Koncentrálj, öreglány, csak semmi pánik, biztatja magát és közömbös arccal bámulja a tárgyalóban a szemben lévő falon lógó nonfiguratív festményt. Miért éppen neked mondanának fel, rossz üzlet lenne, mert magas a végkielégítésed összege. Most minden fillér számít, amit nem ad ki a cég. Másfél milliárd volt az előző évi nyeresége, de pánikban vannak a tulajdonosok, mi lesz velük, ha az idén csak a fele lesz.

Huszonnyolc éve koptatja a cég irodai berendezéseit, négyszer cseréltek telephelyet és harminckét főnököt élt át. Ahogyan nyugdíjba mentek a régi munkatársai, egyre fiatalabbak jöttek helyettük, akik sohasem kérdeznek, csak teszik a dolgukat, még azt sem vennék észre, ha fél óra alatt ugyanarra a feladatra két egymással teljesen ellentétes utasítást kapnak, elvégzik mint a két feladatot, érkezési sorrendben.

Persze, Sárinak ez furcsa, mert neki úgy tanították, ifjú korában, hogy látni és ismerni kell a cég egészét, abban a saját helyét és fontosságát, mert a legkisebb csavar időszakos leállása miatt is zavar keletkezik a teljes gépezetben, amely nem kívánatos sem a munkáltató, sem a munkavállaló számára. Dolgozott is több munkaterületen, főleg középvezetőként, mígnem a közelmúltban egy átszervezéssel főmunkatárssá lett, hiszen a szakértelmére szükség van, ám ezzel a megoldással nem kell a bérét folyamatosan emelni és prémiumot fizetni számára. Egyébként is nagyon közel került a beosztottjaihoz, kivétel nélkül mindenkivel egyenrangú kapcsolatban állt, csak akkor vált főnökké, ha valamely munkában határozott döntést kell hozni és konkrét utasítást adni a feladatok megoldására. Eleinte bántotta Sárit a visszaminősítése, de a férjének sikerült meggyőznie, hogy nem lesz ütközőpont a beosztottjai és a főnökei között, időben hazaér és nyugodtabban élhet.

Lázár, a főosztályvezető, a harmincharmadik főnöke a cégnél, még nincs harminc éves, igazi menedzser típus, akinek mindegy, milyen cégnél dolgozik, felvértezve érzi magát bármely feladat megoldására, hiszen erre tanították az egyetemen, adtak hozzá egy jó nagyméretű mellényt is, önbizalom gyanánt, de még nem tölti ki egészen, s ha nem csábítják át másik céghez, fél év alatt belehízik. Addig talán maradna is, hiszen két hónapja jött, pályázattal, alapvető feladata az átszervezés és a létszámcsökkentés végrehajtása.

- ..örömmel tájékozatlak benneteket, hogy a vidéki területen elküldtünk 30 munkatársat, de itt a központban a cég vezetése minden kollégát megtart...

Sári leveszi a szemét a festményről, ránéz a főnökre és kiolvassa a szeméből, hogy ennél azért bonyolultabb az ügy. Arra gondol, hogy este mutatja be a lánya szíve választottját, ez már komoly, Anya, bizonygatta Erna, de mintha magát nyugtatgatta volna, s a férje is hallott némi mellékzöngét a gyerek szavai mögött, mert fel sem nézett az újságból, úgy tette fel a kérdést, mit főzzön anyád vacsorára?- mindegy, Apa, bármi jó lesz – jött a válasz, mire zörögve lapozott egyet az újságban, mint aki jobbnak látja, ha a béke kedvéért nem szól semmit.

- ...ennek az a feltétele, hogy mindenkivel egyenként elbeszélgetünk, felajánlunk számára az új szervezeti felépítésnek megfelelő munkakört és holnaptól folytatjuk a munkát, mint eddig is tettük...a vezetői munkakörökben is lesznek változások, de én itt akarok maradni a főosztályon, bár komolyabb feladat is szóba jöhet hamarosan…

Délután kettőkor került rá a sor, addig rendbe tette a folyamatban lévő ügyeit és megebédelt, tapasztalata szerint tele hassal könnyebb kivárni a sorát. A főnöke és a személyzetis azonnal a lényegre tért, új munkaköreként az ügyfélfogadáson a recepciót ajánlotta fel, húsz százalékos bércsökkentés mellett, azzal, ha nem áll módjában elfogadni, akkor átszervezés címén megszűntetik a munkaviszonyát, itt írja alá a papírt. Öt perc alatt végez. Sárika mosolyogva és megkönnyebbülten megy vissza az íróasztalához, felhívja a férjét, még csak a hangja sem változik, amikor beszámol a történtekről. Fél óra múlva már otthon szorgoskodik a konyhában, három fogásos vacsora készül, mert amíg jár a keze, addig csak arra koncentrál, hogy ízletes és tetszetős étel kerüljön az asztalra. Belefeledkezik a torta díszítésébe, s dúdolgatva nyomja a tetejére a tejszínhab figurákat, amikor megérkezik a férje, ledobja a székre a táskáját, odamegy hozzá és átöleli, nincs semmi baj, ezt is átvészeljük, drágám, mint már annyi mást, és forró puszit nyom a kipirult arcára, hagyd azt a tortát, gyere, igyunk egy nyugtató konyakot.

Lázár ötre végez a feladattal, indulna már, de még jelenése van a vezérnél fél hatkor. Bemegy a mosdóba, megigazítja a nyakkendőjét, megfésüli a haját, arcát és kezét hideg vízzel lemossa, hogy felfrissüljön. A négy főosztályból csak kettő marad, vezetőikből egyet elküldenek, egy másikból meg igazgató lesz. Azért is vette fel reggel a legújabb öltönyét, mert abban jobban mutat. Eddig minden gördülékenyen ment, a vezér mindig dicsérte, ha összefutottak, még az is lehet, hogy a barátnője szüleihez este már igazgatóként érkezik. Fél óra múlva feldúltan kirohan az irodaházból, hangos csattanással magára csukja az Audi ajtaját és padlógázzal elhajt. Erna izgatottan várja:

- Szervusz, Lázár, késtél, tudod, még vásárolnunk is kell…

- Szia…gyere, ülj be a kocsiba és menjünk. Kirúgtak…micsoda szemét állat a vezér, azt mondta, hogy amire felvettek, azt elvégeztem és mehetek…

-Jaj, ne halasszuk el a vacsorát…a szüleim biztosan megértenék..

- Dehogy, menjünk…

Csendes budai mellékutcában parkolnak le, egy négylakásos villaház előtt. Lázár már kissé izgatott, szeretne jó benyomást kelteni a kedvese szüleiben.

Erna apja nyit ajtót, átesnek a bemutatkozáson, amikor széles mosollyal az arcán megjelenik Sári és kezet nyújt a fiúnak:

- Üdvözlöm, fiatalember, örülök, hogy végre megismerhetem a kislányom barátját!

- Kézcsókom Sárika...én nem tudtam....

- Én sem, fiam, én sem...