.

A napokban a beszélgető rádióban az állatkertekről esett szó, mégpedig a vita tárgya az volt, hogy az állatkerteknek van-e létjogosultsága. A téma annak kapcsán vetődött fel, hogy a torontói állatkertnek elrendelték az elefántok eltávolítását, mert a negyed négyzetkilométeres helyük a szakemberek szerint túl  szűk az életükhöz. A műsorvezető szerint, az állatkert az emberek szórakozását, élvezetét szolgálja, miközben az állatok nem élnek
természetes életet.
Én kevésszer jártam állatkertben, mert azt állatbörtönnek tekintem. Felmerül a kérdés, hogy jogunkban van-e a szabadságuktól megfosztani az ott tartott állatokat? Tudom, hogy a korszerű állatkertek igyekeznek minden állatnak a természetes életkörülményeket biztosítani, és tudományos munkát is folytatnak. Állítólag vannak olyan fajok, melyek kipusztulását éppen az állatkertek akadályozták meg. Sőt a sérült állatokat is gyógyítják, és ha felépülnek, szabadon engedik Őket.
Van, aki azt mondja, hogy élelemmel el vannak látva, gondozzák őket, és jobban élnek mint a szabadban. Én azt hiszem, ha magunkon próbálnánk ki  a házi őrizetet, ahol minden ellátást megkapnánk, jobban megértenénk az állatkertben, ketrecekben, élő  állatok sorsát.
Jó példa erre Petőfi : A farkasok dala, és A kutyák dala.
A műsorban megemlítették, hogy az interneten filmet lehet találni bármely állatról a szabadban való életéről, amely mindenképen sokkal jobb tájékoztatás ad, mint a ketrecekben látható állatok állatkerti látogatás.
Itt viszont  elérkezünk egy olyan ponthoz, ami manapság tapasztalható. Az emberek egyre jobban bezárkóznak, rabjai a TV-nek, és nem járnak emberek közé. Pedig az ember, társas lény. Példának  mondanám, a TV-ben megnézni egy színdarabot, vagy színházba menni,  személyesen ott ülni a nézőtéren, és esetleg találkozni a szünetben az ismerősökkel.
Szentmisét is lehet hallgatni a rádióban, TV-ben, de azért mégis más, a templomi részvétel.
Az interneten a film nem helyettesít egy állatkerti látogatást, ahol a család együtt sétálgat, és ismerteti meg a gyerekekkel a távoli országok néha ritkaságszámba menő állatait.
De ne feledjük, hogy a közelünkben is van mit felfedezni, megfigyelni.
Tegnap egy hangyaboly építését figyeltem meg. A füvön egy morzsás földkupacra  lettem figyelmes. Lehajolva, megfigyeltem, hogy hogyan hordják ki a hangyák a földet a készülő otthonukból. Csodálatos látvány volt nézni a szorgoskodásukat. De megcsodálhatók a bogarak is csak le kell hajolni hozzájuk.
Nehéz igazságot tenni, mert mi emberek kegyetlenek vagyunk. Pusztítjuk a környezetünket, rabigába hajtunk állatokat, kalitkába zárunk madarakat...az helyett, hogy madáretetőn szemlélnénk az odaröppenő és elröppenő madarakat.
 

Vinczer S.Péter