Kérlek Uram, hallgass meg minket. 

Frézikénk

Először egy sóhaj, az utcán megállva.

Arc, mi eléd villan, még koppan a járda.

Arra ébrednél tán, alakját keresve?

Szürke házfalakra délibábot festve.

Harmatcseppként gördül, zöld pázsitra hullva.

Apró gyöngye gurul, emlék árt sodorva.

Szélesen hömpölyög, saját medrét vájva.

Könyörgés lesz a hang két tenyerünk zárja.   

Uram, kérlek, vigyázd, a mi Frézikénket!

Mint a messze távol, halvány égszínkéket.

Gyermek mosolyaként, ki álmát alussza.

Mikor a végtelent szárnyalva utazza.

Ringassák angyalkák lelkét hintáztatva.

Fáradt fájó testét lágyan simogatva.

Törjön utat a szó ég kapuját nyissa.

Hogy meghallhasd, URAM feléd fohászkodva!

Arcunk felemeljük, menny felé tekintve.

Kutatunk, keresünk, téged reménykedve .

Hol arasznyi résen, fényed felénk árad.

Bűnért megbocsátás, szeretet, imádat..

Ha csak egy percre is, tekints le ránk, Uram.

Érezzük jóságod, mitől majd elillan.

A fojtogató kétség, jeges hidegsége.

Beléd vetett hitünk, áldott melegsége.

Látod, kapaszkodunk körmünk, reped, szakad.

Nem engedjük, tartjuk, mi belőle fakad!

Hiszen te adtad őt, gyönyörűségünkre.

Képmásod alkottad, benne testet öltve.

Hitünket a szilárd, erős lélekvárat.

Melynek minden köve, szeretet, alázat.

Létezés hídjának, törékeny pillére.

Azért roskadozik, hogy halni, tudj érte.

Kérünk Uram, esdünk, emlékezz igédre!

Mit Krisztus hozott el, a Szent keresztségre!

Védd meg, légy irgalmas, kérve kérünk téged.

Oltalmazd, és őrizd, drága Frézikénket.