A gyerek bejáratos volt a szoba-konyhás lakásba. A kredenc körül szeretett álldogálni, mert onnan valami számára ismeretlen, inycsiklandó füstölt-fokhagymás illatok áradtak. Akkor még nem kapcsolata össze a látottakat a szimatával. Sunyi anyja, a terebélyes Maris néni ugyanis nap mint nap óriási, zsírpapírba csomagolt, spárgával alaposan átkötözött csomagok terhe alatt nyögött, míg felért a második emeletre. Senki sem tudott semmit e rejtélyes csomagok tartalmáról. Kérdezni nem mertek tőle, mert ha kiállt a folyosóra, megkerülni sem lehetett, s szúrós tekintetét viszont mindenki elkerülte. Száraz kenyéren él - mondogatta többször a vékony, elkínzott tekintetű szomszédjának. - Mi sem különben - válaszolta szégyenkezve Tomi anyja.

Sunyi hamar rájött hogyan mászhat be ingyen, a közeli zenés kerthelyiségbe. Szólt Tominak, aki megfelelő ruha hiánya miatt húzódozott, de végül ráállt a dologra.

Sunyi, jampi öltözékben ropta a rock and rollt, míg Tomi szeme azonnal megakadt egy csodaszép lányon. Egy lassúnál föl is kérte táncolni. Első látásra szerelem volt.

Sunyi próbálta oktatni Tomit, hogy ne vegye komolyan a lányt, mert annyi van belőlük, és soknak elég egy málnaszörp is. Tomi nem figyelt rá, enyhén szédült és a gyomra tájékán különös érzésre figyelt fel.

A két gyerekkori barát ezután hónapokig nem találkozott.

Sunyin egyre jobb holmik voltak, aztán hirtelen sárgás-barna bőrcipőben kezdett járni. Ekkoriban "tüntek el" a hajnalban felcsöngetett lakók közül sokan. Félelem ülte meg a házat. A pokrócokkal lesötétített ablakok mögül fénycsík sem tört át, mert hamar eloltották a lámpákat. Tetszhalottként éltek az emberek.

Egyik este Sunyi a gangon dohányozva látta meg Tomit, aki kettesével szedte a lépcsőket és halkan dudorászott. Elmondta Sunyinak, hogy szombaton lesz az esküvőjük a szép leánnyal, csak cipőt kell még szereznie.

- Erről gondoskodom! - szólt Sunyi, Tomi vállát veregetve. Kölcsön adom a bőrcipőm, úgysem megye sehová, majd vasárnap visszaadod!

A szerény esküvő lezajlott, a házból sokan voltan jelen, csak Sunyiék nem.

Vasárnap hajnalban erős csöngetésre riadt a egyetlen szobából függönnyel lekerített részben alvó ifjú pár. Néhány fekete kabátos,sárgás-barna cipős férfi lepte el a lakást és se szó, se beszéd Tomit elhurcolták.

A kővémeredt fiatalasszonytól az ottmaradtak azt kérdezték: - Hol a lopott cipő? Tudja maga, hogy a férje kitől és milyen lábbelit lopott el? Ezt egy életre megemlegeti!

Fölkapták a lábbelit és sietve távoztak. A szomszéd ajtó abban a pillanatrban nyilt ki. Sunyi gyors mozdulattal átvette a cipőjét, szalutált, majd ugyanolyan gyorsan tünt el az ajtó mögött, mint ahogy előjött.

Tomi hónapokig ült börtönben. Megkeseredett emberként szabadult és köztörvényesnek bélyegzett emberként élte le életét.

Sunyinak ugyan nem sikerült elcsábítani Tomi feleségét, de az 1956-os események után kinézett magának egy hatalmas, szépen berendezett polgári lakást, ahonnan Nyugatra menekültek az addigi lakók.

Sunyi már innen kereskedett tovább az információkkal, egészen a '80-as évek végéig. Akkor viszont beijedt. No csak rövid időre, mert rájött, hogy a fényes szelek most máshonnan fújnak.

Őt egy újonnan alakult pártba fújták. Azóta a tagság már kicserélődött, ő még ott van.