A 100 éve elsüllyedt TITANIC emlékére

Ez az írás a TITANIC zenészeiről szól. Akkoriban alacsonyabb rendű népnek számítottak: Nem tartoztak az előkelő Arisztokráciához. A hajó elsüllyedésekor az utolsó pillanatokig játszottak. A helytállásuk  emléke előtt kívánok tisztelegni, azért  írtam ezt a balladát. Fogadjátok szeretettel. 

 

Az égbe komponált szimfónia

 

 

A parancsnoki hídon botlottak egymásba,

Futva jött mindenki a kapitány szavára,

Csak annyit sejtettek valami baj támadt,

Ahogy reá néztek,  szomorú volt s fáradt.

Uraim! Kérem, figyeljenek mind rám!

Mondani valóm van, ránk most feladat vár!

Azért hívtam össze a hajón minden tisztet,

Azt szeretném kérni: Legyetek most Britek!

 

Szükségem lesz rátok, mindenki, ki itt van

Utolsó percéig, még a szíve dobban,

Csak azt kövesse, mit a lelke diktál,

Számon kérik azt majd, ha az ÚR előtt áll.

Most sietve menjen mindenki dolgára,

Amég van fedélzet,  tennivaló várja!

A nagy döbbenetben nem is vették észre,

Köztük didergett a hajó vén zenésze.

 

Hegedűje nyakát szorosan markolta,

Hóna alatt lapult ütött-kopott tokja,

Izgatottan figyelt lábát váltogatva,

Vékony cipő talpán fázósan topogva.

Majd elindult ő is a többi után menve

Le a fedélközbe társait keresve.

Kedves barátaim, szedelőzködjetek!

Nem a bárban, ott fent tartunk most koncertet!

 

S el is indultak egymás után sorba

Lépcsőn kapaszkodtak hangszerüket fogva,

A nagy bőgős ért fel utolsóként tatra

Megizzadva állt meg aprókat szuszogva,

Nagy körtét formáló zsákból előhúzta,

Nyakánál szorítva a vonót húrhoz nyomta.

Mielőtt pengetné, előbb megölelte

Nem hangszere volt az. „Édes felesége”.

 

Játszani kezdtek, a dermesztő hidegben

Lágy zeneszó csendült, a kűrt bődült rekedten!

A fedélzetre kísért álmos emberekben

Tanácstalanságtól tágra nyílt szemekben

A kérdés: Miért kellett, éjszaka közepén,

Parafa mellényben a hajó fedélzetén

Gyülekezniük a daru állvány alatt?

Miről úgy tűnt állna, s nem sebesen halad!  

 

A matrózok sietve, ponyvákat oldoztak,

Mentőcsónakokat csigák alá húztak,

Fölfüggesztve fűzték erős kötelekre.

Az első tiszt így szólt, kérem, szálljanak be!

Elsőként asszony, lány jöjjön gyerekekkel!

Még ők hajón vannak, nem ülhet be ember! 

Ki férfi, legyen úr, s tudja, Ő még várhat!

Írjon dicsőségét Nagy Britániának!

 

Rossz tréfának tűnt csak, s igen sután hangzott,

Inkább nem is nézték mit kezében tartott,

Szájához emelve tölcséres szócsövét

Üvöltötte, gyorsan, mert időnk kevés!

Tétován mozdult meg az első, elszántan

Egy középkorú asszony lépdelt hozzá bátran,

Cserzett bőrű matróz kezét felé nyújtva

Könnyed mozdulattal a csónakba tolta.

 

A zűrzavar ezennel tetőfokra hágott,

Ez most már valóság, világosan látszott.

Az öreg prímás intett, új dallamba kezdve

Valcer ritmusát az éjben messze csengve

Sűrűn taps kísérte, volt olyan, ki táncolt,

A hidegtől reszketve pára foltot rajzolt,

Álla alatt csillant, a hegedűjén hagyva

Lélegzete vékony jégréteggé fagyva.

 

Most már egyre többen helyük elfoglalva

A csónakba másztak összekuporodva.

