ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

szív diagnosztika

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

  

LÉLEK  CSEREPEK-

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

  

FŐOLDAL    

 

 
*FŐOLDAL

Lázadó papucs

2014.08.31. 16:44, Apáti Kovács Béla
mese

Hol volt, hol nem volt, Nekeresd falván, de annak is a legvégén élt egy anyóka kicsinyke házában. Olyan kicsi ház volt, hogy, aki elment mellette észre sem vette. Azt hitte, hogy az nem is ház, hanem egy óriási lapú levél alá épített szedett-vedett tákolmány. Pedig, ha beléptek volna a pici ház ajtaján láthatták volna, hogy odabent rend is tisztaság uralkodik. Az anyó olyan rendet tartott, hogy azt még a király is megirigyelhette volna. Mindennek megvolt a helye, a bútorok ragyogtak a tisztaságtól, még csak véletlenül sem lehetett találni egy árva porszemet sem a szobában.

Anyó szerette a rendet. Soha semmijét nem szórta szét. Még ha fájt is a dereka, akkor is lehajolt és a helyére rakta a holmiit.

Volt néki egy régi papucsa. Olyan régi volt már, hogy maga sem tudta, mikor vette vagy, hogyan került hozzá. Ebben tipegett a házban egész nap. Természetesen a papucsnak is megvolt a helye. Máshol nem lehetett csakis az ágy alatt vagy, amikor anyó kiment az udvarra és belelépett a kinti cipellőbe, a bejárati ajtó mellett.

Még csak elképzelni sem tudta volna, hogy máshová rakja le, ha papucsára nincs szükség.

Ez a papucsnak nem tetszett. Mérgesen dünnyögött magában, hogy milyen jó lenne egyszer körülnézni a nagyvilágban. Még sohasem volt kint a kertben. A madarak csiripelése folytán, amikor nyitva volt az ablak vagy az ajtó, hallotta, milyen szép odakint, amikor virágoznak a kert növényei.

Nem lesz ez így jó – gondolkodott magában éjjelente, amikor anyó békésen aludt az ágyban, ő pedig katonás rendben pihent alatta.

A szoba ablakán sárgás fénnyel besütött a hold. A papucs nem bírt elaludni. Állandóan a kert járt a fejében. Addig-addig biztatgatta magát, míg elhatározta, hogy az éj leple alatt kilopózik, és körülnéz a kertben meg az udvaron. Bizonyára csodálatos élményben lesz része.

Óvatosan kicsusszant az ágy alól és a nyitott ablak felé vette az irányt. Nyár volt, jó idő és ilyenkor anyó az ablakot félig nyitva hagyta, hogy a friss éjjeli levegő átjárja házacskáját.

Nem volt nehéz kiugorni és már kint is volt a kert puha, bársonyos füvén. Nagy levegőt vett és elindult felfedezni a világot.

Igaza volt a madaraknak. Csodálatosak a kert virágai és növényei. Illatukat a házban is érezte, de itt a közelükben még bódítóbbak voltak. Önfeledten sétálgatott közöttük és nem is gondolt arra, hogy bármi baja is eshet. Ugyan milyen veszély leselkedhet éjnek éjjelén egy szép virágos kertben?

Legalább is így gondolkodott a papucs. Pedig, ha tudta volna, hogy a szomszédban van egy kutya, akkor talán meggondolta volna, hogy kimerészkedjen.

Sokáig semmi baj nem volt. Járkált le-föl a virágok között és megcsodált mindent, ami az útjába került. Csak azt sajnálta, hogy már korábban, miért nem vállalkozott erre a kirándulásra. Elhatározta, hogy ezen túl, minden éjjel kilopózik. Még sincs rendjén, hogy egész életét bent a kicsike házban élje le. Mérges volt anyóra, amiért rabságra ítélte. Legalább néha-néha elvihetné sétálni. Nem is értette, miért csak a kinti cipellőnek jár ez a nagy kegy. Legalább jó időben hagyta volna a lábán, de akár sütött a nap, ha esett mindig belebújt a kinti lábbelibe. Még csak véletlenül sem felejtette a lábán.

Ezen túl minden más lesz. Még az is megfordult a fejében, hogy világgá megy és elhagyja gazdáját. Ez lenne a legjobb megoldás. Legalább akkor viselője észbe kapna, hogy milyen kegyetlen volt hozzá.

Bejárná a falut, de talán még a közeli városba is eljutna. Állítólag nem messze tőlük van egy nagyváros, ahol nyüzsgő az élet. Milyen jó lenne látni és találkozni az ottani lábbelikkel. Mennyi érdekeset tudnának egymásnak beszélni.

Ezek jártak a fejében, amikor hirtelen furcsa és félelmetes morgást hallott a háta mögött. Megrettent és ijedten megfordult. Gondolom, már kitaláltátok, kivel találta magát szemben. A szomszéd nagy kutyája vicsorította rá éles fogait. Látszott rajta, hogy nem tréfál. Itt hamarosan komoly bajok lehetnek, hacsak el nem fut. De egy papucs, hogyan tudna futni, amikor gazdája egész életében csak tipegett benne. Remegve állt és várta a sorsát.

