Képzeljétek el, ma izgalmas dolog történt velem. Anya és Apa együtt vittek át a kozmetikus lányokhoz - akik tavaly nyáron kopaszra nyírtak - de igyekeztem ezt elfelejteni, mert azóta többször is jártunk náluk és mindig nagyon kedvesek voltak velem.

Ahogy beléptünk éppen két kutyus szépült az asztalokon, az egyik egy előkelően szomorkás, szürke arisztokrata, aki rezzenéstelenül tűrte a fésű és az olló csattogását. A másik sokkal érdekesebb volt, egy korombeli fajtatársam, egy bolognese srác, aki igencsak méltatlankodott a nyírógép hatására. Rögtön eszembe jutott a tavalyi siralmas helyzetem, és együttérzően ugattam, buzdítottam a havert, hogy ne hagyja magát...

"Jókor mondod!"  - nyafizta a cimbora, - már mindjárt kész leszek, de aztán Te jösz - jegyezte meg némi kárörömmel.

"Méghogy én?!" - hasított belém a felismerés. Apa mindjárt mondta a kozmetikusnak, hogy "Ennyire rövidre azért ne nyírják Bonifácot!"
"Na ugye" - húztam ki magam, - én nem leszek kopasz...

Közben elkészült a haver, és valóban sorra kerültem. Megállapították, hogy meglehetősen összefilcesedett a bundám (pedig Anya minden nap fésülgeti, kefélgeti, bár én nem lelkesedem ezért a műveletért)...

A kozmetikus lány mégiscsak csodát tett, rövidre vágta a bundámat, de nem kínozott a nyírógéppel. Anyáék közben szépen otthagytak, ezen kicsit felháborodtam... Sírtam is, de a pancsizás és a szárítás már egészen kellemes volt. (Igaz, hogy amikor Anya fürdet a kádban, akkor ő utána egy fürdőlepedőbe bugyolál és babusgat, itt pedig ez kimaradt, jött a szakszerű szárítás, fésülés, profi módon).

Anya nem várta meg a telefont, amivel jelezték volna, hogy elkészültem, előbb érkezett, ennek nagyon örültem. Ugatni nem tudtam, mert éppen szájkosarat viseltem... A lányok már elővigyázatosak, mert a nyári akció során egyiküket megharaptam... (Utólag is bocsánatot kérek, nem kellett volna...)

Anya el volt ragadtatva attól, hogy milyen gyönyörű lettem.Büszkén sétált velem hazafelé. Láttam rajta, hogy legszívesebben le sem tett volna a földre...

Az utcán mindenki engem nézett, (vagy Anya mosolygó szemét, amit le nem vett rólam...)

Hazaérve azonnal lelkes vízivásba kezdtem, nagyon megszomjaztam az izgalmas kaland után, hiszen 12-re mentünk és 1/2 3 körül értünk haza. Ricsi barátom - az egyik cicánk - gyanakvó szemmel mért végig, de azért megismert... Marcipán - a másik cicánk, az én plátói szerelmem - csak estefelé bújt hozzám, pedig biztos, hogy tudta, hogy én vagyok, csak - mint minden nő - bolondját járatja velünk, férfiakkal...

Most már túl vagyok a bőséges vacsorán és az esti sétán, így Anya közelében terülök el a szőnyegen, miközben ő leírja, amit diktálok.