Szemőke születésnapja

Ezen írásom a fantázia szüleménye, ezért ha bárki ráismer valamely szereplőre, az csak a véletlen játéka lehet.

Számos negyvenes nőtársa örülne, ha olyan külsővel áldotta volna meg a természet, amilyen neki van.
Középmagas, jó alakú, nagy, barna, őzike szemmel, természetes loknis hajjal, fitos orral, amelyet egyébként oly magasan hord, hogy beleesik az eső. Járni nem tud, csak vonulni és villogni a férfiszemek tükrében. Napraforgóként forognak utána, hiszen Szemőke látszólag hibátlan piros alma, melybe szívesen beleharapna bármely hímnemű egyed, korra való tekintet nélkül. Öltözködését az elegancia jellemzi, s mint kondenzcsík a repülőt, úgy követi libbenését parfümjének erős illata.
Kell is, hogy észrevegyék, hiszen egy vagyont költ kozmetikusra, fodrászra, masszőrre, és nem sajnálja a pénzt a ruházkodásra sem.
Megjelenését tekintve tökéletes nő, ha nem maga a NŐ.
Képzeljétek el, ennek ellenére egyes kollégái azt mondják róla, hogy megszólalásig a legjobb nő a világon. Ám amint megszólal, egybeér az ég a földdel!
Nem, nem a hangjával van baj, az bizony úgy burukkol, mint a szerelmes vadgalamb. A természet megáldotta mindennel, amire csak szüksége lenne, de ahogyan az már szokás, neki magának kellett sorban állnia, amikor az észt, az empátiát és az alapvető emberi normákhoz szükséges tulajdonságokat osztogatták.
Csakhogy a mi Szemőkénk úgy gondolta, ezekre nem lesz szüksége, mert a szépsége mindent visz, mint ultiban az utolsó ütésnél a piros hetes.
Szülei még kikupálhatták volna szépséges lányukat, de nem tették, minek kínozni ismeretekkel a gyereket, akinek elég, ha őzike szemével bárkire ránéz, s máris leveszi az illetőt a lábáról.
Szemőke egykeként nevelkedik, még egy tökéletes gyerek úgy sem sikerülne, gondolták a szülők, s elhalmozták kislányukat mindennel, mit csak megkívánt, s azzal is, amivel nem tudott mit kezdeni. Ez utóbbiak közé tartoztak a társasjátékok is, mert osztálytársaival egyszer játszott, akkor is kikapott, és ezzel számára érdektelenné vált a játék.
Jobbnak látta, ha olvas, vagy televíziót néz, esetleg zenét hallgat, abban nem előzheti meg senki, főleg, miután azok magányos tevékenységek.
Szép lassan elszigetelődött a korosztályához tartozóktól.
A fiúk csak addig  érdeklődtek utána, amíg meg nem ismerték. Határtalan egoizmusa nem engedett senkit a szíve közelébe, és a fiatalemberek lehet, hogy tapasztalatlanok, de a hideg öncélú szépség jégpáncéljának áttörését egyikük sem vállalta.
Pontosan egy szép, őszi naptól meleg napra esik a negyvenedik születésnapja. Kétszobás lakását feldíszíti, mintha nagy ünneplő vendégsereget várna, és a sarki vendéglőben megrendeli a háromfogásos ebédet, három személyre. Természetesen házhoz szállítással.
Tortát nem kér, azt majd szokás szerint hozza az édesanyja, mert hiszen ki mással ünnepelne, ha nem a szüleivel.
Apja kedvenc borát, két üveggel is, már behűtötte, anyjának a konty alá való likőrjét szintén. Két üveg édes pezsgő is ott lapul az erkélyen, azokat maga akarja elfogyasztani, a vacsora után, immár egyedül.
Fél hét, ideje felkelni. Beágyaz, kinyitja az ablakot, s míg szellőzik a lakás, kimegy a konyhába, reggelizni. Felteszi a kávét, megvajaz egy kettévágott zsemlét, rátesz három vékony szelet sonkát és úgy állva, gyorsan megeszi. Leöblíti egy dupla adag kávéval.
Leülhetne, tudod, van szék a konyhában, kettő is, de megszokta már, hogy egyedül és sebtében eszik. Vigyáz arra, hogy rend legyen és tisztaság, ezért nem is főz, persze, nem is tud, de mennyivel jobb azt mondani, hogy nála bizony nem lesz ételszagú a lakás.
Most az lesz, talán már bánja is, hogy kivételesen nem étteremben ebédelnek.
Elmossa a kávéscsészét és az egy szem kést, amit használt a szendvicskészítéshez, gyorsan letusol és irány a fodrász. Mert szépnek kell lenni!