Elég! Most már mehet! Kezdjétek engedni!

Dermedt merevséggel nem mozdult meg senki,

Fejük felemelve, mikor visszanéztek

Látták,  hogy dől lejtve az egész fedélzet,

Kitől elbúcsúztak a magasban állva

Testét, könnyfátyolos lidérc táncot járva.

 

 

Leérve a csónak, tenger hideg hátán

Vízre ejtett dióhéj, elképesztő látvány!

Két oldalán evezői, mint bogárnak csápja

Mozogni kezd ritmusosan előre meg hátra.

Ahogy távolodnak, messzeségből nézve

Vízözönből nőtt vár tovatűnő fénye,

Orral lejjebb ereszkedve, rézsút tornyosulva

Reménytelen jelen, nincs többé csak múltja.

 

Mikor gyermek születik meg Anyjától elválva,

Zsinórjától szabadulva maga útját járva

Úgy értek a vízre, hullámokat túrva

Esetlenül orruk tenger vízbe fúrva.

Távolodva sötétségbe kétes önállóság,

A túlélés érdekében otthagyott biztonság

Nyüzsgő fényár, lágy zeneszó fájó méltósága

Sajdult bennük, mert felfogták! Nem sok van már hátra!

 

Elment az utolsó, s amint leoldozzák

Vastag kötélzetét csigán visszahúzták.

A kapitány szólt: Amit kértem. Teljesítettétek

Amit megtenni lehet még, most már azt tegyétek!

Az, ami még hátra maradt, hozzátok kötődjön

Ki a hajón maradt, most már magával törődjön.

Ha lesz, ki megmenekül, ISTEN a tanúja

Nem lapult meg gyáván, halál elől bújva!

 

 

Abba maradt a zeneszó, csak egy pillanatra,

Ránézett a bőgős, lesz- e még folytatva?

Válasz helyett hegedűjét vállgödrébe nyomva

Kecsesen siklott a vonó, mély tónussal húzva.

Többiek a dallamára mely csendült az éjben

A „Közelebb hozzád URAM” –at játszották éppen,

A tat az égre tornyosulva emelkedni kezdett

Ember s minden mozdítható mélybe hullva zengett!

 

A hajótest óriásként felegyenesedve

Elsötétült, s leomlott a második kéménye.

Az öreg prímás kapaszkodva mielőtt leesne

Nagyot kiált társaihoz vonóját leejtve.

Amit itt lent elkezdtünk, hogy mindenki halljon!

Befejezzük ott fent, helyettünk az valljon!

Ahol találkozni fogunk, az ÚR előtt megállva,

Életünk végső akkordja lelkünk vallomása.

 

Mit ránk kirótt, hivatásunk, amiért születtünk,

Eldöntheti, megítélvén az-e, amit tettünk?

Azonos-e azzal, amit reánk bízott,

Befogad-e országába, ahová nem hívott?

Ennyi volt mit tenni tudtunk, dideregve, fázva,

Játszottunk még állni tudtunk, lábainkon állva!

Tették önként, kéretlenül, még nem lettek holtak,

Mert ők Britek, de urak sem, csak zenészek voltak.

 

Égre mutat, derékszöget zár be acélteste,

Két nagy hajtó hajócsavar csillagfénytől festve,

Mintha még egy pillanatig állna, s gondolkozna,

Majd elindul, mélybe süllyed, hangosan zuhogva.

Vízoszlopként forr a tenger hol alámerülve

Pezseg, forog, mi fent maradt víz színén terülve,

Látva mindezt távolabbról, a lélekvesztőkből

Jeges szélsusogás, ima, bénult túlélőktől.

 

Még töprengőn gondolkodnak, sokkos állapotban

Valami mit senki sem lát, a csónakhoz koccan.

A kormányos nyúl ki érte kabátját feltűrve

Beemelé maga mellé újra visszaülve.

Pokrócával betakarja gyengéden karolva,

Akár asszonyával tenné derekánál fogva,

Mert ő nyomban felismerte árva özvegyében

A „bőgős felesége” volt az, ázott köntösében.

 

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés