Nem fognak szórakozni, átvágják a kerítéseket, és a néhány ezer rendőrt, katonát legázolják, megalázva meggyilkolhatják őket!
Úgy fognak viselkedni, mint a termeszek!
A határra küldeni a rendőreinket, és honvédjeinket megfelelő fegyverek, és lő parancs nélkül egyenlő a halálos ítélettel.
Sürgősen ki kellene nyilvánítani a hadi állapotot. Ennek alapján hadgyakorlatra kivezényelni a katonaságot, minden hadi technikával, és önvédelmi lő paranccsal. Ehhez szükséges a szomszédjaink együttműködése, mert védekezés esetén a vízágyú vize, vagy a lövedék átkerül a szomszédba.
Ne bízzunk a makedónokban, mert őket el fogja az áradat sodorni. Ők rossz üzenetet küldtek.
Azonban ez csak az egyik veszély, amire fel kell készülni. A másik a fertőző járvány kialakulása.
Emlékezzünk, Magyarkanizsán a városháza előtti park földjét fél méter mélyen ki kellett cserélni, mert tele volt húggyal és fekáliával. Mivel más a helyzet Athén parkjaiban?
A meleg beálltával a már meglévő vérhas mellé könnyen jöhet egy kolera járvány.
Vagy ezt is akarják azok, akik szerint sokan vagyunk?
A görögök rövidlátóak. A kompjaikkal jó forgalmat csinálnak, állítólag 50 euró a viteldíj.
Ugyanakkor a jövő évi turista forgalmukat feláldozzák. Ki fog Athénbe utazni? Talán a kívül eső szigetekre nem lesz hatással.
Az én meglátásom szerint, ez az áradat Németország további büntetése, és fejlődésének a lefogása. Kettős céllal, mert ez kihat egész Európára, különösen az Oroszország elleni szankciókkal kombinálva. A csatolmány erre mutat rá. Soros ördögi terve, bosszúállása a ma élő ártatlan embereken.
Orbán Viktor ünnepi beszédében kijelentette, hogy Brüsszelt meg kell állítani. Nagyon helyes, és ezért van szükség a V4 bővítésére. Az Adriától a Balti tengerig. Szabad nemzeti államok gazdasági tömörülésére.
Könnyen benne lesznek a nyugat balkáni országok, Bulgária, Makedónia, Montenegró, Szerbia, Bosznia, Horvátország, Szlovénia.
Ausztriától félek, a mostani szirénhangjai az osztrák kancellárnak az újraválasztásának a feltétele. Ha őszinte volna, akkor megkövetné a korábbi kijelentései miatt az Orbán kormányt.
A három balti állam bizonyosan csatlakozik.
Ha ez létrejön, akkor a közös fellépéseket kénytelen lenne figyelembe venni a gerinctelen triumvirátus, Merkel, Junckers, és Schulz, az-az az EU.
Vinczer S. Péter
Nagyon pontos a hasonlat a termeszekhez... Bizony elképesztő amit ez a kontinensfoglaló siserehad művel, akik között vannak ugyan nők és gyermekek, de ott vannak soraikban a terroristák is, akik már bizonyítottak néhányszor... Európa befogja a fülét, behunyja a szemét és elhiszi, hogy itt a könyörületességről lenne szó. (Szegény pápánk is ilyesmiket mond, de sajnos nincs igaza!)
Nem a keresztényi együttérzés, hanem az önvédelem parancsa a legfontosabb! Ennek megfelelően kell dönteni, nem pedig a merkeli ostobaságot folytatni!