Felkapja a táskáját, meg a mobilját és irány a hajművész műhely, másfél saroknyira a lakásától. Hiszed, nem hiszed, negyven perc múlva kész a frizurája!
Indulna haza, amikor megszólal a mobilja. Apja hívja, hogy nem tudnak elmenni, kificamodott az anyja bokája, úton vannak a kórházba. Mulasson jól, majd délután felhívják.
Mérges Szemőke, mert cserbenhagyják a szülei, most mit kezdjen a három háromfogásos ebéddel? Lemondani nem akarja, mert akkor is ki kell fizetnie! Barátai nincsenek, s mily meglepő, a szomszédokkal is hadilábon áll.
Gondolod, belenyugszik?
Á, dehogy.
Hazalibeg, előveszi a laptopját és felmegy arra a portálra, ahová már hetekkel korábban regisztrált.  Ugyan maga nem írogat mást, mint pimasz hozzászólásokat mások írásaihoz, mégis abban bízik, csak talál közöttük két személyt, akik elég közel laknak ahhoz, hogy elköltsék vele az ünnepi ebédet.
Ne hidd, hogy hebehurgya módon válogat a fennlévők között!
Ha ismerné a mondást, mely szerint, ha lúd, akkor legyen kövér, ezt hajtogatná. De nem ismeri.
Zsigeri ösztönből a férfiak között válogat.
Már látja magát, amint két jóképű, öltönyös férfivel elköltik az ebédet, utána pezsgőznek, esetleg feltesz egy jó kazettát és táncolnak is. Kettesben. Hol egyikkel, hol másikkal.
Megnyalja a szája szélét.
Behozza az erkélyről az egyik üveg pezsgőt, felbontja, tölt magának a karcsú kristálypohárba és egy szuszra lehajtja.
Ez jár neki, elvégre ő az ünnepelt.
Dirk, Nicola, Sanders, Petit Pierre udvariasan kikosarazza, hivatkoznak mindenre, amire csak tudnak. Dirk, akinek a férfiasságára tett korábbi megjegyzése kiakasztotta a fiút, a barátnőjével ebédel. Sanders már rég elfeledte, hogy gúnyolódott a versén, csak éppen pont most nem ér rá, mert délután egyre várják a barátai, névnapot tartanak, Ivó napját.  Nikola nős, igazán nem tudná megindokolni az asszonynak, hogy miért megy el egy idegen nőhöz ebédelni, ennek semmi köze ahhoz, hogy egyik receptjéhez az írta, hogy böfögtető.  Petit Pierre sem haragszik, amiért súlyfeleslege miatt lusta elefántnak titulálta, rá is érne, ha éppen elvált apaként nem most lennének nála a gyerekei, velük pedig nem mehet bulizni.
Szemőke tölt magának egy újabb pohár pezsgőt, immár lemondóan csak kortyolgatja az italt, nem lesz senki, aki éppen most időt tudna szakítani reá, amikor ráköszön Ámor, hogy kivételesen ráér.
Kutatja is az adatlapját, ki lehet ez a férfi, akinek nevét eddig nem is hallotta. Meglepődve olvassa, hogy negyvenkét éves és egyedülálló.
Kettesben mégiscsak jobb, mint egyedül, de Ámor, miután megtudja, hogy Szemőke három ebédet rendelt, felajánlja, hogy elhozza a barátját is. Az ünnepelt lelkesen megadja a címét, és kéri, hogy a kapu telefonon szóljon fel, hogy az ebédre jöttek.
Szemőke még egy pohár pezsgőt iszik, jaj, milyen szép is a világ!
Hófehér damasztabroszt terít az asztalra, herendi porcelán tányérok és kristály poharak kerülnek rá, a damaszt szalvétákat gyűrűbe húzza. Két ezüst gyertyatartó lesz a dísz, mindegyikben három rózsaszín gyertyával.
Tizenegykor átöltözik, mélyen dekoltált drapp pólót és zsemleszínű nadrágot vesz fel.
Megigazítja a sminkjét is.
Fel tizenkettőkor meghozzák az ebédet, melegítő tálakban, azonnal az asztalra teteti.
Pontban tizenkettőkor megszólal a kaputelefon.
-    Kezeit csókolom, ebédre jöttünk – mondja a jelszót egy kellemes bariton.
Megnyomja a gombot, nyílik a kapu.
Még egy pillantást vet a tükörképére, hogy minden rendben legyen.
Az első csengetésre ajtót nyit.
Két szakadt, alkoholtól enyhén bűzlő hajléktalan áll a folyosón, bebocsátásra várva.
-    Csókolom, itt van az ingyen ebéd? – kérdi az alacsonyabb.
Szemőke csak tátog, egy hang nem sok, annyi sem jön ki a torkán. Becsapja az ajtót, csak úgy zeng a lépcsőház.
-    Mondtam, hogy hozzunk virágot – szól a másik hajléktalan. – Látod, most ugrott az ebéd. Mehetünk kukázni.

Kép: Boris Vanessza alkotása