Magyari Tibor jegyzete2014.03.05. 16:40
Tavaszi szél vizet áraszt
TAVASZI SZÉL VIZET ÁRASZT!
...virágom, virágom, mondja a dal és folytatódik, hogy minden madár társat választ virágom, virágom.
Az igazság, hogy idézőjelbe kellett volna, tegyem, mivel egy közismert népdalról van szó, melyet, ha emlékezetem nem csal, még a megboldogult Freddy Mercury is magyarul énekelt el Budapesten. Na, de ebből kiindulva és a kimondott magyar sajátosságából a dalszövegnek, nem idéztem, mert amiről szólok annak is köze van átvitt értelemben a szöveghez.
Nem hiába, jön a tavasz és azzal a kikelet. Ilyenkor az emberi szívritmus megnő, emelkedik az életkedv, a szerelem utáni vágy. Igen biza, a szerelem az oka, hogy mindenki társat, párt keres magának, olyant, aki hozzá illik, akivel letöltené az életét, ahogy annak idején az öregek, meg mi is tettük. Az igazság az, hogy varázsereje van a tavasznak, mert én is egy tavaszi napon ismertem meg a párom, a nejem most 2-án múlt kereken 23 éve! Isten segedelmével és az Ő akaratából kisebb, nagyobb gondokat leszámítva jól. Na de ez nem ide tartozik. Most egyébről van szó! Arról, ami történik ma is az anyaországban, a nagyvilágban! A tavasz, mely lehet és volt arab tavasz, az eredményét ismerjük, tudjuk, belátjuk, csak a hülyék, meg a túlparton a zavarosba orvul halászók nem látják be, nem akarják belátni, pedig kár...kár...mondja a varjú a jegenyén...
Most is tavaszi szél fújdogál, van, ahol vizet is áraszt, mint Ukrajnában, na de ott a társválasztás elég gyatrán sikerült, ugyan is a társ egy szélhámos! Igen biza és a régi társ, akinek mindent köszönhetett az ukrán az hála Istennek nem hagyja, nem engedi kiszolgáltatottnak lenni a gyermeket, a közös gyermeket, mely az oroszok lakta vidékbe merül ki! Látszólag ennyi volna, de leleplezte a csaló szélhámost is, aki most menekül és inalva kiált vissza! Olyan erővel próbálja ezt tenni, ami a gyengén látokat és rosszul hallókat még meg is győzné, ha ...csak nem volna hangfogó és tigris, meg medvebőgés! Na de üvölt a megvadult szibériai tigris, bömböl a maci!!! Haj aj...
Itt is egy, ott is egy, búj, búj zöld ág, zöld levelecske, piros szegfűkön, olyan magyar módra, pontosabban nem magyar, mert attól idegen, de magyarországiakra vonatkoztatott! Közbe belevegyül egy, egy tömött libatoll, döglött galamb szárny meg mi egymás!
Tavasz sem lett még igazán, de már nagy házasságok köttettek, olyan erőltetett kényszer párválasztással. Meleg gázsütőn forralt kerti törpék, torzszülött csótányok, sarlóba ölelt kalapáccsal járó mesteremberek, túlélési gazdasági bűnözők, offshor lovagok és még tudom is én melyik szemétdomb kakasai, tyúkjai vannak a pakliba! A lényeg, hogy minél nagyobb a trágyadomb, amin állnak annál hangosabban kukorékolnak, kotkodácsolnak, olyan ,,nagyüzemben".
Igazán díszes színvilágilag, a vöröstől a szivárvány minden színéig. Ahogy a tavasz közeleg, úgy nőne a szerelem, ha volna, de már eleve halva született a házasság! Egy olyan mely a nemzet kárára köttetett, mely az egyház és a hit minden előírását kikerülte. Ki bizony, mert aki a templomot és az iskolát szidja, az maga az ördög és pokol hírnöke!
Külső szemlélőként, tűnődök, hogy ez kinek is jó és ki is ennek a haszonélvezője, pontosabban kik?
A magyarok nem, az anyaország nem! Akkor???
Ejnye bejnye...de buta is vagyok. A násznagyok, a vőlegények és a menny asszonyok, akik a házasságot összehozták, mivel a rossz nyelvek szerint a tömeg szexben az jár rosszul, aki kimarad! Hát én biza akkor is kimaradok, mert magyar vagyok! Remélem sok magyar így van és marad, mert, hogy közeleg a tavasz!
Én párt választottam, és élettársat már régebben, hittel, meggyőződéssel és szeretettel. Ma is van hitem és meggyőződésem egy olyan tavaszban mely a magyarság életében szép emlékként marad meg örökre! Azért biza érdemes a nemzet oltárához járulni, áldozni!
Mondjam pontosítva keresztény és nemzeti polgári magyarként, a jövőnk érdekében! Én addig is csak annyit, hogy ,,V" mint Viktor!..
,,..hát én most már kit válasszak?
Virágom, virágom.
Én tégedet és te engemet
Virágom, virágom"..
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
|
Köszönöm Tibor, érdekesen ötvözted a dolgokat. Jó írást hoztál!