Szlt.internetről

Áldás havának 4-e Árpád- napja

Árpád-nap előtt

 

Áldás havának 4-e Árpád-napja. Ez az egyetemes magyarság legnagyobb ünnepe.

1105 éve, 907. Áldás havának 4. napján a Teremtő kivételes áldásával megvédtük szabadságunkat, és ezzel az ősi civilizáció törvényei szerint, a Szeri pusztán alapított Magyar Államot.

 

Az idei Árpád-nap kiemelt fontosságát kettős egységként mutatja az, hogy számjegyeinek összege hét, éppúgy, mint a Pozsonyi Csata óta eltelt évek száma.

A hetes szám utal Boldogasszony Anyánk – ezeregyszáz éves lélek- és agymosás eredményére, hűtlenségünkre és szeretetlenségünkre emlékeztető - hét sebére, és utal a Teremtő, a Boldogasszony és a Mintaadó Gyermek isteni hármassága, valamint a föld, a víz, a levegő és a tűz alkotta négy őselem elválaszthatatlanságára, vagyis az anyagtalan és az anyagi kettős egységére.

 

Az idei Árpád-nap intő jel: az 1105 évvel ezelőtt megvédett, de 1039 évvel ezelőtt Géza hazaárulásával elvesztett szabadságunk – a hazaárulás évének jelével elénk vetülő régi-új gondolkodási móddal történő – visszaszerzésével kezdődő új Világtörténelmi korszak nyitánya.

 

Ezért hívok szeretettel mindenkit - vagyis azokat, akik már nem vevők a diktatúra megosztó erőlködésére, és azokat is, akik még mindig a megosztottságban keresik a válság megoldását -arra, hogy

 

az egyetemes magyarság legszentebb napján, Árpád-napon, Áldás havának (július) 4-én, az ősi civilizáció utolsó megvédése, a Pozsonyi Csata 1105. évfordulóján, megtisztulva, gyűljünk önvédelmi egységbe a Szeri pusztán (Pusztaszeren), Árpád apánk emlékművénél, Szerét ejtve annak az akarat- és tett-nyilvánításnak, hogy Magyarország szabadságát visszavesszük, és ismét mintát adunk az emberiségnek az emberi éltre a Szent Korona Országának megteremtésével. 

________________________________

 

Az nem kétséges, hogy az új világtörténelmi korszak az ősi civilizáció közszabadságon alapuló értékrendjének visszatérését jelenti.

Az is nyilvánvaló, hogy a sírba ereszkedő diktatórikus nyugati civilizáció a megosztás eszközének alkalmazására ráerősít, a lélek- és agymosásra mozgósítja minden erejét: az okozatokat lépteti az ok helyére.

 

Ez ellen felesleges harcolni, mert harc nélkül is egyértelmű a győzelem: önmagát semmisíti meg az Istentől és az Embertől egyaránt elfordult nyugati civilizáció.

 

A történelem során most van először valós lehetőségünk a Quedlinburgi Szerződéssel eladott szabadságunk visszavételére.

Viszont nagyon keményen kell küzdenünk, hogy az Árpád által alapított Magyar Állam jöjjön létre, az ősi civilizáció Szent Koronával közvetített természetes értékrendje alapján, és ne éledjen újjá az a rendszer, amely ezeregyszáz év alatt végpusztulásba taszította az emberiséget.

Ez a helyzet hatalmas felelősséget ró ránk, az egyetemes magyarság tagjaira: mi vagyunk egyedül képesek a magyarság megmentésével mintát adni arra, hogy a világ milyen gondolkodási módot (paradigmát) követve maradhat fenn.

 

A magyarság megmentése Árpád apánk Magyar Államának újrateremtését jelenti, vagyis a Szent Koronával közvetített ősi civilizáció Értékrendjének gyakorlattá válását.

 

Eddigi feladatom azoknak a természetes iránymutatásoknak és ebből eredő irányelveknek a közvetítése, amelyek a Szent Korona Értékrend szerinti életet megalapozzák. (http://nemzetiegyseg.com/Ujparadigma.pdf)

 

A felkészülés az Árpád-napra számomra azt jelenti, hogy létrehozzam azokat a feltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy azokkal, akikben él Árpád vére, összehangolt munkával újjáteremtsük Árpád Magyarországát, amire a Szeri Szerződés adja a mintát: a településektől kell az építkezést végezni.

