KALÁSZ

 Lényegileg az önmegvalósításra, a siker elérésére alkalmas, reményteli, kedvező eshetőség bekövetkezését előre megtervező és jelző igazi életvitel az a magatartás, amelynek összetett füzérvirágzata: a kalász.

 Learatott földön elhagyogatott kalászokat felszedők sorában szívesen hajlok közelebb magamhoz: az édes anyaföldhöz. Kalászokat szedegetünk – egyre többen. Kalász a gabonafej, melyben a gabonaszemek rejlenek, s azon szálkás hüvelykék, melyek a szemeket zárják, a „toklászok”, a családok (gyermek - felnőtt, férfi - nő éretlen - érett: zöld és sárga). Külön-külön és mégis együtt – ez a „kalászhegy”, a kalászfej legfelsőbb védelmező szálkái: az összetartozás. Kalászkoszorú – magyarul Összetartozunk.

 Úgy, amint az a székely kapu, akit Erdély szeretete, kalászos rónája álmodott meg és testet öltve, 2013. június 4-én - válaszul az Ópusztaszer Nemzeti Történeti Emlékparkban felállítva minden magyarnak hirdeti: Kalász-nemzet vagyunk. És nem talmi, „tetszetős, csillogó, de valójában értéktelen”, mint a választékos, ritka szó névadója, a francia Tallois gyáros...

 Csak az utóbbi időkben a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult román-magyar feszültség, az ingatlanok visszaszolgáltatása, a székely zászló körüli helyzet, a régió átalakítás ügye, a székely tankönyv miatti támadások során megnyilvánult érett, felnőtt korú magatartás, egységes fellépés bizonyít és biztosít, hogy csak egy járható út van: az összefogás!

Igen szívesen idézem a csodával határos, piramisokban talált búzamag csiraképességét, és nekünk hinnünk kell, hogy nem árva a magyar kalász!

„Tudjuk-e, hogy a Honfoglalás idején Európában csak a görögöknek és a rómaiaknak volt írásbeliségük, és amikor mi megérkeztünk a Kárpát-medence területére, már kiforrott, kész, mintegy 1700 éves írásbeliséget hoztunk magunkkal?

Tudjuk-e, hogy az Ómagyar Mária-siralom szövegét mi még a mai napig értjük, hiszen szókincsét, mind a mai napig használjuk? Shakespeare drámáit, a művelt; angol már csak szótár segítségével képes elolvasni, mivel annyit változott nyelvük az elmúlt 440 év során. A miénk megtartotta nyelvtanát és szókincsét. Nem volt hajlandó belesimulni, beleolvadni a nagy nyelvi forgatagba, hiszen több ezer éve kiforrott és csak legkevesebb változtatásokra van szüksége!

Tudjuk-e, hogy azért nem járnak tógában, ma Európában az emberek, mert mi behoztuk magunkkal a nadrágot, a zakót (kazak), a hosszú kabátot (kaftán). Amíg Európa saruban, csizmában, bocskorban járt, addig behoztuk a háromnegyedes sarkos cipőt. Sőt még az alsó fehérnemű is általunk került a világnak erre a részére. Gondoljuk csak meg, ma Skóciában, ha valaki igazán korhűen akar skót népviseletbe felöltözni, akkor nem vesz alsónadrágot a kockás szoknya alá.

Tudjuk-e, hogy a Honfoglalás idején, mi csodálatos növény és állatvilággal rendelkeztünk, amit magunkkal hoztunk a belső-ázsiai térségből?

Tudjuk-e, hogy a Magyar Zenetudományi Intézet regisztrálta a 200.000-ik népdalt, amelyből 100.000 már megjelent nyomtatásban is. A 80 milliós Németországban összesen 6000 (!) népdalt tudtak összegyűjteni.

Tudjuk-e, hogy a magyar mesevilág páratlan az egész világon? Európában nem ismerik tündért, hetedhét országot, fanyüvőt, hétfejű sárkányt, még nyelvtani szinten sem. Nincs szavuk rá.

Tudjuk-e, hogy Európa nem ismerte a magyarok bejövetele előtt  a hús megfőzésének módját? Nem ismerték a villát és a kanalat. Kézzel és késsel ették a sütött húst. Behoztuk a sajátos fűszerezési technikánkat, a darabolást, a fűszerekkel való összefőzést. Az édes, sós, savanyú, keserű ízek mellé mi hoztuk az erős ízt ételeinkben.

Tudjuk-e, hogy az elmúlt időszakban sikerült a parlament által, hivatalosan is nemzeti kinccsé tenni őshonos állatfajaink nagy részét? A kilenc kutyafajtát, a három parlagi tyúk fajtát, a szilaj marhát, a három mongolica fajtát, a tincses kecskét, és a galambfajainkat. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem lehet őket keresztezni, az országból kivinni. Tehát meg kell tartani a tiszta vérvonalat. A szürkemarhát sajnos az osztrákok már levédték előttünk.

Tudjuk-e, hogy a hollandok 400 éve termesztik a tulipánt, mi 3000 éve? Mégis őket hívják a tulipán hazájának. Az egyetlen európai tulipán fajtának, a Tulipa Hungaricának a génközpontja, a Kárpát-medencében van.

Tudjuk-e, hogy a világ második alkotmánya a miénk? Az első az izlandi 720-ból, a második pedig: Szent István király intelmei Imre herceghez.

Tudjuk-e, hogy a reneszánszt, mint művészeti stílust Németország és Ausztria tőlünk vette át?

 Tudjuk-e, hogy 1805-ben hat ember mert beiratkozni a Pázmány Péter Tudományi Egyetemre, mert féltek, hogy az osztrákok megölik, kiirtják családjaikat?

Tudjuk-e, hogy az öntözéses gazdálkodást és a vetésforgót is mi honosítottuk meg a világnak ezen a részén? Mára már Európa elfelejtette ezt a tudást, és jórészt ennek köszönhető, hogy termőföldjeik tönkrementek, elhasználódtak. Ez az igazi indok arra, hogy miért is kellettünk az EU-ba!

És akkor még egy szó sem esett a magyarok ősi hitéről. Ezek persze csak kiragadott példák a teljesség igénye nélkül. Talán nem hiába íródtak le. Jó lenne, ha legalább addig eljutnánk gondolatban, hogy magyarnak lenni nem szégyen!

S akkor talán nem támolyognánk össze-vissza, abban a jogi, gazdasági és kulturális csapdában, amit nekünk állítottak Brüsszelben. S hogy nehogy azt higgyük, az író fantáziája, nagyzási rögeszméje mondatja velem ezeket a szavakat, álljon itt idézet bizonyságul:

Napóleon megkérdezte Francois Talleyrand-t, mit tegyen a magyarokkal? Talleyrand válasza: „- Felség! Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek nagyjaikra, és büszkék a múltjukra. Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz! ” A monarchia idején megvalósították Talleyrand elméletét, és sajnos ma is ez folyik.

Itt az ideje, hogy magunkhoz térjünk, s megbecsüljük kultúránkat és nagyjainkat!

A szöveg megállapítását végezte:

         Pásztori Tibor Endre