Vihar után2012.06.12. 16:25, Yolla
Irodalom

Kép: Google képek sorozatból
Vihar után
Ritkára engedi a redőnyöket, hogy az eső kinn maradjon, de a tiszta levegő mégis utat találjon a házba menet. Villámok cikáznak, később nyomukba lép a dörgés is. Igazi égiháború.
Tölt magának egy kupica konyakot és kiül a félig nyitott teraszra. Rágyújt. Figyeli a kertben a növényeket, mint próbálnak állva maradni a vihar ellenére is. Szegények, nem tudják, hogy a vihart a béke követi, a tiszta levegő, a fénylő napsütés, amely melengeti az ember szívét és felszárítja az eső nyomait. Ilyenkor béke száll az emberi lélekbe, nyugalom, melyet nem képes fodrozni jó ideig semmi idegesség.
Jól esne a második kupica konyak is. Jobb, ha magával hozza a félig telt üveget, hogy ne kelljen állandóan bejárkálni a nappaliba, ha tölteni akar.
Holnapután lesz hatvan éves, a gyerekei nagy bulit szerveznek szombatra, ezért ügyeletet, sem mert vállalni, nehogy elrontsa a kedvüket. Aznap lesz pontosan húsz éve annak is, hogy Erika közli vele, hogy elhagyja, maradjanak csak nála a gyerekek, neki jó lesz a téliesített nyaraló is, a fővárostól húsz kilométerre, majd onnan jár be dolgozni.
Elnyomja a csikket és máris rágyújt az újabb cigarettára.
Izgalomba hozza a sok emlék, Erika meleg barna, könnyel telt szeme, ahogyan vékony, karcsú alakja ott magasodik az asztalnál ülő gyerekek felett, és fojtott hangon magyarázza, hogy nagyon szereti őket, csak most elmegy, de minden héten kétszer itt lesz, amikor az apjuk ügyeletes, kimos, kivasal és kitakarít, megfőzi előre az ételeket, lefagyasztja, nekik csak elő kell venni és megmelegíteni. Apátok majd vigyáz rátok, megteremt mindent, amire szükségetek lesz, folytatja, ne legyetek követölőzők, úgy viselkedjetek, ahogyan tanítottalak titeket. Rendben? A két gyerek csak bólogat, a tizenöt éves lány már sejt valamit, a nyolcéves kisfiú azonban nem érti anyját, miért akar elmenni, amikor minden este végighallgatja a mesét, amit anyja felolvas neki a nagy mesekönyvből. Inkább maga olvassa ezután, csak maradjon.
Hirtelen halkul az eső zaja. Az ég egyforma szürke mindenütt, mintha tehetségtelen festő vásznán lenne, és sokáig kell figyelned, mire észreveszed belső gomolygását. Azután néhány pillanatig csend lesz, és váratlanul csörögni, csattogni kezd a sűrűn eső diónyi jég, tarolva háztetőt, kertet.
Ilyen elementáris Réka szerelme is, egy évvel a válása előtt, csak úgy sodorja magával. Frissen kinevezett főorvosként több ügyeletet vállal a kórházban, mint osztályán a kollégái együttesen. Kell a pénz is, de még jobban a rafinált nővérke, Réka bevállalós szerelme. Épül a házuk, lassan, ahogyan a pénzükből telik és kigondolja, jobb, ha Erika elmegy a kórházból, körzeti nővérként csak nappal dolgozna, és több ideje lenne a gyerekekre. Persze, nem ez a legfontosabb, hanem véletlenül se találkozzon a felesége a szeretőjével, mert mindkettőt meg akarja tartani, az előbbit örökké, az utóbbit addig, amíg jól esnek neki az izgalmas, kéjmámorral teli lopott órák.
A kanyargós kerti utat tört fehér kaviccsal szórják le, hogy nagyi se tévessze el az utat, ha éppen itt nyaral. Most megkülönböztethetetlenné válik a virágágyás a kerti úttól, mert egyenletesen betakarja a jégréteg.
A harmadik kupica konyak hatására összefolynak az emlékképek. Húsz éven keresztül kedden és pénteken jön Erika, rendbe teszi a lakást, mos, főz, takarít, vasalás közben elbeszélget a gyerekekkel. Nem tesz megjegyzést senkire, semmire, csak mosolyog, hogy gondtalannak lássák a gyerekek. Hiába hagyja ott a bevásárló bankkártyáját, Erika nem veszi igénybe. Megdöbben. Úristen, húsz éven át a felesége a nővéri fizetéséből fedezi a család étkezési költségeit! Igaz, gyerektartást nem fizet, hogyan is nézne ki, ha a főorvos rászorulna egy alulfizetett egészségügyi szakdolgozó pénzére!
Kitombolja magát az időjárás és visszatér a hétköznapi arcához. Kitisztul az ég, szikrázó fényét szórja ismét a nap. Elolvad a jég, mintha nem is lett volna. A föld beissza a vizet.
Már nem mer több konyakot inni. Csak nézi a fényárban úszó viharvert kertet és rádöbben Erika hiányára. Összekuszálódnak a szálak. Fia Londonban jár egyetemre, a lánya férjhez megy, s Erika nem jár többé kedden és pénteken. Takarítónő vigyázza a ház rendjét és ő maga étteremben étkezik. Továbbra sem hozza haza a szeretőit.
Hiányzik a felesége jelenléte. Még a láthatatlan is. Ideje lenne megkeresni Erikát, Hátha visszajönne hozzá. Nem kellene nélkülöznie, éjjel-nappal a betegeket járni, hogy némi aprópénzhez jusson.
Telefonál, taxit hív.
Félóra múlva hatalmas virágcsokorral a kezében kiszáll a taxiból. Először meg sem ismeri a nyaralót. A szoba-konyhás, fürdőszobás házikó helyén takaros családi ház áll. A csengetésre megjelenik az ajtóban egy férfi:
- Jó napot, uram, miben segíthetek?
- Erikát keresem. Elköltözött?
- Nem, dehogy – érkezik a gyors válasz -, azonnal szólok a feleségemnek.
A ház mögül, a kert felől, nyurga kamaszlány érkezik, futva.
- Csókolom! Bocsánat, azt hittem, engem keresnek!
A feleségének új családja van! Összeszorul a mellkasa, homlokán gyöngyözik a verejték. Hamarabb földet ér, mint a kezéből kieső virágcsokor. Már nem hallja Erika hangját:
- Kislányom, hívd a mentőket! Géza, hozz egy plédet! Infarktust kapott a volt férjem!
|
Kedves Yolla! Honnan ez a hihetetlen emberismeret? Nagyon hiteles és átélhető a történeted. Tetszik, hogy a nőnek mekkora tartása van, nem alázkodik meg, nem veszekszik, talpra áll a bánatból és új életet épít fel. Pedig biztos volna min búslakodnia, de mégse teszi..Köszönöm , újra elvarázsoltál..