2015.07.23. 18:02, Lélek Sándorné Ekpafat
Máriagyűd 2.
A szobában igényes, szép intarziás bútorok, kecses lábú asztalkán az olvasólámpa mellett Biblia. Minden megtalálható volt egy helyen, melyre a lélek vágyik. Kiadós zuhany után lepihentem, pár pillanat múlva, imám közepette, pilláim elnehezedtek..
Észveszejtő ropogással váltak semmivé sziklatömbök, melyet a keserűség és bánat keményített meg, romjaikon sejthető fénylények ünnepeltek. Kórusuk semmihez nem hasonlítható szépsége, ébredésem után is a fülembe csengett. Álmomat az építkezés látványának, a nehéz gépek zajának tulajdonítottam, annak ellenére, hogy a szobába oly nagy volt a csend, hogy a nesz is elszégyellte volna magát.
Felöltöztem, vacsorámat fél hatra kértem. Esti misére készültem, minek előtte voltak feladataim. Szilvikének megemlítettem, szentelt vizet szeretnék haza vinni, és mivel a szenteltvizes kút felújítás alatt van, rákérdeztem, hogyan oldhatnám meg. Megígérték mise után azt is megoldják.
Vacsorához szépen megterített egyszemélyes szervírozás várt rám a nagy asztal sarkán. Imádkozás alatt diszkrét matatást hallottam a kiadó ablak mögötti konyhában. Hamarosan megjelent egy hölgy, kezében nagy tányéron három, emberes szelet grill csirke mellel, melyet saláta ágyra fektettek. Gusztusos, illatos és étvágygerjesztő fogás került elébem. A hölgy mosolygott, bemutatkozott. Többször leveleztünk egymással, egyeztetésünk során, így nem tűntünk teljesen idegennek. Andrea tűzről pattant menyecske benyomást keltett bennem. Megbeszéltük a másnapi reggeli, ebéd, vacsora időpontját, egyeztettük a menüt. Jó étvágyat kívánva távozott. A Zarándok házba Ő szállítja, tálalja fel a rendeléseket. Minden nagyon finom volt, megvallom, annyira ízlett, hogy szokásomtól eltérően, túlettem magam, sajnáltam ott hagyni a felesleget.
Éppen annyi időm maradt, hogy a plébános úrnak szánt ajándékkönyveket magamhoz vegyem, elindultam a templomba. Szilvikéék kikísértek, a kapuban vártunk egy-két percet, a plébános úr is megérkezett. Bemutatkozásunkat pár rövid mondat követte, majd átadtam Antológiánkat a Tárogató Hangján baráti közösségünk nevében, és A lélek húrja c. kisregényemet. Zsolt Atya megígérte kiolvassa és a plébánia könyvtárában elhelyezi.
A templomban való találkozásunk reményében elindultam Isten házába.
Miséig arra is volt időm, hogy küldetésem célját beteljesítsem. Igen csak meglepődtem, amint megláttam, egy kis teremben két egymással szemben lévő széken –szinte családias hangulatban folyik a gyónásnak beillő beszélgetés. A fiatal plébános úr tiszta tekintete, megnyugtató halk szava olyan erőt sugárzott mindenkire, olyat, amilyenre minden embernek szüksége lenne. Egyetlen emberhez tudtam hasonlítani, az én lelki vezetőmhöz, a vallásomtól eltérő református lelkipásztorhoz, vigasztalómhoz, lelki segítőmhöz.
A misét egy másik atya celebrálta, a plébános úrnál még vártak… Hétfő lévén nem voltunk sokan, de három áldott állapotban levő kismamát számoltam sebtében, egyikük pocakját elnézve, akár minden órás is lehetett. A férje volt a sorban az utolsó plébános úrnál. Elég sokáig beszélgettek.
A mise végeztével a plébános úr elvegyült közöttünk. Hozzám még egyszer odalépett és megköszönte az ajándékot. Ígéretet tettem, ha a lélek és az Úr akarata megegyezően hozzásegít az időben, írok még egy könyvet. –Mi lesz a címe? Érdeklődött felőle. - A lélek csendje, gyógyulásom története.
Mosolyát elnézve éreztem Ő is hisz benne.
Megígértem az első tiszteletpéldány az övé lesz.
Együtt léptünk ki az ajtón a többi hívőkkel. Már útközben a másnapi templomlátogatásokra vágytam.
Hazaérve esti ima előtt a Bibliát találomra megnyitottam: a 108. zsoltárt olvashattam… Isten jóságának háladatos elismerése és kegyelmének várása.
Mi ez, ha nem kegyelmi állapot?
Folyt. Köv.
Miklós szavaival egyetértek én is ezt érzem....