Az Erdély ma oldalról kaptam az alábbi elgondolkodtató cikket. (2012.06.12. | 07:39 Válasz a fölöslegesség kísértésére

2012.06.12. | 07:39 Válasz a fölöslegesség kísértésére

Nincs, akiben fel ne merülne olykor, hogy amit Istenért vagy a világ jobbításáért tehet, végtelenül kevés és reménytelenül jelentéktelen. Pedig...

Isten országában minden embernek sajátos hivatása, személyre szabott feladata, egészen különleges szerepe van. Jézus nemcsak azt mondta: „Én vagyok a világ világossága”, hanem azt is: „Ti vagytok a világ világossága” (Mt 5,14). Jézus a tiszta Fény, amely az idő prizmáján megtörve milliárdnyi látható színre bomlik, s ezek együttesen alkotják a világ világosságát. Minden hívő ember egy-egy „szín”, vagyis mindannyian különböző szerepet töltünk be Isten akaratának spektrumában.

A pszichológia szerint a színek különféleképpen befolyásolják a hangulatot. A kék és a zöld árnyalatai nyugtatóak, a piros és a sárga élénkít. Isten országában is minden színárnyalat másmilyen hatást gyakorol a környezetre. Valaki úgy hinné, ő nem fontos? Tegyük fel, hogy adottságai, hivatása szerint a zöld színt képviseli. Milyen lenne a világ a zöld nélkül?
 

Vagy a kék nélkül?

Vagy ha hiányozna a piros?

Minden színre szükség van, hogy az eredeti Fény teljes szépségében kibontakozhassék. Úgy is mondhatjuk, nincs szükség másik Szent Ferencre vagy Kis Szent Terézre, hiszen milyen is lenne a világ, ha mindannyian kizárólag a Kis Virág személyiségét, karizmáit, adottságait hordoznánk? Mi lenne, ha az egész világ az ő piros színébe öltözne?

Láthatjuk: minden egyediség elveszne; a gyönyörű kékek, zöldek, sárgák mind beleolvadnának a pirosba. Istennek azonban minden színre szüksége van. Szüksége van a mi igenünkre, hogy fénye – isteni terve és időzítése szerint – rajtunk, a mi színünkön keresztül ragyoghasson másokra.

Sok, klinikai halálból visszatért beteg számol be arról, hogy „odaát” olyan színeket látott, mint e világban soha. Földi látásunk beszűkült: szemünk a teljes spektrumnak csak töredékét képes felfogni. A mennyben azonban minden egyes színárnyalat láthatóvá válik. Így az is nélkülözhetetlenül fontos része Isten teljes fénykörének, aki egy kis imaközösséget vezet, vagy beteg hitvesét ápolja, vagy áldozati lélekként szenved, vagy egy kolostorban rejtetten az imádságnak él. Erről beszél Szent Pál, amikor kifejti, hogy a test sok részből áll, és mind egyformán fontosak (1Kor 12,14-26). Benedek pápa pedig így fogalmaz: „Még ha egy templom csendjében vagy a szobánkban tartózkodunk is, számtalan hívő testvérünkkel egyesülünk az Úrban, mint egy zenekar hangszerei, melyek egyéniségük megtartásával a könyörgés, hálaadás és dicséret egyetlen hatalmas szimfóniáját ajánlják fel Istennek” (2012. április 25-i általános kihallgatás).

Ha engedünk a fölöslegesség kísértésének, ha eltérünk Isten ránk vonatkozó tervétől vagy szembeszegülünk törvényeivel, kialszik bennünk Isten fénye. Mi történik, ha a spektrum egy-egy tartománya kihuny?

Minél nagyobb része tűnik el a látható spektrumnak – bármely színből –, annál sötétebb lesz a kép. Minél kevesebb a világban a hitét szívvel-lélekkel megélő keresztény, annál sötétebb lesz a világ. „E pillanatban történelmünk valódi problémája, hogy Isten eltűnőben van az emberiség látóhatáráról, és az Istentől fakadó fény halványulásával az emberiség irányvesztetté válik, aminek romboló hatása egyre nyilvánvalóbb” – írta XVI. Benedek pápa a világ püspökeinek 2009. március 10-én.

A világ nem azért egyre sötétebb, mert növekszik a Sátán hatalma, hanem azért, mert a keresztények kevésbé ragyognak. A sötétség nem képes elűzni a világosságot; csak a fény tudja elűzni a sötétséget. Ezért kell ragyognunk ott, ahol vagyunk – mindegy, hogy kereskedőként, tanárként, politikusként, közalkalmazottként vagy egyházi személyként. Jézusra mindenhol, minden intézményben, közösségben, cégben, iskolában, egyetemen, rendi közösségben és minden családi otthonban szükség van.

Magyar Kurir 

Úgy éreztem, hogy az alábbi hozzászólás is szerves részévé vált a kora reggeli olvasmányomnak: