Az október 23-i forradalom eseményei után aránytalanul kevés színészt ért el a párt bosszúhadjárata, mivel sok művészt inkább eszköznek tartott a rendszer, mint eltiprandó ellenségnek.

Már Rákosi Mátyás is úgy tartotta, a színészek szerencséje az, hogy nem szívesen látja őket rács mögött.

A színházi életről kevés feljegyzés született október 23-a és november 4-e között. Ami biztos, hogy a nagyvárosokban többnyire színészekkel szavaltattak a tüntetéseken, de a színházakban is aktívak voltak: a forradalom alatt a párthű színházigazgatókat eltávolították, színházi forradalmi bizottságokat alakítottak, és rendszeres gyűléseket tartottak. A színészsztrájk hét nappal élte túl a forradalom leverését, a forradalom után azonban csak pár színészt ért retorzió.
 

Bessenyei Ferenc (középen) a Különös ismertetőjel című filmben 1955

Bessenyei Ferenc például forradalmi tevékenysége ellenére nem került börtönbe, és a Nemzeti Színház színésze maradhatott. 23-án a Bem-szobornál adta elő a 37 éves színész a Szózatot, ide az egyetemisták vitték magukkal. Október 31-én a színház éléről távozott Major Tamás igazgató helyére állították egy három főből álló vezetői bizottságba Juhász József és Szörényi Éva mellett. Az 1956 után rárótt büntetés kétéves hallgatás volt, ami annyit jelentett, hogy két évig színházon kívül máshol nem vállalhatott munkát, nem kereshetett pénzt az akkori havi 4000 forintos keresetén kívül. '59-ben Fábri Zoltán rendező tudta kierőszakolni, hogy ismét kamera elé állhasson, a Dúvad című filmmel.
 

Próbaút - Krencsey Marianne és Sinkovits Imre 1961

Az akkor 28 éves Sinkovits Imre már nem járt ilyen jól. A Nemzeti Színház másik színésze a Petőfi téren a Nemzeti dalt olvasta fel hangosítás nélkül a tízezres néma tömeg előtt, majd este a Parlamentnél a már kétszázezresre nőtt tömegnek szavalt. Ezzel az 1956-os megmozdulás jelképévé vált. Mivel személye nemzetközileg is fókuszba került, börtönbüntetést nem kapott. Előbb felére csökkentették a fizetését, vezető szerepeket nem játszhatott, rendőrségi kihallgatásokra vitték, és arra akarták rávenni, hogy tegyen megbánó nyilatkozatot a Népszabadságban. Miután ezt nem tette meg, félévre a Műanyag és Textil Kisipari Szövetkezet bedolgozója lett, majd '58-ban öt évre el kellett hagynia a Nemzeti Színházat, hogy a Budapest dolgozói színháza, a József Attila Színház tagja legyen.
 

Földes Gábor

Földes Gábor az egyetlen rendező-színész, akit kivégeztek. A győri Kisfaludy Színház 33 éves művésze társaival 1956. október 23-án létrehozta a győri Petőfi Kört. Nagy Imre és politikája mellett kampányolt, követelte Magyarország szuverenitásának helyreállítását, igyekezett megfékezni a vérontást. A győri rádióban, a Hazánk című lapban, színházi és egyéb kulturális rendezvényeken kiállt '56 szellemisége mellett, még sikerült kiharcolnia azt is, hogy a színház első, decemberi premierje a Bánk bán című tragédia legyen. 1957. május 3-ban tartóztatták le, szervezkedés vezetése, és gyilkosság vádjával ítélték halálra, majd 1958. január 15-én kivégezték.
 

Mese a 12 találatról - Darvas Iván, Ruttkai Éva 1956

A Madách színház-tag Darvas Iván az országban maradt az események után, bízva abban, hogy hírneve miatt nem éri bántódás. Nem így történt. Részben személyes okokból kapcsolódott be 31 évesen a szabadságharcba, mikor 1956. október 30-án délelőtt a Budapesti Országos Börtönbe ment, hogy a korábban kémkedés és hazaárulás vádjával lecsukott bátyját kiszabadítsa. A Legfőbb Ügyészség forradalmi bizottságához irányították, ahol megbízólevelet kapott a Rákosi-rendszerben elítélt politikai foglyok kiszabadítására. Ezzel a megbízással 120-140 politikai fogolynak – köztük bátyjának – állított ki szabaduló levelet.

Példát akartak statuálni vele, és színházpolitikai okokból emeltek vádat ellene. 1957 májusában tartóztatták le a lakásán ellenforradalmi szervezkedés, bűnöző fegyveres kiszabadítása vádjával. Felrótták neki azt is, hogy kapcsolatot tartott a Szabad Európa Rádióval, sőt még azzal is meggyanúsították, hogy november 4-e után szándékosan akadályozta a sztrájkoló színházak működésének megkezdését. A börtönből 1959. április 4-én szabadult. 1963-ig segédmunkásként dolgozott, például egy VII. kerületi, Damjanich utcai műanyagüzemben, majd a Miskolci színházban térhetett vissza ugyanebben az évben színészként.
 

1956. március 15. Örkényi Éva és Mensáros László Hamlet előadásán Fotó: Komlós Tibor

A 30 éves Mensáros Lászlót két évre börtönözték be, miután a debreceni színház forradalmi bizottmányának az elnöke volt. A debreceni Csokonai Színház tagjaként vett részt a Kossuth Kör rendezvényein, és tagja volt annak a küldöttségnek is, ami a követelésüket a kormányhoz vitte. Szervezkedésben való aktív tevékenységért ítélték el. Csak 1961 őszén érték el Aczél Györgynél, a művelődésügyi miniszter helyettesénél, hogy az épp pincérkedő színész újra egy színházhoz szerződhessen.

Az események után többen disszidáltak a színészek közül is, a 26 éves Ferrari Violetta például Németországba ment, ahol főleg akcentussal beszélő figurákat alakított '56 után. A Nemzeti Színház társulati ülésén – amin Majort Tamást leváltották igazgatói tisztségéből – a színésznő osztotta ki a minisztériumból megszerzett káderlapokat, így valamennyi tag megtudta, hogy milyen vádakkal illette őt a nagy hatalmú igazgató.
 

Ferrari úgy nyilatkozott, hogy azért távozott külföldre, mert tartott a bosszútól, hisz előtte Mészáros Áginak is kettétörték a pályáját, miután nem volt hajlandó hazudni és megalkudni. Szörényi Éva, szintén a Nemzeti színésze Szabó Sándor színésszel és az ő feleségével, Bárczy Kató színésznővel távozott külföldre. A disszidáltak közül Szabó Sándor aratott csak kint jelentősebb sikereket: Hollywoodban és a Broadway-on is szerepelt, sőt 1976-ban hazatért, és ismét filmszerepeket kapott.

Valójában jóval több színész vállalt aktív szerepet a forradalom napjaiban, akik nem kaptak büntetést. A 12 forradalmi nap alatt a Kossuth Rádióban is gyakran kérték fel a művészeket, segítsenek a kórházakban, laktanyákban és gyárakban, vagyis szavaljanak és beszéljenek ezeken a helyeken is a forradalomról. Egy forradalmi lap november 3-ai cikke szerint egyes színészek külön előadással nyilvánították ki köszönetüket a szabadságharcban megsérült hősöknek.

Forrás:
A teátrális demokrácia útjai – Cseh Katalin, szinhaz.net
MTI – 1956

index.hu