“Mások nevezzék csak gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért – te sétálj csak nyugodtan a kutyáddal. Jó társaságban maradsz, s Isten is tudja ezt.”

Továbbgondolt bölcsességek Márai Sándor kutyás gondolatait követve.

Halálosan beteg édesapámat kikönyörögtük egy hétvégére a kórházból. Akkor már egyik szemére sem látott, és agyának az emlékezésért felelős része már régen nem működött.
Minket nem, de a kutyáját megismerte. Állni, menni már nem tudott, de nem is kellett, mert hűséges barátja óvatosan, ahogy a nagyon gyenge betegekkel szokás bánni, hozzá simult, és csókolta, ahol érte. Édesapám arca barázdáin a boldogság könnyei ragyogtak, keze pedig megállás nélkül simogatott, emlékezett, és búcsúzott. Sírtunk mind. Akkor találkoztak utoljára.
Édesanyám két évvel élte túl párját. Apukámnak hosszadalmas, sok szenvedéssel járó keresztút jutott, de Anyácskámat meghallgatta az Úr, akitől csak annyit kért, ne szoruljon ápolásra, ne legyen terhére senkinek.
Egy szépséges családi kirándulást követő ötödik napon, mint akit elloptak, úgy tűnt el ebből a sáros világból, itt hagyva minket, az örökre árvákat.
Múlnak az évek, és ma is pontosan úgy fáj, mint akkor régen, azon a Mindszentek előtti napon. Hetekig, de inkább hónapokig sírva ébredtem. Tettem a dolgomat, mert kellett, de mosolyt és törődést osztani nem maradt erőm.
Így azt sem vettem észre, hogy a kutyánk egyre hallgatagabb és egyre lassúbb lett.
Köztudott, hogy a bánat, a gyász megbetegít bennünket, embereket. De azt talán kevesen tudják, hogy pontosan így hat az állatokra is.
Az orvos szomorúan tudatta velünk, hogy öreg barátunk rákos daganata műthetetlen, Ő maga pedig gyógyíthatatlan. Cézárunk övéi után halt, mert nélkülük nem tudott, nem akart élni.
Kertünk békés sarkában egy - neki ültetett - japán akác alatt pihen. Minden tavasszal, amikor a fa virágba borul, sátrat von sírja fölé..., vagy inkább egy illatos, méhek kórusától hangos katedrálist. Kicsi pulink mintha tudná, hogy a mélyben jóbarát nyugszik, néha leül a fa alá, és csendben őrzi a sírhelyet.
 
Sági Erzsébet

Illusztráció: free fotó a netrő