Caesar képe

Ideám szerint, több évtizedes tapasztalattal, minden egyre könnyebb lesz és a nyugdíj előtti évek békében telnek.
Ezt látom magam körül, a harmincas éveim közepén. Kolléganőim ötvenöt évesen nyugdíjba mennek, néhány évig a párjuk még dolgozik, ám számukra az élet az unokákról való gondoskodást jelenti, meg az utazásokat, zöldség veteményezést a nyaraló kertjében és látogatást a régi munkahelyen, hogy dicsekedhessenek, fényképeket mutogatva, kóstolót hozva a termésből. Arcukon kisimulnak az apró ráncok, hiszen életük békében és nyugalomban telik.
Főkönyvelőnek lenni szép feladat, ám nyugalmasnak nem nevezném. Most is, el kell küldenem három főt, kapok helyettük egy új könyvelési programot, hiába mondom az igazgatónak, hogy a program nem ember, az nem gondolkodik, azt is táplálni kell adatokkal és ellenőrizni. Nem lesz, ki tegye, jómagam meg napi tíz óra munka mellett már nem vállalom.
Nincs pótolhatatlan ember, válaszolja és feláll az asztala mögül, jelezvén, hogy vége a beszélgetésnek.
Halk szava ellenére, tudom, hogy ez fenyegetés.
Holnap délutánig döntenem kell, kit küldjek el.
Tiszta fejre lesz szükségem. Jobb, ha most elmegyek sétálni, csak a sarki közértig, veszek egy szelet csokoládét. Amíg elmajszolom, le is nyugszik háborgó lelkem.
A csokoládé a mentsváram. Rászokom, mert évekig egyetlen kereső vagyok a családban, a férjem pedig nem talál munkát, alkalmi megbízásokból szerez némi jövedelmet. A lányaink egyetemisták.
Átvészeljük az időszakot, csak egyre gyakrabban kell festetni a hajam, mert az ősz hajszálak úgy teremnek a fejemen, mintha kizárólag azokat növeszteném.
A férjem, Ádám, szellemi szabadfoglalkozású lesz, a lányaim külföldre mennek mester szakra. Helyreáll az életünk.
Látszólag.
Megroppan házaséletünkben valami, amit megnevezni sem tudok. A párom otthon dolgozik, a kisebbik lányom szobájában berendezett irodában. Napközben kimos, megfőz, kivasal, bevásárol, csak takarítani és mosogatni nem szeret. Ellenben gyakran az éjfél is a számítógép mellett találja. Figyelmes és kedves velem, még a szokásos apró vitáink is elmaradnak, ezzel együtt a szexuális életünk a minimálisra csökken.
Szó nélkül tudomásul veszi, ha később érek haza, vagy az egyedülálló barátnőimmel szervezünk közös programot. Lola elvált, Kata özvegy, Bori laza párkapcsolatban él.
Szemerkél az eső, mégis nagyon párás a levegő. Nehezen viselem.
A közértben kávét is főznek, sok tejszínhabot adnak hozzá.
Miért is nyavalygok?
Finom a kávé. Apró kortyokban iszogatom, élvezem az ízét. Az életét is így kellene, apró örömeit élvezni, tudomást sem véve a gondokról, amelyek megoldódnak, csak idő kell hozzá és bizakodás.
Számomra pillanatnyilag az apró örömöt az jelenti, ha a kávémat csokoládéval fogyasztom.
A kiszolgálónőnek szeme sem rebben. Kivételesen üvegpohárba kapom, melynek aljára feldarabol egy szelet keserű csokoládét, majd ráengedi a forró, méregerős kávét, a tetejét két kör tejszínhabbal fedi le.
A mögöttem lévő fiatalember csóválja a fejét.
Tudom én a nélkül is, hogy kissé duci vagyok. Ám engem így szeret a férjem, és jobban viselem a munkámmal járó idegeskedést, ha az idegeim beágyazódnak.
