Szőts Béla üzenete a Bükk-havasból - 2014. év 27. hetére

 

A nagy gazdaságiválság évei alatt, egy dél-idahói falucskában laktam.

Akkoriban az ennivaló is, de a pénz is igen kevés volt, ezért a csere-üzlet is gyakori volt.

Egyik nap, amikor Miller úr, a zöldséges egy zsákocska krumplit pakolt nekem, észrevettem egy nagyon sovány kisfiút, aki szakadt, de tiszta ruhában epekedve nézte a zöldbabot.

Kifizettem a krumplit, de közben engem is megragadotta gyönyörű zöldbabos kosár látványa. Miközben  azon gondolkodtam, hogy vegyek-e belőle, végighallgattam Miller úr,és a rongyos ruházatú kisfiú beszélgetését.

• Hello Barry, hogy vagy!? Kérsz valamit?
• Hello Miller úr! Jól vagyok, köszönöm jól. Nem ! Csakcsodálom a babot. Nagyon jól néz ki.
• Nagyon finom is. Hogy van az anyukád?
• Erősödik. Napról-napra erősödik.
• Az jó. Segíthetek valamiben?
• Nem uram. Csakcsodálom a babot
• Szeretnél belőle hazavinni?
• Nem uram. Nem. Nincs mivel fizetnem.
• Nos mid van, amire elcserélhetném a babot?
• Csak egy üveggolyóm van.
• Tényleg? Hadd nézzem!
• Tessék, itt van. Nagyon szép.
• Igen, azt látom. Hmm! Csak egy baj van ezzel.Ez kék, és én a pirosat szeretem. Olyanod nincs?
• Hááát…  otthon… talán
• mondok énneked valamit. Vidd haza ezt a zsákocska babot, és amikor legközelebb erre jársz, hozs magaddal a piros üveggolyódat,hogy megnézhessem!
• Rendben van Miller úr. Köszönöm Miller úr.

 

*

 

TISZTELETTEL és SZERETETTEL!

 

A tanmese így folytatódik:

 

Hosszú évek után, amikor Idaho államban jártam, ellátogattam abba a falucskába is.

Érkezésemkor az ottani ismerőseim temetésre készülődtek. Miller úr temetésére. Velük tartottam én is.

A ravatalozónál beálltunk a sorba, hogy részvétünket kifejezzük Miller asszonynak. Előttünk, a sorban három fiatalember állt. Mikor rájuk került a sor Miller asszonyhoz léptek, aki mosolyogva nézett rájuk férje koporsója mellől. Mindhárom fiatalember megölelte az asszonyt, beszéltek vele pár szót, majd a koporsóhoz léptek. Az asszony lágy, könnyes kék szemei követték lépteiket, amint ők egyenként megálltak egy pillanatra, s megfogták a halott kezét, majd tovább haladtak. Mikor rám került a sor, elmondtam Miller asszonynak, hogy ki is vagyok, és megemlítettem neki azt a régi történetet a kisfiúról és az üveggolyókról.

 

Az idős asszony csillogó szemekkel szorította meg a kezemet, és ezt mondta:

- Az a három fiatalember, aki épp ön előtt volt, csak három a sok gyerek közül, csak három kisfiú, aki akkoriban nagyon szegényes körülmények között élt, s akikkel Jim igen szeretett üzletelni, babért, almaért, paradicsomért, vagy ami éppen volt.

Amikor visszajöttek a piros üveggolyóikkal, és mindig visszajöttek, Jim úgy döntött, hogy mégsem tetszik neki a piros, és hazaküldte őket egy zsák zöldséggel, és azzal, hogy hozzanak valamilyen más színű üveggolyót, narancssárgát például.

 

Éppen az előbb mondták el, hogy mekkora segítséget jelentett számukra az, ahogy Jim bánt velük.

És azt, hogy most végre, Jim már nem tudja meggondolni magát a színt vagy a méretet illetően...

Eljöttek, hogy kifizessek tartozásukat.

 

Soha nem voltunk gazdagok ezen a földön, de biztos vagyok benne, hogy Jim ebben a pillanatban a leggazdagabb embernek tartaná magát.

Ekkor szerető gyengédséggel felemelte az élettelen ujjakat. A férje markában három fényes piros üveggolyó pihent.

 

Kapcsolódó gondolataim:

 

Az e heti „tan-mese” is egy igen szép történet. Nagyon megérintett.

Bevallom, hogy míg a szavakat, sorokat összerendeztem, s a szöveget újra és újra visszaolvastam, a könnyeimmel küszködtem.

Mit küszködtem!? Akaratom ellenére, megállíthatatlanul folytak.

 

Talán valóban igaz lehet az a mondás, hogy:

"Ki mint vet, úgy arat?”

 

Azon gondolkodom, hogy pillanatnyi érzelmi dúltságomból fakadó könnyeimen túl, mi az, amit tenni tudok?

 

Képes vagyok-e Miller úrnak, a zöldségesnek példáját követni? Képes vagyok-e az „Ő" útját járni? Pedig látszólag igen egyszerű, és igen apró tettekről van szó?!

 

***

 

ADJON ISTEN SZÉP NAPOT - JÓ MUNKÁT KÍVÁNOK!

A Teremtő Isten áldása legyen minden "igaz" emberen!

Ölel: Szőts Béla - Erdélyből, a Borszék feletti Bükk-havasból

 

"...így készülünk szelíd háborúra,
mindig magunkért soha mások ellen,
sót párolunk és vásznakat szövünk,
s míg kisebbítnek lassan megnövünk."
Dsida Jenő

 

                 Barátsággal, Pásztori Tibor Endre

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.