Kényszer pályán vagy...2014.07.04. 11:49
Gondolatok, vélemények
KÉNYSZER PÁLYÁN VAGY ...
Sokszor felmerül az emberben, miért van az, hogy nagyon sok esetben egyes helyeken olyan emberek kerülnek országok, városok, községek, élére, vezetőségi és képviselői székeibe, akiknek még a közéletbe sem lenne keresni valójuk.
Tehát, pontosabban sem szakmailag, sem erkölcsileg, emberileg. Azonban ők erre fittyet hánynak és gátlástalanságuk, a pofalemezükre nőtt vastag bőr ebben nem gátolja, hanem segíti őket. Igen ám, mert a születésünkkor a szégyent úgy osztják, sorban állunk érte, és akik elől kerülünk, kerültünk azoknak jut néha túl súlyba, másoknak, akik a sor hátsó felére kerülnek, vagy a végére, kevesebb, sőt semmi sem marad.
Ők aztán mindig és minden körülmények között valakik, vagy annak hitetik magukat, mert a szék, a jó fizetés, a semmittevés, a megvesztegetés, a csurran, cseppen jobbról, balról jövedelmező.
Érdekcsoportok kiszolgálása, a rokonok törvénytelenségeinek az elnézése, a törvénytelenségek szavatolása, mind, de mind körülmények és feltételek, ahhoz, hogy valaki valahol valakiknek a malmára hajtsa a vizet. Igen, biza mert víz az van bőven főképp felhőszakadások után, árvizekbe torkolódva.
Nem rég olvastam egy polgármester tekintélyes uraságának a bejegyzését, melyben közli ő méltósága, hogy az általa vezetett nagy községbe minden a rendjén van a lezúduló árvíz után. Élet áldozatot csak egyet követelt, azt is csak egy szerencsétlen édesanyáét, aki még a negyvenedik életévét sem töltötte be és négy kis korú árvát hagyott maga után!!!!! Pont!!!!
Természetesen azt is önhibájából, mert a mindennapi kenyérrel a családja számára a három gyermekével át akart kelni a hídon a megduzzadt folyó felett, egy olyan hídon, melyet a Polgármesteri hivatal csinált és gondoz. Igen ám, csak a víz a hídról gyermekei szeme láttára sodorta le és vitte magával a szerencsétlent.
Na, hát teljhatalmú nagysága annak a községnek!
A pléhpofa nem rozsdás?
Kinek a hibája és hanyagsága, hogy nyolc év alatt nem sikerült kellő magasságba emelni és biztonságossá tenni azt a hidat?
Kinek a felelőssége, hogy a kied által kormányzott nagy település lakói rettegve kelnek át a patakokon, a folyón, mert nem csinálok semmit, de jól telik alapon él a palotás uruk?
Biza, biza, nem történt semmi, csak utak szakadtak ketté, ellehetetlenítve családok helyzetét, mivel a termés kinn és fenn reked. Árva gyermekek sírása nem halszik nagyságod irodájába a tömérdek hamis papírtól, na meg a nyomozó hatóságok okozta gondoktól.
Az emberek, a szerencsétlen adó fizetők, akiknek a szavazatán polgármester lett még így is, és akiknek az adójából él kilincselnek, kopogtatnak, de... az árvízvédelmi alapból nem jut! Eszembe jutott a kisbőgős esete a prímással a cigányzenekarban, amikor a prímás osztja el a baksist és a ki bőgősnek nem ad.
- Hát prímás úr, nekem nem jár?- kérdi elkeseredetten a kis bőgős!
- Járni jár fiam,- feleli a prímás- csak az a baj, hogy nem jut!
Azonban nem szégyellette eltanácsolni őket egy helyi vállalkozóhoz, mert neki vannak gépei, amivel ellehet egyengetni a tönkretett utakat, ha használni akarják. Az meg készen is áll segíteni csekély 600 lej/óra, kb 120 eurónak megfelelő pénzösszeg órára.
Na de nincsen baj, nem történt katasztrófa, csak egy szerencsétlen asszony halt meg, aki után sír négy árva gyermek. A lényeg, hogy ősszel választások lesznek és a tulipánnak ő az oszlopos bástyája a községben és elég szépen jövedelmez!
A kérdés meddig?
|
Átérzem dühödet kedves Tibor. Az ember ha tehetetlen a zsiványokkal szemben borzasztó érzés. Nyugodjon békében szegény asszony,- ez értelmetlen halál és elkeserítő..