2015.10.21. 19:41, Lélek Sándorné Ekpafat
.
Hűvösek voltak a reggelek, október 26. mutatott a naptár. Szívekben a forradalom lángjai az égig lobogtak.
Azokban a napokban duruzsoló kályha mellett szobánk egyik szegletében egy kupacban összebújva a rádió előtt vertünk tanyát a remény sátra alatt, a búgó, recsegő hangkavalkádban szüleink, fülüket a készülékhez tapasztva hallgatták a híreket. Csoda váró hangulatban teltek a napok. Kora délelőtt a sugárútra néző ablak-párkányán könyököltem. Feltűnően nagy volt a forgalom mifelénk, csak nem a megszokott irányba. Nem a város felé igyekeztek, hanem Vásárhely irányába kisebb csoportban, néha kígyózó sorokban követték egymást az emberek. A Textiltechnikumba igyekvő (vasúti kollégiumos egyenruhát viselő) diákok is mintha megsokszorozódtak volna azon a reggelen. Felnőttek, kis csoportokban, hangosan beszélgetve, vidáman meneteltek a körtöltés irányába. A női cipők sarkainak kopogására ma is emlékszem, a ház előtti előkert nem nyelte a flaszter zaját.
Apám nem volt otthon, korán reggel a barátaihoz indult, tüntetésre készültek. Anyám 7 hónapos-, és a négyéves húgaimmal foglalatoskodott. Nem sokkal később a város felé jövet, a békés tömeg első sorai a házunk elé értek. Boldogan integettem nekik, amikor észrevettek visszaintettek és skandálni kezdték:
- Értetek is harcolunk! Értetek is harcolunk!
Kilencéves gyermeki lelkemmel, fejlődő szellememmel felfogtam a várt csoda abban a pillanatban megérkezett. Legyőzhetetlen vágyat éreztem, csatlakozni hozzájuk. Magamra öltöttem kockás béléses zöld lóden kabátomat, és elszöktem otthonról. A hosszú sorok egyikében beálltam, otthonosan mozogtam, nem vették észre, hogy nem tartozom senkihez. Valakivel beszélgettem, de hogy pontosan miről, már nem emlékszem. A József Attila (volt Vásárhelyi) sugárút kocsiútját teljes szélességében elfoglaltuk. Különböző rigmusokat skandálva érkeztünk a Radnóti gimnáziumhoz, ahonnan az első utcasarkon elkanyarodtunk a Takaréktár utca felé vezető kis utcához. A bölcsődéhez érve megálltunk, az ablakot papírzászlók díszítették, a gondozónők, dadák kisgyermeket tartottak a kezükben felénk fordulva. Ismét felhangzott:
- Értetek is harcolunk!
Én, a kilencéves forradalmár is hangosan kiabáltam velük, továbbadva a nem is oly régen nekem küldött üzenetet.
A Takaréktár utcához érve nehezen tudtunk besorolni a megrekedt tömeg közé. Nagy lett a zűrzavar, ott tudatosult bennünk, hogy fegyverrel a lábuknál elállták előttünk az utat a karhatalmisták a Korzó előtt felsorakozva. Az a hír járt végig futótűzként a tömegben, hogy valaki a sorok elején az ávósokkal egyezkedik, engedjenek tovább menni bennünket a Széchenyi térre, ahol csatlakoztunk volna a város másfelől érkezőkkel.
A sorok vége majdnem a Lenin körútig ért. Mi a régi Bajszár étterméig jutottunk ott várakoztunk egyre türelmetlenebbül. Egyszer csak araszolni kezdtünk előre fegyelmezett sorokban, a következő pillanatban lövések dördültek. Mindenki a körút felé menekült, én a Takaréktár utca és Lenin krt sarkán lévő házba futottam be. Féltem, remegtem a kapualjban, a lépcsőnél megálltam. Kis idő múlva valaki kézen fogott, felkísért a paplankészítő családhoz, ők leültettek, enni és inni adtak, kikérdeztek. Sokáig tartott a fész és rettegés órája. A Koradélután haza vittek. Szüleimnek elmondták, hogy kerültem hozzájuk. Apámék nagyon megörültek, amikor megláttak, de a jótevőm távozása után nagyon sokáig elbeszélgettek velem. Ezen az estén véget ért önálló harcom, pedig nem ez volt az első élményem, hiszen édesapámmal ott voltunk a városházánál a vörös csillag leverésénél, a szobordöntésnél és láttam, amint a városháza erkélyén a magyar zászlót lengető katonák megadták magukat, fehér zászlóra vagy valami hasonlóra is halványan emlékszem még ma is.
A Takaréktár utcai sortűz áldozatának a fiatal Schwartz Lajosnak a temetésére október 31-én került sor, édesapám magával vitt nagy könyörgésemre, ahol nagyon sokan voltunk, a temetőre néző utcában a bejárattal szemben megálltunk. A kapunál néhány embert a civil ruhások igazoltattak, nem volt rendbontás, csak végtelen szomorúság és gyász... A Rókusi városrész felett sötét felhők tornyosultak.
A szovjet tankok november 4-én és 5-én végig vonultak a városon, a következő napon megszállták a várost. Házunk előtt is állt egy belőlük Vásárhely irányában, olykor - talán megfélemlítésként körbefordították a tank csövét, mely házunk ablakszemeivel nézett farkasszemet.
Pár nap alatt néhány lövéssel és kézi-gránát robbantással véget ért a fegyveres történés a városban. A forradalmat leverte a szovjet csapatokkal megerősödött rezsim. Az elnyomás a hatalom bosszújával, akasztásokkal, súlyos börtön büntetésekkel és soha nem feledhető megtorlásokkal, kirekesztésekkel folytatódott országszerte.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Emlékezzünk együtt a hősökre!
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Ilyen bátor gyerekek tépték meg az orosz medve bajszát! Aki nem volt ilyenben, az nem tudja mi az, amikor nem ésszel, hanem szívvel gondolkodik az ember. Gizus, átestél a tüzkereszten, büszke vagyok rád.
Péter