A tavaszról, és másról

 

Lesz-e még?

 

Lesz-e tavaszunk még, rügyfakadást várva?

Felvirradó hajnal pacsirta trillára.  

Smaragdzölden lobban életre a pázsit,

Mielőtt ébredne, egy utolsót ásít.

 

Lesz-e megint virág, finom illatával?

Mézédes nedűjét csorgó italával.

Apró méh seregek, kelyheit csókolva.

Porát gyűjtve zsongnak, szírmán udvarolva.

 

Lesz-e lombkorona, ágakat takaró?

Lenge levélkosztüm, szellőben susogó, 

Palástként felöltött, hibátlan fenséges,

Szűziesen félszeg, diszkréten szemérmes.

 

Lesz-e kies május, rétnek tarkasága?

Színek özönének, pompás kavalkádja.

Erdő hűvösében szőnyegén sétálván

Homályba simuló madárdal szivárvány.

 

Lesz-e forró nyarunk, napnak sugarával?

Aranysárga tengert, hullámzó kalásszal.

Amit szellő borzol, földig hajtva szárát,

Mintha csak fésülné szőke hajú  lányát. 

 

Lesz-e napfelkelte, bíbort váltó kékje?

Felragyog-e újra, sugarának fénye?

Harmat délibábként messzeségbe villan,

Szempilládra hullva ég könnyeként csillan.

 

Lesz-e gyümölcs, szőlő, borral teli hordó?

Frissen sült kenyered, illatot árasztó.

Kamrád polcán őrzöd, mit tavasz, nyár érlel.

Megérkezvén az ősz, amit elfecsérel.

 

Rád nevet, kényeztet, jóságosnak látszva.

Szakadozik, fakul, szürkeségre váltva.

Mi tegnap még tiéd volt, élet színnel festve,

Földre hullva lapul, s málladozik teste.

 

Istenít, magasztal, mintha rólad szólna!

Amit tesz s miért jött, az mind érted volna!

Ajándékot is hoz, mit lábad elé tesz.

Még csodálva nézed, közben mindent elvesz.

 

Hazug vagy Ősz, hazug, egy szavad sem igaz!

Szikrázó sugarad, számomra nem vigasz!

Megadod a pompa, gazdagság gyönyörét.

S szíved mélyén hordod az elmúlás közönyét.

 

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés