Caesar kép

Egyszer egy legényke elindult az erdőbe makkot szedni. Amint ott szedegette a bükknek termését, hallotta ám, hogy a vadgalamb énekelt.
Egyszer azt, hogy kis Csanád, jöjj közelebb, máskor meg azt, hogy leszállnék én hozzád.
- Na, úgy látszik, képzelődöm. - gondolta Csanád és nézegette az eget, hogy merre lehet a nap, mert jó lenne abbahagyni a gyűjtést és hazamendegélni.
Hej, de az még magasan volt az égen, úgy hogy szedte tovább a makkot és hallgatott, de a galamb csak szólongatta, csak beszélt hozzá.
- Ejnye! - mérgelődött Csanád. - Még sem képzelődöm, de hogyan higgyek egy galambnak, mit is akar az én tőlem?
Máris ment oda a fa alá, ahol meglátta a vadgalambot egy picinke fészekben, de az a fészek olyan gyéren rakott, átlátszó volt, hogy még a fehér tojásokat is látta, amelyen a vadgalamb ült.
- Itt vagyok te vadgalamb, miért szólongatsz engem, miben tudnék én néked segítségedre lenni?
- Jaj Csanád, tudom, hogy érted a galambok nyelvét. Azért szólongatlak, mert veszélyben vagyok. Képzeld, egy vadász erre járt, és ellopta a fészekből éjnek idején kotlós páromat. Kérlek téged siess velem megkeresni, mert ha nem találom meg, hogyan költsek egyedül ki két tojást?
- Szánom sorsodat, de sajnálom, hogy nem tudok segítségedre lenni ebben a kérdésben.
- Csanád, ne utasíts el ilyen hamar, mert úgy tudd meg, hogy a madaraknak kötelező a tojást kikölteni. Amelyik galamb ezt nem teszi meg, azt elrabolja az erdei madarak réme, akit héjának hívnak.
- Jó, ne keseregj, megpróbálok segíteni. Nosza, szállj a vállamra és induljunk heted hét ország ellen.
Úgy is lett, a vadgalamb máris a fiú vállára telepedett és mentek, még a zsák makkról is megfeledkezve, elérkeztek egy nagy hegy lábához. Ott megálltak, és azt mondta a galambnak :
-Csanád, látod ezt a hegyet? Ezen a hegyen lakik a vadász. Most szépen csöndben felmászunk a tetejébe, és ott megtaláljuk.
- Várjál, előre repülök, hadd lássam, tényleg jól sejted, vagy tévedtél, hadd repüljek máris!
- Ne, ne repülj, mert a vadász kifeszíti kézívét és eltalál nyilával és akkor nekem nem lesz galamb barátom többé.
- Ne félj, tudok vigyázni magamra. Oly magasra szállok, hogy nem éri el nyilával gyönge testemet.
Úgy is lett, a madár mikor felért a magas hegy teteje fölé, a vadász kilőtte nyilát, de nem találta el. Olyan magasra nem bírt felküldeni lövedéket, és mérgelődött, hogy egy galamb ravaszabb, mint ő. Na, akkor mindjárt kezdett gyanakodni, hogy valaki a madarat kitanította, mert az magától nem tudna efféle dolgokat.
Hamar megfogta az értékes vadgalambot, berakta egy kalitkába és bevitte egy barlangba. Ott jól elrejtette és a barlang szájához állt őrségbe.
Mindezt jól látta a galamb, egy felhő mögül lefigyelte, hogy hol, és merre van a barlang, aztán repült vissza Csanád vállára és azt mondta neki.
- Na, Csanád eredj a faluba, vegyél magadnak kézívet, nyilakat és egy kardot, mert a vadász felkészült a harcra. Kifeszített kézívével vár és a kardja élesebb minden kardnál, nem lesz könnyű dolgod.
Csanád szót fogadott a galambnak és bément a faluba, egyenesen a kovácshoz. Hát az mindjárt rá akart tukmálni egy ócska számszeríjat, de Csanád csak nevetett.
- Van ilyen nekem is, de én nem ilyenre gondoltam.
Jól van, a kovács belátta, hogy okosabb a fiú, így elévett egy igazi visszacsapós íjat. Na, azt mindjárt meg is vette. Volt nála pénz, mert a galamb a makkot, amit a zsebében talált átváltoztatta aranypénzekre.
Úgy,  hogy amikor a kovács meghallotta az arany csörgését, máris eléhozott egy igazi kardot. Csanád azt is megvette és ment vissza a galambhoz.
- Tartsunk egy - két gyakorlatot, mert hiába vannak fegyvereid, ha rosszul forgatod őket.
Akkor vette Csanád kézbe a kardot életében először. Nyilvánvaló, hogy két balkézzel szorongatta és össze-vissza csapkodott vele, mintha csak egy nagy vasdorong lenne.
- Hé, hé, emeld a fejed fölé! A súlya mindig alulra essen, ne bukjon a kard ok nélkül előre, ne ugrándozzon a kezedbe. Legyen értelme annak ahova sújtasz vele, szépen szelje a levegőt, a nyelétől a hegyéig érintse az éle azt, amit elnyiszítesz ezzel. Vigyázz hogyan szorongatod, tartsd lazábban. - oktatta és Csanád mindent megjegyzett.
Fél óra múlva már csodákra volt képes. Akkor elővette a visszacsapósat és felajzotta. Vette a puzdrát, amiben sok nyílvesszőt hozott és kilőtt egyet, de a galamb itt is tekerte a nyakát, csóválta fejét, elégedetlenkedett.
- Ne mindig csak kritizálj! - veszítette el türelmét Csanád. - Egy mondatban mondd el és én megjegyzem.
Úgy is lett. A galamb csak ennyit mondott:
- Vésd eszedbe, ahova nézel, amit jól megnézel, azt találd el az íjaddal.
Ebből Csanád mindenre rájött, és máris úgy lőtt, mint egy igazi vadász.
- Na, így már mehetünk. - mondta a galamb és már indultak is.
Két napig mentek, mire elérték a barlang száját. Hát a vadász ott bóbiskolt az ajtóban. Csanád kivette a visszacsapós íját és nyílvesszőt helyezett az idegre, kifeszítette, de a galamb rákiáltott, így nem találta el a vadászt, hanem mellé lőtt. A vadász felébredt és villámgyorsan visszalőtt. Olyan jól tudott lőni, hogy a galambot lelőtte volna, ha idejében föl nem röppen.
- Látod, nem hagytad, hogy lelőjem. - monbdta Csanád, - erre ő éppen téged akart megölni.
- Ne gondold, hogy le kell lőnöd ezt az embert. - mondta a galamb. - Ha lelőnéd, olyan lennél, mint ő, éppen ezért ellenzem, hogy megöld. Vedd ki a kardodat és küzdjél meg vele.
Csanád kezében máris villant a kard és a meglepett vadász alig bírt kitérni előle. Megfordult ő is, eldobta íját és kardot rántott. Sokáig vívtak, de végül Csanád egy erős csapással a vadász kardját eltörte, így az megadta magát és elvezette Csanádot meg a galambot a barlangban lévő másik galambhoz. Hej, volt nagy öröm. A két galamb el is repült, közben Csanádnak meghagyta, hogy bírja rá a vadászt, többé ne ölje az erdei vadat. Csanád elvállalta ezt a nehéz feladatot és lepihent eme fárasztó nap után és kialudta magát alaposan...

/folytatás következik/