Rém-es mese felnőtteknek

Álmában egy bongyorhajú asszony az erdő közepén botorkálva a sátán kötelét fonta, átkot szórva. Felette a lombok összesúgtak, félelmükben sokkot kaptak. Valamikor régen, ha arra járt, a fák rendezték soraikat, lombsátrat terítettek föléje, úgy óvták,-  szerették az asszonyt.

Akkortájt, sokszor hallották segítséget kérni az égiektől, beszélgetni a kis patakkal, melynek partján a bánatfák földig hajoltak, kellő tisztelettel köszöntötték. Kezdő volt, jó úton haladt. Kutatta a titkot, a tudás rejtett kapuját kereste...
Abban az időben találkozott mamókával, aki növényeket gyűjtött az erdő melletti réten, és erőt gyűjtött az öreg tölgynél, a betegei gyógyításához...
A néne egyre nehezen cipelte a felhalmozott tudást. A két asszony összebarátkozott annak ellenére, hogy a fiatalabb a lánya lehetne. Úgy is viselkedett vele, mintha az volna...
Egyik nap az öregasszony nagy döntést hozott. Minek a kincs, ha nincs, akivel megossza? Itt van ez a jó lélek, az égiekhez imádkozik, szereti az erdőt, az állatokat, az embereknek is hasznára tehet, fiatal, és lelkes, jó utódja lehet...

Pitymallott, de a szemére nem jött álom, - annyit morfondírozott, mi legyen a kezdő csomagban, aminek azonnal hasznát venné? A felkelő nap, aranyló palástba öltöztette a tájat, mikor szemének pillája lecsukódott. Nem sokat pihenhetett, mert ébresztette a hajnal, miközben harmatcseppes gyöngyöt csókolt a fűszálra.

Mamóka az égre emelte tekintetét, és megtörtént a csoda. Egy Angyal szállt feléje fényruhában tündökölve, ezüstveretes a ládikóval kezében. Ajándékát letette elébe, legyen, mibe pakolásszon. Korát meghazudtolva fürgén térült, fordult, nemsokára telerakta. Volt abban minden, ami, beteg testet, lelket gyógyít. Mankó az elesettnek, szeretetszikra a kőszívűnek, rózsaszínű fénygömbök a tévelygőknek. A ládika hamarjában megtelt, néhány tapasztalatot azért nagy nehezen a tetejére tuszkolt.

Ráült a ládára, egésznap az asszonyt várta!

Búcsút intett a Nap, megérkezett az este, szürke fátylat elterítette. Holdanyó is megjelent az égi országúton, ezüst szekerével feléjük tartott. Mikor felnézett, hogy illendően köszöntse, az Angyal újfent megjelent, és így szólt.
 

- Menj csak pihenni anyóka, vigyázok a ládára, meglásd, holnap eljön érte...

Hallgatott az angyalra, és hazaballagott. Másnap alighogy megkondult a reggeli harang, megérkezett a vendég. Leültette maga mellé, alázattal megkérdezte, elfogadja-e a kincset? A fiatalasszony felkapta a ládát, perdült vele egyet, kettőt, örömében. Az öregasszony szeme megtelt örömkönnyel, nem volt hiábavaló a szolgálata, ha hazahívják...
A sors homokóráján gyorsan peregtek a homokszemek. Az öregasszony már majdnem mindenét oda adott, amikor gyanakodni kezdett…

 A fiatalasszonyt régen hallotta angyalt szólítani, a kis patak is hiába várta, ha nagy ritkán arra tévedt, nem szólt, csak elviharzott mellette. A páfrányok rettegve takarták be a gomba spórákat, egy ideje fent hordja az orrát, le sem nézett rájuk, eltaposta őket.

Teltek a hónapok, Őszapó is távozni készült. Dérből fakadt könnye csorgott, amikor a Tél üzenetét meghallotta, hogy fagyból szőtt szemfedőjével hamarosan elkészül.

Az öregasszony egyre szomorúbb lett…

Figyelmeztették az erdő állatai, ne várja az asszonyt, amoda jár a másik erdőbe, vigadni a patásokkal...
Az egyik éjszaka ládát égettek, és a tűz körül ropták a táncot.

Fájdalmában, elszunnyadt a képzelet, felgördült a csillagfüggöny. Derű után borút kevert a vihar, s az emlékek porában hempergett a lélek.

Pár nap múlva, az öregasszony rosszul lett. Hívták az erdő bölcsét. Amint megérkezett, kezét összecsapta, s szomorúan sorolta: öt ember erejével rontották meg! Aki ezt tette, öt életet-, és a tőle kapott kincset ajánlotta a fekete seregnek, az öt ember erejéért...

Az első élet az anyókáé volt...

Az öregasszony sorsát elfogadva, felnézett az égre, és hívta az angyalt. Alázattal kérte, rózsaszín fényével burkolja be a tévelygőt, lelkét tisztítsa meg, hogy ne legyen több áldozat.
Majd mielőtt végleg lecsukta a szemét az Úrhoz fordult könyörgéssel, bocsásson meg az eltévedt asszonynak és vezesse vissza a jó útra, ne hagyja elveszni...

Az asztalon pislákoló gyertyalángba karolva táncot járt a szeretet, a hazavezetés angyala megérkezett…