„Nagykanizsa  mentéstörténete” 1690-2012.

Megjelent a nagykanizsai Mentőállomás fennállásának,  /újraindítása/ 60-ik évfordulója alkalmából.

A könyv a mentéstörténeten kívül megtörtént eseteket, egyéni beszélgetéseket kollegákkal, képeket tartalmaz. A szerzők 375 oldalon A/4-es méretű könyvben mutatják be a Nagykanizsa város mentéstörténetét.

Ebből a könyvből ragadtam ki a könyv elején megjelent verset, amit Klaszán Erzsébet  életműdíjas költőnő irt le:

A remény katonái                                                              

                                                                                            
Mentőautó szirénáját hallani,                                                     

Kit visz vajon? Élni-e vagy meghalni?                             

Lehet öreg, fiatal, gazdag,szegény – bárki,                      

a sürgős szűkségben pártjára kell állni.

                                                                                                
A mentős az egészségügy katonája,                                

a beteg életét féltőn vigyázza.                                           

Vezérli őt: Hit, Remény,Szeretet,                                      

amióta csak e nehéz pályára léphetett.                        
                                                                                                 

Mert nem adták olyan könnyen a tudományt,               

az orvosi latint, s az anatómiát.                                          

A „mentészet” mikéntjét a műfogásokat,                        

a kötözést,sínezést, gyógyszeradagokat.
                                                                                                 

Tanulta évekig, s tanul ma is, okul,                                     

hisz a „jó pap is holtáiglan tanul”.                                           

Vizsgázik minden nap, kint az élet várja,                          

hogy legyen egy életen át a remény katonája.                  


Hinnie kell, hogy érdemes tenni,                                          

s betegét gyorsan a kórházba bevinni.                               

Sürgősen menteni törékeny életét,                                          

mert a halál már valahol dörzsöli a kezét.                          

                                                                              
Vinni mielőbb árkon-bokron által,

dacolva viharral, nyakig érő sárral.                                        

Remélni, hogy jókor, hogy időben érkeznek,                      

a baj nem várhat, az életveszély sürget!                              

                                                                           
Biztatni kell az esendő embert:

Élnie kell, ne adja fel a küzdelmet!                                         

Állapota stabil, gyógyulásra n biztat,

A kórházban további ellátása folyhat.


Az élet egyszeri, megismételhetetlen,

Egészségünkre, épségünkre vigyázni kell!

Egy óvatlan pillanat és ott a baj, baleset.

S a halál kapujából ugyan ki menthet meg?


Hősök a mentősök, a mindennapok hősei.

Szív és lélek kell, ki a beteget megérti.

Szakadhat eső, tél, fagy, égzengés, zivatar.

A mentőautó rohan, az „élet élni akar”…


Örül a beteg, ha időben érkeznek,

Sebeket kötöznek, lázat, vérnyomást mérnek.

Komoly a munkájuk és felelősségteljes,

Hivatástudatuk töretlenül lelkes.


„Bivalyerő, kutyahűség, birkatürelem”-

a mentős ismérvei a boldog békeidőkben..

Azóta változott minden, de egy nem, az ember-

a „mentős” vagy „mentő”, aki bajban, a helyszínen

Bátran segíteni mer!

 
„Mindenkit érhet véletlen baleset.”

De meg kell menteni – „vagy legalább

megpróbálni” – minden életet.

Még azt is, aki fáradt, aki romokban hever,

s nem várható az újraélesztésétől tartós siker…

 
Szól a csengő, menni kell, siessünk hát bajtárs!

Léptek sietnek, kabátok suhognak, ajtócsapódás..

A szirénázó autó hangja rémisztő,

de az elesettnek, betegnek felemelő…

 
Kivonul a mentő, felbőg a sziréna,

Gyerekek, felnőttek bámulnak utána.

Morzsi a kapunál rázendít vonítva,

Száguld a rohamkocsi hét határon túlra.

 

Félrenyelés, szívroham, szülés vagy baleset,

hétköznap,  vagy ünnep  - a mentődnek egyre megy.

A mentő rohan, át a város forgatagán,

bízva,hogy még rést üthet az elmúlás falán.
                                                                                      
 

Minden tisztelet és megbecsülés övezze a mentősök munkáját!