.

Meggyalázták nemzeti ünnepünket.

2016 Március 15-én a pedagógusok egy része – vagy az ő nevükben valakik – tüntetést szerveztek a Nemzeti Múzeum előtt rendezett állami megemlékezés közvetlen közelében, azzal egyidőben. Át-, áthallatszott kihangosítóval erősített ordításuk: diktátor, diktátor. Merthogy diktatórikus viszonyok vannak, például az oktatási rendszerben? Szakmai vita van – mondja néhány pedagógus. Szerintem pedig sokkal inkább világnézeti, de méginkább hatalmi játszma.

1974 óta volt alkalmam közelről figyelemmel kísérni az oktatási szférában bekövetkezett változásokat, illetve a változások egy részét. A szocializmus „vívmánya” volt az ideológiai torzítás – a hitre, jó erkölcsre nevelés eltörlése, azonban sulykolás folyt a szocialista hazafiságról – amelyben az első parancsolat a nemzetközi szocializmushoz való hűség, az egypártrendszerű állampárti struktúra primátusa volt.

Ma nincsenek megbecsülve a pedagógusok? A pedagógusoknak az 50-es évektől nemcsak a tekintélye, korábbi társadalmi megbecsültsége enyészett el, hanem munkavégzésük feltételei is romlottak, az anyagi javakat tekintve egyre jobban háttérbe szorultak – előbb a szakmunkásokhoz, majd a többi diplomáshoz képest. (A férjem esti tagozaton, ifjú szakmunkásként végezte el az egyetemet, s amikor végzett, kevesebb lett a fizetése, mint szakmunkásként volt. 1970-es évek. Aki nem hiszi, nézzen utána!) Ez volt tapasztalható az oktatás-nevelés összes színterét tekintve, legyen az alsó-, közép-, vagy felsőfokú képzés. 2016-ot írunk. Diktatórikus viszonyok az oktatási rendszerben? A hivatalos megbecsülés hiánya? Ez porhintés, hiszen minden normális ember különbséget tud tenni az iskolai rend, amely a munka alapfeltétele, s a diktatúra között. Persze, ki ne lett volna alárendelt helyzetben az ún. tanár-diák viszonyban. Hová jutunk, ha diktatúráról ordítozunk, ha a fegyelmet drillnek hazudják, s a tanári munka felügyeletét – ami voltaképpen a szakmai nyilvánosság rendszere – , valamint a diákok fegyelmezését zsarnoki beavatkozásnak. Taníts, amit akarsz, virágozzék minden virág! Tanulj, ne tanulj, majd csak lesz valahogy? Na nem! Már a régi görögök is megmondták, leírták: semmit sem túlságosan! Az arányok a fontosak, van kötelező, közmegegyezéses törzsanyag és szabad kiegészítés a pedagógus szabadságaként. De ez nem azonos pl. a történelmünk meghamisításával. És differenciálás, ha lehet. És követelményeket támasztani, hiszen a jóknál igaz a szállóige, hogy „teher alatt nő a pálma”, de van diák, akit semmivel sem lehet munkára bírni. Ilyen volt, s ilyen van ma is. Nekem is van vitám a rendszerrel. Túl kellene lépni azon a szemléleten, hogy egy oktató munkáját a bukottak számából ítéljük meg, hogy az a jó pedagógus, akinél kevés a bukás. Ez fals, hiszen éppen a jó szakemberek kinevelése a cél, nem az, hogy a diákokat átlökdössék a vizsgákon, mert ez azt eredményezi, hogy gyenge képzettségű, tudású mérnökök, közgazdászok, orvosok … stb. tömegét „termeljük” ki az országnak. A felsőoktatásban talán megoldható lenne a szükséges szakokon a nagyobb létszám felvétele, de az első év végére történjék meg az adott pályára alkalmatlanok kirostálása. Ettől más területen még lehet kiváló szakember valakiből. Ezek alapján sem találtam/találom jó intézkedésnek a felvételi vizsga eltörlését.

A túlzott liberalizálás nem jár együtt a színvonal emelkedésével. Ez bizonyosodott be a PISA-felmérések mutatta eredmények által. Hiba volt odadobni a gyeplőt.

A másik – szerintem – hibás döntés az alsó- és középfokú oktatás-nevelés tekintetében a szakfelügyelet eltörlése volt, de a felsőoktatásra is ráfér az ellenőrzés, szerencsére az akkreditációt még nem nevezik diktatúrának egyesek.

A kredit rendszer bevezetésével teljes szabadságot kaptak a hallgatók arra, hogy tanulmányaikat több félévvel elhúzzák. Több esetben előfordult, hogy a hallgató azzal a kérdéssel jött, hogy mennyi kreditet vegyen fel, hogy a féléve érvényes legyen, de egyelőre nem akarja befejezni a tanulmányait – a diákigazolvány, a mindenféle kedvezmény miatt. Ezek a hallgatók államilag támogatott képzésben vettek részt. Érdekes módon akik költségtérítéses formában tanultak, nem növelték a féléveik számát, holott a diákigazolvány és egyéb kedvezmény nekik is járt.

A felsőoktatást az alsófokú neveléshez, és a középfokú oktatáshoz hasonló módon a szoc-lib-komcsi kormány "megreformálta". Ennek "eredményei" közé tartozik pl.: a tanulók, hallgatók jogainak túltengése – a követelmények szinte teljes eltörlése; a mindig a diáknak van igaza – a pedagógus, az oktató nem számít; tiszteletlenség; tanárverés; a tankönyvek össze-visszasága – pl. 10 általános/középiskola akár 10-féle tankönyvből tanít, ha egy gyereknek bármi miatt másik iskolába kell mennie, meg lehet venni ismét az összes tankönyvet.

A forrásokat szintén kivonta az előző kormány – lásd óvodák-, iskolák-, felsőoktatási intézmények "integrációja" – esetenként ésszerűtlenül, indokolatlanul. Az egyházi iskolák pedig a 2002-es kormányváltás után a szocialista-liberális időszak alatt nem kapták meg a jogos támogatásukat, tehát hátrányos megkülönböztetésben volt részük.

A felsőoktatási intézmények autonómiája mindig is korlátozott volt. Az integráció következtében a nagyobb intézményekbe integrálódott kisebbek – ugyebár karként – jártak rosszul, elsősorban gazdaságilag. Adott intézményen belül az „erősebb” karok kerülnek ki győztesen. Szóvá lehet tenni a nagyképűséget is – pl. az egyetemi oktató lenézi a főiskolai kar oktatóját, a tanár a tanítót … stb. Tapasztalatból mondom.

Szakmai vita van – mondja néhány pedagógus, különösen a tüntetők. Na persze! Pedagógusnak álcázott felforgatók nyíltan a kormány megbuktatására uszítanak, s a nép, az istenadta nép – akik mi volnánk – döbbenten nézi, s nem érti, hogy akik 2006-ban összehazudták a médiát, s az országgyűlést, akik közénk lövettek, azok ma gátlástalanul diktatúráról ordítoznak. Miközben a másik véleményének tiszteletben tartását, a másság elismerését prédikálják, a legszentebb ünnepünkbe rondítanak bele.

Kormánybuktatás a céljuk? Nem akarják, hogy ezt az országot, amit a kommunisták tönkretettek, valakik rendbehozzák? De akkor nyílt lapokkal kell játszani, nem sunyi módon a tisztességes, sőt – ilyen is van – velük egyet nem értő pedagógusok mögé bújva handabandázni.

Tárgyalni nem akarnak. Kit fogadnának el tárgyaló partnernek? Bokros Lajost? Bajnait, vagy Fletó-böszmét? Hillert vagy Magyar Bálintot, akik szétvertek az alsófokú oktatástól kezdve a szakképzésig, a felsőfokú képzésig minden szinten mindent? Sokan olyan diplomát szereztek akkor, amivel nem tudtak, s ma sem tudnak elhelyezkedni, mert a piacon nincs rá kereslet. A mostani komány ezt akarja helyrehozni! Követnek el hibákat, de nyitottak a tárgyalásra, az érvek meghallgatására, a bal-libsik viszont nem.

Az ilyen pedagógusok mire „nevelik, oktatják” a diákságot? Arra, amit maguk is vallanak, hogy minden jár – több pénz, de kevesebb munka – , követeljenek, jogaik vannak – de kötelességük nincs?! Arra, hogy nem kell a hazát szeretni, becsülni, nem kell a jó erkölcs, a hit, a tisztelet, mert az nem trendi? Milyen példát mutatnak? A diákokat meg a politika eszközévé teszik!

A nemzeti ünnepünkön jöttek zavart kelteni, fütyülni, ordibálni, hogy diktatúra van. Mertek volna menni a Kádár rendszer és később Hornék, Gyurcsányék alatt bármilyen rendezvényt megzavarni! Kapták volna a „demokratikus” könnygázt és gumilövedéket, a fogdát, repültek volna a munkahelyükről! Az újságok tele lettek volna a váddal: „meggyalázták nemzeti ünnepünket”. Ma ezt tették pedagógus fedőnevű személyek. Meggyalázták nemzeti ünnepünket! Szégyelljék magukat!

K. Patakfalvy