Áldást, békességet.

Nagyon nyugalmas, és békességes hét végét adtatok ajándékba, kedves Tárogató család. Jó volt találkozni veletek, személyesen érezni a kedvességeteket, megfürdeni a szeretetetek melegében. Feltöltődtem, lelkileg, és szellemileg egyaránt, és bevallom, amikor elindultunk hazafelé, és visszanéztem rátok, könnyes lett a szemem. A találkozó után 
Gizikénkkel, Janával szaporán lépkedtünk a metró felé, hisz várt ránk egy tartalmas, és hosszú hétvége, és Zsámbok nem épp a szomszédban van. A négyes metró pillanatok alatt elrepített bennünket a Keleti pályaudvarig, ott átszálltunk a másik irányba tartóra, és időben megérkeztünk a Puskás stadionhoz, ahol már benn állt a busz, ami Zsámbokig vitt bennünket. Lelkecskémmel végig beszélgettük az utat, egymás szájából kapkodtuk a szót, nevettünk nagyokat, így könnyen eltelt az út, nem vettük észre az idő múlását.
Nagyon kedves ismerősöm, szívem Lajosa várt bennünket a zsámboki buszmegállóban, így az otthonomba nagyon kényelmesen, és hamar haza érkeztünk.
Lelkecském mosolyogva, kíváncsi tekintettel lépett be az építése alatt sokszor fotózott előszobámba, és az első pillanattól kezdve otthonosan érezte magát. Várta a szépen előkészített tisztaszoba, hófehér ágyneművel, kellemes meleggel.
Természetesen a jószágokat azonnal elláttam, addig Lelkem kipakolta a magával hozott ajándékokat, és amikor végeztem napi kötelességemmel, az ajándékok átadása következett. Majd egy kis felfrissülés a fürdőszobában, és előkészítettem az asztalt a kényelmes, beszélgetős vacsorához.
A falusi élet egyik nagy előnye, hogy ételben az ember lánya finom, házi ételeket tud az asztalra varázsolni, visszahozva a régi időt, amikor még nem voltak elárasztva a boltok műanyag ételekkel, műanyag ízekkel, amikor a hús még tényleg hús volt, és nem olyan ízű valami.
Került az asztalra roppanós tepertő, sült pörc, házi szalámi, kolbász, szalonna, vaj, ropogós zöldpaprika, és ízes, igazi kovászos kenyér.
Ital gyanánt finom, illatos citromfű tea gőzölgött az asztalon.
Késő éjszakába nyúlóan beszélgettünk, eszegettünk, kóstolgattunk az asztalon felhalmozott ételekből, és úgy elszaladt az idő, hogy nem vettük észre, hogy már tíz óra felé ballag az óra mutatója. 
Lelkecském már nagyon laposakat pislogott, így nyugovóra tértünk, s mint a csitrik, még egy-egy "fontos" gondolattal hol Gizikém jött ki a szobámba, hol én szaladtam be hozzá, hogy: csak még ezt elmondom, aztán hagylak aludni" - mondattal. 
Végül legyűrt bennünket a fáradtság, és elaludtunk.
Reggel a szokásos időben keltem, elláttam a jószágaimat, tettem a dolgomat, csendben, hagytam aludni lélektestvéremet. Fél kilenckor ébredt meg Gizikém, és elámult, milyen sokáig aludt.
Természetesen ismét asztalhoz ültünk, jóízűen megreggeliztünk, majd drága lelkem előállt az ötletével: menjünk el a falusi henteshez, mert szeretne ezekből a finomságokból haza, Kanizsára vinni egy kis kóstolót. Mikor közöltem vele, hogy gyalogosan messze van, kicsit elszomorodott, de előálltam a nagy ötlettel: menjünk kerékpárral!
Édes lelkem közölte, hogy utoljára talán 15 éve ült biciklin, de fiatalok vagyunk, erős a kalandvágy bennünk, így biciklire pattantunk, és a bőséges reggelit mindjárt le is dolgoztuk egy jó kiadós kerékpározással. 
A szombati napunk is úgy telt, mint az előző este, végig beszélgettük, még az ebéd utáni pihenő is kimaradt, beszélgetéssel telt el. 
Ebédre kacsalevest főztem, spenót, sült krumpli, csirkecomb volt a menü. 
Vacsorára ismét "lightes" falusi vacsorával örvendeztettük meg magunkat, természetesen most is az asztal mellett felejtettük magunkat, késő éjszakába nyúló beszélgetéssel. 
Vasárnap reggel már a búcsúzás szomorú hangulata lepte meg a lelkünket, bár nem engedtük az asztalunkhoz férkőzni a szomorúságot. Reggeliztünk, beszélgettünk, a tepsiben sülő hús illata belengte a házat, csomagolgattunk, oda-oda szaladtam Gizikémhez, hogy: csak még ezt tegyük be, vidd el, - hiába tiltakozott, - csak becsempésztem a táskájába. Korai ebéd után elindultunk Pestre, kényelmesen, testvérem jött értünk, így a csomagok nehéz terhe nem nyomta a vállunkat. Természetesen az utat is végig beszélgettük, így hamar elszaladt az idő, megérkeztünk a Népligeti buszmegállóba, ahonnan Lelkecském hazaindult Nagykanizsára. Nagyon boldog voltam, hogy hosszú idő után együtt tölthettünk egy gyönyörűséges, testvéri hétvégét, és remélem, hamar jön a következő.
Ne feledjem elmondani: Úton Kanizsa felé még felhívott Gizikém. Este, hazaérkezése után én hívtam, Aztán megint ő hívott vissza engem.
"Csak még azt akartam mondani.." 
Lélekben feltöltődve várom a hétköznapokat. Jó volt, szép volt, csak kevés volt.