Lelkünkben megtisztulva, szívünkben a szeretet lángjával, az emlékezés palástjába öltözve, induljunk el a temetőbe. Virágokkal, koszorúval, gyertyákkal, és mécsesekkel rójuk le kegyeletünket a sírok előtt. Emlékezünk szeretettel, hálával az együtt eltöltött időkre, legyen kísérőnk a bocsánat kérés, a  megbocsátás, ha elkéstünk vele…
A temetők ilyentájt virágruhát öltenek magukra, melyet a szürkületben az örök világosságot jelképező lángnyelvek tesznek még színesebbé. Ezen a napon az előre mentekért szól a harang.
De! Vajon hányónknak jut eszébe a háború óta meg nem született hatmillió kis lélek, akiket életre hívott egy szerelmes pillanat, vagy egy meggondolatlan futókaland, és bár esélyt kaptak, de életet már nem…
Nem hallotta senki a kacagásukat, a sírásukat, és a botladozó lépéseiket sem láthatták. Nem tudni mi lett volna belőlük, munkás, értelmiségi, vagy miniszter, netán világhírű tudós. Egyet tudunk, EMBEREK!

Gyújtsunk egy szál gyertyát, mondjunk egy imát, értük, a meg nem születettekért!

Néhány jó tanács a meghitt pillanatokra:
Vigyünk magunkkal gyufát, mert más sírról nem szabad lángot kérni, mert az a lélek nyugtalanná válik.
Vegyünk magunkhoz egy szál rozmaringot, mely megvéd a kóborló szellemektől, így nem viszünk haza magunkkal „vendéget”.
Ilyenkor nagyon sok lélek kering a sírok felett. Kérjük meg a hazavezetés angyalát, ölelje át, és vezesse haza őket.
Amennyiben az otthonunkban mégis kellemetlenül éreznénk magunkat, mert hívatlan vendéggel érkeztünk meg, ismét hívjuk a hazavezetés angyalát, és így szóljunk hozzá!
-    Hazavezetés angyala jöjj, hívlak Téged! Kérlek, vezesd haza ezt az eltévedt lelket a fénybe, az ő otthonába.
Majd kérj számára nyugalmat, ekképpen:
-   Adj Uram örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjen neki, nyugodjon békében, Ámen.
Tiszteljük meg szeretteinket, az emlékezés lángja mellett, ne hallgassunk háttérzenét, és ne nézzünk tévét, csak Rájuk gondoljunk...