A kutya nem sokat teketóriázott. Valószínűleg ellenséget vélt felfedezni a kalandvágyó papucsban és egy gyors mozdulattal elkapta és dühösen marcangolni kezdte. Hiába könyörgött, jajgatott senki nem hallotta meg. Hogyan is hallották volna, hiszen a papucsok nyelvét emberi fül nem értheti, főleg nem egy kutya.

Nem volt kegyelem. Egy pillanat alatt a vad eb szétkapta és szinte semmi sem maradt belőle a kemény talpán kívül.

Siralmas látvány volt a papucs maradványa a sok, szép virág között. Anyó bánatára még a virágai is kárát látták ennek a nem mindennapi éjszakai viadalnak.

Reggel az öregasszony szokása szerint kereste a papucsot az ágy alatt. Ide-oda csúsztatta lábát a padlón, de nem lelte a régi, öreg társát. Máskor mindjárt elsőre bele tudta dugni a lábfejét és már indulhatott is a dolgára. Most a papucs nem volt sehol. Ki kellett sántikálnia a konyhába és belelépni a kinti cipellőbe.

Nem értette, hová lett a papucs? Mindenhol kereste. Felfordította érte az egész házat. Még a szekrény alá is benézett, azt remélve, hátha ott van. Jól tudta, hogy ez lehetetlen. Nagy rend uralkodott a szobácskában és a kis konyhában. Mindennek a helyén kellett lennie. Anyó ezt így szokta meg. Ezért is volt furcsa, hogy nem találja a papucsát.

Kénytelen volt kisántikálni a konyhába és belelépni a kinti cipellőbe. Egész reggel azon járt az esze, hová lett ez a kényelmes lábbelije. Már régóta hordta és lába úgy hozzászokott, mintha nem is lenne rajta semmi.

Még a kamrába is benézett, de miért lenne ott, amikor jól emlékezett rá, hogy lefekvéskor az ágy alá tette.

Egy pár papucs miatt nem állhat meg a világ. Az életnek mennie kell tovább. A tyúkoknak is enni kell adni, meg ezen kívül rengeteg munka várja a ház körül. Bizonyára ebben a nagy melegben a virágai is szomjaznak. Ideje megöntözni őket.

A tyúkólból visszafelé menet vette az öntözőkannát és elindult a kert felé, mint minden reggel. A virágok már messziről mosolyogtak feléje és a gyenge szélben lágyan ringatózva üdvözölték anyót.

Az egyik piros rózsa megszólította:

– Anyó, tudod-e, mi történt itt éjjel?

– Nem tudom, aranyoskám. Meséld el! Nagyon kíváncsi vagyok rá.

– Tragédia történt itt a virágoskertedben.

– Tragédia? Mondd csak gyorsan, mi történt!

– Megint átjött a szomszéd nagy kutyája és széttépte a papucsod. Nem hiányzott reggel? Nézd, ott vannak a maradványai annál a bokornál! Szerintem vehetsz helyette egy újat.

Anyó a papucsa a bokorhoz ment, és szörnyülködve látta a tragédiát.

Nem lehetett már megjavítani. A kutya annyira szétmarcangolta, hogy rá sem lehetett ismerni. Szomorúan kezébe vette és hosszasan nézte. Egy kis könnycsepp jelent meg a szemében. A virágok is elszomorodtak. Néhányuk a háta mögött összesúgott és sajnálkozva mondták.

– Szegény anyó, mennyire szerette papucsát. Bárcsak tudnánk segíteni neki!

Az öreg papucs helyett újat kellett venni a hetivásárban. A régit a kukába dobta és egészen megfeledkezett róla egy idő után.

Talán, ha a papucs nem akart volna világot látni, akkor még ma is úri dolga lenne bent a házban, és nem történt volna meg a tragédia.

 

3 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2014.09.02. 12:59
Adalberto

Köszönöm, hogy olvastatok.

2014.09.01. 20:05
Admin

Kedves Béla! Köszönöm szépen a szép mesédet. Hiányoltalak.

2014.09.01. 19:14
Vica

Kedves Béla, ez egy újabb remekbe szabott kis mese. Gratulálok!

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.03.27. 21:20
2024.03.26. 15:02
2024.03.25. 20:40
2024.03.25. 06:40
2024.03.24. 07:46
2024.03.21. 20:36
2024.03.19. 05:05
2024.03.19. 04:55
2024.03.17. 19:39
2024.03.17. 06:42
2024.03.17. 05:56
2024.03.16. 20:24
2024.03.13. 20:30
2024.03.11. 21:19
2024.03.10. 19:14
2024.03.08. 16:37
2024.03.03. 17:40
2024.03.03. 05:56
2024.02.29. 07:05
2024.02.26. 22:35
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre