Valamikor meglepetésnek szántam. Nektek Tárogatós társaimnak. Mert valóban, a Magyarság tudatot, érzést, itt találtam meg köztetek. Fogadjátok szeretettel. Úgy érzem semmit sem veszített az aktualitásából. 

 

Magyarság koszorúba kötve

 

 

 

Sétáltam a mezőn magam elé nézve

Mélán álmodozva, óvatosan lépve

Időben meglássam, mikor odaérek

Hogy meg tudjak állni, mielőtt rálépek.

 

Nem soká fel is tűnt a zöld fűben pillantva

Rám tekintő szemként egy picit villanva.

Lehajoltam térdig még kezem kutatva

Szárát keresgélte füvet félrehajtva

 

Amint úgy megláttam oly érzésem támadt.

El kell  hoznom onnan, mit valahol várnak.

Nem lesz  azt hiszem több, csupán szó, gondolat

Tarka szín csokorban egy apró árnyalat.

 

Hol egybe fonják azzal, mit mások találnak.

Egyesülve  együtt, egymásban csodálnak.

Számíthat az,  ki ő? S vajon honnan hozta?

Ha közétek érkezve csokrotokba rakja

 

Az számít, mit itt érez, veletek egy sorban

Magyarnak magyarként megérni e sorsban!

Legszentebb közösség mely azonos bennetek

Mindenkiben él ki e földön született.

 

E tájból sarjadt lelketek bimbója

Belőletek pattan virággá a szóban.

Legszebb hajtásaként rajzolnak rá mintát

Élő szóvirágban gyűrűs Futó indák.

 

Mindez mit szemlélve, a gyönyörűség átjár

Elmondod te ékes magyarsággal Vájár

Bevallom tégedet olvasva töprengek

Köszönöm hogy az ÚR magyarnak teremtett!

 

Hozzám ér, megérint, melegséget áraszt

A kérdés Kedves Vica,  lehet, nem kap választ

Fő az hogy kimondtad s ezzel létezést nyert

Látjuk azt ragyogni, mint cseppben  a tengert!

 

Asszonyi jóságod minden szóban ott van.

Papírra leírva sok szép mondatodban

Szövöd Drága Juci bájos kedvességgel

Végtelen és jámbor Női bölcsességgel.

 

A  virágcsokornak, épp a közepében

Megbújva nem virít, csak ott van szerényen

Rózsaszín és sárga, de soha nem lila

Nemesen egyszerű, akár Te Frézia.

 

Arcod nem ismerni, csak jóságos mosolyod

Még betűkből szó lesz, s az alkot mondatot.

Elolvasva ADMIN te vagy ki tereled.

Patakként mederbe a sok apró eret.

 

S ki megmutatta  hol, e koszorút fonják

Megtalálva benne Nemzetemnek honját

E kezet megszorítom. Köszönöm Z$uzsim

Rálehelem érte legforróbb puszim

 

Maradt e még  szó, vagy akár csak jelző

Mely hozzád méltóan olyan szintre felnő

Heverhet sorokban  asztalodnak lapján

Mi lelkedből szól Gizus Tárogató hangján

 

 

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.