Az evés nyugtat.  Napközben nincs időm ebédelni, de esténként jókat vacsorázom, rendszerint meleg ételt, mert Ádám olyan jól főz, mint egy profi szakács. Igaz, kétszer sincs egyforma íze a pörköltjének, nem beszélve a főzelékeiről, a sült húsok fűszerezése is mindig más. Elképzelni sem tudom, én hogyan főzhetnék ilyen változatosan. A kezemben van a receptkönyvem, soha semmit sem mérek, csak úgy teszem a dolgom. Legutóbb még máglyarakást is készített, a csülkös bableveshez. Csak az ünnepeken kell főzőcskéznem és ez megnyugtató. Nincs lelkiismeret furdalásom, ha későn érek haza és kedvem sincs este kilenckor a gáztűzhely körül sertepertélni.
Kezdünk anyagilag is helyrejönni. Hogyan csinálja a férjem, fogalmam sincs. Munkanélküliként szakadt ruhákban jár, mióta dolgozik, egyre választékosabban öltözködik. Örülök, hogy tetszeni akar nekem.
Hirtelen megszédülök. A közértes kap el, mielőtt padlóra kerülnék.
Muszáj pihennem. Hiába hívom a férjemet, nem veszi fel a telefont.
A főnököm hazaküld a céges kocsival, most nem enged vezetni. Családi házban lakunk. A szomszédban idős hölgy üldögél hatalmas napernyő alatt. Két hete költöznek be, két nagy teherautóval és nagy felhajtással.
-    Jó napot, asszonyom!  Nincsenek itthon. Az asszony a közértbe ment. Nincs messze. Várja meg.
-    Üdvözlöm, asszonyom. Itt valami tévedés lehet. Ez a mi családi házunk. És nincs bejárónőnk.
Nehezen fordul a kulcs a zárban, vagy nekem erőtlenebb a kezem.
Ádám nincs itthon.
A konyhából ételszag árad. Meglepetve látom, hogy két kukta alatt takarékon ég a gáz. Hogyan lehet ilyet tenni? Lezárom.
Szerencse, hogy itthon vagyok.
Felhívom a körzeti orvost, bejelentkezem a délutáni rendelésre.
 Ismét ez a szédülés.
Letusolok. A langyos víz kisimítja belőlem a feszültséget.
Mi az ördög! Reggel még a nap sárga fürdőköpenyemet akasztom fel, most meg a fehér van a helyén. Jézusom, ez vizes! Nem találja Ádám a sajátját? Pedig ott van az enyém mellett.
Lefekszem. Alszom egy órát. Kimerült vagyok és rettenetesen szomjas.
A hűtőszekrényben találok kristályvizet. Még nem hűlt le, nemrég tehette be Ádám.
Leengedem a redőnyt a hálószobában. Napfénynél nem tudok aludni.
Félálomban hallom, amint valaki dudorászik a nappaliban. Mobiltelefon cseng, de nem a férjemé.
-    Szia! Hamarosan elkészülök. Vettem gyümölcsöt is. Várlak! Puszi!
Jézusom, ki ez a nő?
Lehet, hogy egy betörő banda napközben fosztogatja a házakat?
Hívom a rendőrséget! Ádámot ismét nem sikerül elérnem.
Kiszárad a szám.  Szomjas vagyok.
Nem merek kimenni a konyhába.
Ráz a hideg az izgalomtól.
Felvijjog a kapucsengő.
A kert felőli kijáraton keresztül szaladok a rendőrök elé.
A kapuban jól öltözött, középkorú asszony már magyarázkodik az egyenruhásoknak.
-    Itt valami tévedés lehet. Nem hívtam Önöket. Egyedül vagyok itthon, a barátom tervegyeztetésre ment. Tudják tervezőmérnök.
-    Uraim, én hívtam Önöket!
Kényelmetlen a kórházi ágy. Mellkasomon tappancsok, amelyek mérik az életfunkcióimat. Bal karomban infúzió, a jobbon leragasztva a vérvétel helye.
Szomjas vagyok.
Fiatal nővér hajol fölém, hogy lássam az arcát.
-    Nyugodjon meg, asszonyom, kórházban van.
-    Mi történt?
-    Rosszul lett és a rendőrség hozta be. Többet nem mondhatok. Próbáljon meg pihenni.
-    Mi van a férjemmel?
-    A rendőrség még ma szeretné kihallgatni magát. Addig nem engedhetem be. Pedig érdeklődik magáról. Óránként telefonál.
Beszéd közben babrál az infúzióm körül.
Ólomsúlyú a szemhéjam, muszáj aludnom.