Az építés „tervrajza” a Szent Korona Értékrend gondolkodási módja, amelyet mindenkinek ismernie kell, aki nemcsak mondja magát magyarnak, hanem az ősi civilizáció szabályai szerint is akar élni. (http://nemzetiegyseg.com/SzKEAkademiamasodikfokozathk.html)

 

Az építés „kivitelezési leírását” a Települési Önellátó Rendszer jelenti, amely nem pusztán élelmiszer-ellátást biztosít, hanem a teljes önellátást (autarkiát), vagyis az anyagtalan és anyagi értékek teremtésének, használatának és őrzésének egységét, az igény és a lehetőség összehangolásával. (http://nemzetiegyseg.com/SzKEAkademiaelsofokozathk.html)

 

Áldás havának 4. napján az Új Szeri Szerződés megkötésekor azokkal találkozunk Pusztaszeren (nem Ópusztaszeren!), akikkel visszavesszük Géza hazaárulásával elveszett szabadságunkat egy új Pozsonyi Csatában.

________________________________

 

Szeretettel kérek mindenkit, olvassa el az alábbi anyagokat, érezze, értse meg azok kötelezettséget jelentő lényegét:

 

ÁRPÁD IMÁJA

(népköltés)

Boldog Isten! Nézz ránk a magos egekből, Áraszd ránk mosolyod fénylő napszemedből! Nemzetek Istene! Add nekünk e földet!

MAGYAROK ISTENE! Tarts meg itt bennünket! 
Évezredeken át, áldd meg életünket! Viharban és vészben oltalmazz meg minket!

Adj szívünkbe békét, derűs boldogságot, Ne érezzük soha a hontalanságot!

Duna, Tisza partján MAGYAR szóval áldjunk. Ez legyen örökké a mi Szent országunk! Legyen minden magyar a Te Fénygyermeked, Pihentesd meg rajtunk áldott tekinteted!

A Magyarok Istene óvja és vezérelje lépteinket!

________________________________

 

Jókai Mór: A magyar nemzet története regényes rajzokban 

 Árpád 896

Nem sokat kellett várnia, azon időben a fejedelmek nagyon könnyen készen voltak a harccal. Arnulf német fejedelem hívta őt segélyül, és ő sohasem támadott, hagyta magát megtámadni azoktól, kikkel harcolni akart; midőn legyőzte, nem irtá ki a férfiakat, hanem barátaivá tevé, ha elűzte fejedelmeiket, a népeket nem tette rabokká, hanem alkotmánya jogkörébe fogadva, szabadabbakká tevé, mint voltak önfejedelmeik alatt.

Az így meghódított népek egybeforrtak az új nemzettel, oszták sorsát, tisztelték törvényeit, szolgálták fejedelmeit, s egész a mohácsi csatáig nem mutat példát a história: hogy valamelyik népfajnak eszébe jutott volna magyar rokonaival való egységét, azt az annyi közösen érzett csapás és veszélyben megedzett szövetséget járomnak nevezni.

Sőt Árpád szerencsés politikája mellett nemcsak a bennlevő népfajok fogadák örömmel az új uralmat, hanem mindenünnen, a saját despotáik kényét megunt népek ide jöttek letelepülni, a maga szabadságát védeni s a másét tisztelni tudó nép közé.

Ide jött az ellenséges besenyők egy része, a Maros mellé települve, Billa és Boksa alatt ismaeliták*, kiknek Pest környéke mutattatott ki lakhelyül, ismét új besenyők Tómi vezér alatt eloszlatva a Tisza és a Fertő mellé. Oroszok, kik Olga hercegnőjük vaspálcája elől bujdostak ide. Hedrich alatt németek, Csallóköz lakói.

Most e helyeken mind magyar lakik, s hogy annyi irtó háború után a magyar nép eredeti egymilliónyi számáról jelenleg több mint kilencmillióra tudott szaporodni, egyedül a nemes jelleme iránti rokonszenvnek lehet tulajdonítani.

 

* Izmael a zsidó, keresztény és iszlám vallás egyik alakja. Az Ószövetség/Tóra szerint Ábrahám próféta elsőszülött fia Hágártól, a rabszolganőtől. Az Ószövetség/Tóra szerint (Mózes első könyve 21:8-21) Ábrahám felesége, Sára kiűzette Izmaelt a sivatagba, hogy ne örökölhessen apjától, Ábrahámtól Sára fia, Izsák rovására.

Az iszlám vallás szerint Ismael/Ismail (arabul إسماعيل,Ismāʿīl) Ábrahám/Ibrahim elsőszülött fia Hágártól, egy kiválasztott próféta. Az iszlám szerint Ismael volt, akit Ábrahám feláldozott volna az Isten oltárán és nem Izsák, mint azt a Bibliában olvashatjuk.

Úgy a zsidók, mint a muzulmánok egyetértenek abban, hogy az arab nép ősatyja Ismael. Muzulmán hagyományok szerint Mohamed próféta Ismael leszármazottja fián, Kedaron keresztül. Ábrahámot és Ismaelt tekintik a mekkai Kába (As-Saffat 99-113) megalapítóinak, amit eredetileg Ádám épített.

Izmael története rendkívül érdekes tekinthető, mivel nyilván a zsidók és az arabok tudtak a kettejük között levő rokonságról, amely kevés népnél fedezhető fel.

________________________________

 

Ősi vallás

Keresztyén hitalapítóink szent térítő gerjedelmükben oly hő buzgalommal irtának ki minden, a régi pogány hitről tanúságot tehető emléket, hogy jelenleg alig találhatjuk azoknak nyomát másutt, mint idegen írók könyveiben, s saját nyelvink és népszokásaink öntudatlanul megmaradt egy-egy foszlányában.

Ezek is csak arra valók, hogy örök kételyeket, megfejtetlen föladatokat támasszanak elénk, miknek legköltőibb magyarázatát is lerontja a bizonytalanságról való meggyőződés.

Kik és mi nevűek voltak a magyar ősvallás istenei? A zend hit Adurja volt-e azon Hadur, kinek képében napot, tüzet vagy háborút imádtak? Ahriman volt-e azon gonosz isten, kinek neve máig is az „” szóban rejlik? S az a hideg szél, melyet a székely „nemeré”-nek nevez, volt e nálunk a szél-isten?

Kik voltak azon alakok, melyek máig is a csillagok neveit viselik: a göncöl, a nagy kaszás, a fiastyúk? A népmondák aranyvárakról, rézkirályról, a silleányról (villi), lidérctűzről, boszorkánynyomásról nem a pogány mesehit költeményei-e? Mikor az erdélyi pór azt mondja: hogy a „csoda” verje meg!, nem valami régi isten vagy ördög nevét említi-e fel ebben? Mindezek oly kérdések, mikre a felelet meg van halva.

Mi szerepet játszottak pogány elődeink népéletében a hazába vezérlő turul, a fehér szarvas, a pusztában lakozó alirumna jósnők, a varázslók, a garaboncok, rémek, tündérek, törpék; az álomlátások, hősök, a négy elem tisztelete? Mindezeket gazdag adatbőséggel fejtegeti Ipolyi Mythologiája, melynek azonban legalaposabb kútforrása ismét csak a néphagyomány, miután e tárgyakról az írott betű nagyon kevés.

Annyit tudunk, hogy őseink források mellett tűzhalmokon áldoztak, papjaikat Gyulák-nak, jósaikat Táltosok-nak nevezték, áldomásaikon egy közös serlegbe csorgatták vérüket, mely szerecsendió-serleg sokáig megvolt a Sándor-család birtokában, a pogány isten képét bálványnak nevezték, a tetszhalált „elrejtőzés” csodájának hitték; s ezen hasonlatok nyomán tán azonosíthatók a zend-vallás követőivel; s mint azok ragaszkodtak vallási hittel a fehér színhez viseleteikben, úgy őseink fehér lóval áldozása s a magyar viseletekben máig is megtartott előszeretet a fehér szín iránt tán szinte elfogadható némi vallásrokonság jeléül.

Idegen historikusok emlékeznek nagy négyszögű kövekről, mik őseink sírhalmait fedezték, magas tűzhalmokról, miken örök tűz égett, rovásbotokról, mikre titkos rúnáikat írták, nemzeti zsolozsmákról, miket szittya szüzek énekeltek, Manes vörös-zöld köpenyéről s „ördöngh” című rózsás és tulipános könyvéről, a Rhabonbánokról, a szerecsendió-kehelyről, Hadur égből esett kardjáról.

Mindez emlékek örökre el vannak veszve. Az oltárköveket a vizekbe hányták, a rovásbotokat elégették, a rózsás és tulipános könyvet Sapor király vetteté a tűzre, Hadur kardját Salamon király anyja ajándékozá idegen fejedelemnek; s a fennmaradt homályos emlékekből csupán egy ki nem magyarázott rejtélyes fogalom támadhat bennünk az ősi pogány hitről, melyet kegyes királyainak keresztyéni buzgalmukban még a tudományos világ számára is örökre kiirtottak*.

 

* Az ősvallásról tanúskodó hagyományokat összegyűjtöttem „Bálványos vár” című regényemben. Bálványos várban, melyet törvénykönyvünk „Arx idololatriae”-nek nevez, egész a tizenkettedik századig megmaradt a régi pogány szertartás, az Opour rhabonbánok oltalma alatt.

________________________________

 

Kelt Szegeden, 2012. Szelek havának 30. napján.

A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:

Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája

 

 

 

 

 

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.