Gyimóthy Gábor

 

 

Ami a Nyelvleckéből kimaradt
(további, a helyváltoztatással kapcsolatos igék)

 

Ha az ember külföldön van
és ott nyelvet tanul,
előfordul, verseket ír
meggondolatlanul.

Így történt ez énvelem is,
majd huszonnégy éve,
hogy magyarul írtam verset,
olaszt félretéve.

S ez a vers, mely felsorolás
-- ilyen csodát ki látott? –,
ímél által, újságokban
bejárta a világot!

Erre akkor nem gondoltam,
s bár itt nincsen teljesség,
hogy a versből sok kimaradt,
bizony nem csak sejlett rég.

És bár nem tanácsos lovat
agyonlovagolni,
tán nem okoz nagy bajt majd a
tovább sorolt holmi.

A régi vers alakzatát
átveszem hát „metódul“,
és remélem, a sok ige
a szövegbe betódul :

Sokat kutyagolt a vadász
s nyúlra vágyik húsul,
kutyáját, bár uszítaná,
az nem uszul, búsul.

Így aztán, ha embere sincs,
nincs akivel hajtat,
lábát szedi s a nyúl után
sajátmaga kajtat..

A rossz kutya elbarangol,
kalandozik, csámborog.
Hívásra sem jön, csak bolyong,
erdőn, mezőn kujtorog.

Eközben a rókák gyorsan
kotorékba kúsznak,
s a magasban a vadlibák
Délnyugatra húznak.

 

A vezérlúd annak örül,
hogyha jár, nem kacsázik,
s hogy a nyulat űző vadász
most nem őrá vadászik.

A csikós a pusztán nyargal;
vad az úton átvált;
sereghajtó őz is fürgén
szedegeti lábát.

Jó katona puska-závárt
nem holnap, de ma zsíroz,
s ha menetel – noha fáradt –,
énekelve masíroz.

A rendőr az épületbe
fegyvert rántva behatol;
a bankrabló megpattan bár,
a géppisztoly zakatol.

A tolvaj meg odébbáll,
elillan vagy megugrik,
ám így viselkedni – tudjuk –
hasznos bár, de nem illik.

Hülyére vert csapatunkat
megtarthatjuk mi „csődül“.
Nézősereg a pályára
üvöltözve becsődül..

Ott azután rohangászik,
futkározik, szaladgál,
pedig azt hitték, majd megáll
a körbevont szalagnál ...

Cserebogarat a fáról
csak hajnalban ráztál,
mert akkor a bogár merev
s a földön sem mászkál.

A lábad a sekély folyón,
hogyha kell, hát átgázol,
ám ha nagyon hideg a víz,
a csontodig átfázol.

A vén diák, ha “megérett”,
nem bukdácsol, ballag.
Galoppozó lovak alatt
pergőn porzik parlag.

A mocsárba csúszott kanca
kilábol, kikecmereg,
ám ha nem sikerül neki,
kihúzzák az emberek.

 

 

A szarvas eliramodik,
a kivert eb eliszkol,
a medve meg cammog s bizony
tiszta állat, de piszkol.

A székely, ha kirándul, tán
hegyoldalon cöklet*
és kerül, ha útjában áll
szürke szikla-szöglet.

Ugyanő, ha olyat tett, mit
jó ha meg nem keserül,
fogja condragúnyáját s a
korcsmaajtón kisirül*.

A legény a söntésajtón
meg bependeredik,
noha elhatározta, hogy
már nem iszik – pedig...

Aztán kitántorog onnan,
szédeleg és támolyog.
Ingadozva tévelyeg, vagy
ha úgy tetszik, imbolyog.

A kerengő dervis kereng,
hiszen nevében a szó.
A gyerek elcsalinkázik
s szentül hiszi, hogy az jó.

Kecskegida öklelgetve,
ugrándozva szökdécsel,
szinte összetéveszthetnénk
egy óriás-szöcskével.

Egy rokkant az úton jövet
hazafelé sántikál,
átdöcög egy pallóhídon
és időnként meg-megáll.

A puli a labda után
vakkantgatva szökdel,
ha te kapod el a labdát,
arra vár, hogy lökd el.

A ház népe sürög-forog,
esküvőre készül,
térül-fordul, lót-fut, siet. –
A menyasszony szépül.

A vőlegény csetlik-botlik,
sertepertél, jöszmékel,
vendég lányokkal szemezget,
barnákkal s a szöszkékkel.

Csodanőt néz ki magának,
nem is látott még ilyet !
És a lány elindul felé,
ám mellette elsiet ...

Eközben a gyereksereg
sürgölődik, téblábol,
szétszedné a házat is tán,
ha nem lenne téglából ...

A nagyapó is lecsoszog,
a ház körül járkál;
megjöttek az örömszülők;
mért, te kire vártál?

Lakli fiú caplat elő:
a menyasszony öccse.
Húgocskája hetykén lépdel,
ne felejtsék őt se!

Karcsú cica az udvaron
sétál, csöndben mendegél,
szomszéd macska fújva hátrál,
ő itt bizony meg nem él!

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Itt sincs vége az igéknek,
se nálam, se nálad.
Serénykedhet a magyarban
“igevonó” állat ...

Mindkét vers csak fölsorolás
-- örülök, hogy értem!
Anyanyelvünk itt a csodás,
nem enyém az érdem!!

 

Zollikerberg, 2008. IX. 7.

 

Csak azokat a szavakat emeltem ki, amelyek az előző versben nem fordultak elő.

* A két megjelölt szót Wass Alberttől tanultam, néhány héttel a vers megírása előtt, nyilván az erdélyi szókincshez tartoznak

 

 

Bélyegkép: Boris fotó

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.