A Balatonon nyaralunk, apósoméknál. Úszni tanítjuk a lányokat. Az ötéves Julcsi fél a víztől, a hároméves Anna meg akkor hisztizik, ha kivisszük a partra. Este grillezünk a kertben. A faszén illata összekeveredik a sülő húséval. Apósom a szakács. Sörrel locsolgatja a nagy szelet húsokat, időnként kortyol is belőle. Ugrat a férjem, hogy papucs az apja, ugye, nem várom el tőle, hogy ő is szakácskodjon. Az női munka.
A lányok iskolások. Nálunk vendégeskednek anyósomék. Kapom a kioktatást, hogy a bablevesre ne tegyek rántást, mert azt nem szereti Ádám. Anna lányom a nagyanyja elé perdül, felnéz rá és szigorúan rászól, mi így szeretjük, mama.
Ádám átölel, újra van munkám, drágám, itthon dolgozom, súgja a fülembe és forrón megcsókol. Olyan szenvedéllyel, hogy alig jutunk el az ágyig. Fél évig olyan feldobott a szexuális életünk, mint fiatal korunkban. Persze, napközben a férjem biztosan pornót nézeget, mert szinte hetente új figurát talál ki.
Reggel ébredek, az orvos hangjára.
-    Jó reggelt, asszonyom.  Ha megreggelizett, várom az orvosi szobában.
Megtudom, hogy két napig altattak. Túl vagyok egy enyhe infarktuson. Kettestípusú diabéteszem van, diétáznom kell.
Kilenckor meglátogat egy nyomozó.
Kérdezget, és én válaszolgatok. Hétköznapi dolgokról. A kórházba kerülésem napjáról részletes információkat kér.  Vicceseket mond és jókat nevetünk.
-    Napközben a férje mindig egyedül van otthon?
-    Persze, amióta a lányaink kirepültek.
-    Mi történt Mazsolával?
-    A kutyánkkal?
-    Hát, nem is az aszalt szőlőszemekkel.
-    Elajándékozta Ádám, mert nem tudott tőle dolgozni.
-    Ki használja az otthoni számítógépet?
-    Az a férjem munkaeszköze. Csak akkor használom, ha a lányok jelentkeznek skypon. Általában akkor is Ádám hív oda.
-    Maga nem is használja soha?
-    Nekem elég a számítógépből a munkahelyemen napi tíz órán át.
-    Kizsákmányolja a főnöke?
-    Inkább én magamat.
-    Mond magának valamit a Napközben Nick név?
-    Fogalmam sincs, miről beszél.
-    Megmutatom.  Csak előbb hívom a nővért.
Tűre töltött nyugtatóval ott ül az ágyam mellett a nővérke, igyekezve közömbös arcot vágni.
A nyomozó bekapcsolja a férjem laptopját és megkeres rajta egy társkereső oldalt. Ádám „Napközben” egy elvált férfi, aki gyámolításra szorul, és tehetős, egyedülálló nőkkel ismerkedik.
Olvasom a levelezéseket, néha jókat nevetek, hiszen akkorákat hazudik a drágám, hogy az már-már szánalmas.
Értemet kap minden momentum, mely ott motoszkál magyarázatra várva a tudatom mélyén.
Írok egy bejegyzést, hogy valóban szabad a drágám, mert beadom a válópert.
-    Akar még írogatni? Itt hagyom, ha akarja.
-    Nem, gyorsan végzek.
Nyolc nőnek küldöm el az üzenetet.
Gyorsan megkeresem a levelező lapomat és írok mindkét lányomnak.
Tudom, hogy két napon belül megjelennek.
Elvesztek egy férjet, nyerek két betegséget és egy nagy tanulságot.
Lassabban kell élnem, vigyázni magamra és kihúzni a fejem a homokból.
Nincs tökéletes boldogság, ezért ha azt hiszed, abban van részed, nézz jobban a dolgok mélyére, és meglátod, hol hibádzik.
-    Köszönöm, nővérke, nincs szükségem nyugtatóra. Tudom, hogy vége az arany életnek, Nincs többé kávé csokoládéval és tejszínhabbal.
-    Asszonyom, elhoztam a mobilját, majdnem elfelejtettem átadni.
Ádám keresett vagy két tucatszor.
-    Jó lenne, ha felhívná a férjét.
Erre jobb, ha nem is válaszolok semmit.