Annak idején ezt is Karácsonyra írtam. Fogadjátok szeretettel. 

 

Advent a lelkekben

 

 

Az év minden napján ott mélyen bent rejtve.

Egy apró kis zugban árván elfelejtve.

Hordozod magadban és nem is tudsz róla.

Csak mikor előjön, nézed csodálkozva.

 

November vége van tompán és gyéren.

Visszhangzik a napfény a didergő déren.

Kristályként csillogva hullott le az égből.

Kabát alatt bújva tested melegétől.

 

Aprót csipked rajtad, lásd most megérkeztem.

Szíved alatt bújva olvadozik testem.

Odakapsz érezve oly finom és könnyed.

Ujjad hegyén csillan, mint angyali könnycsepp.

 

Előhúzva onnan, nézed ábrándozva.

Merről érkezhettél, nékem áldást hozva?

Mondd ki küldött értem titkon fohászkodva?

Ki gondolt rám most is, csendben mosolyogva?

 

Két kezét ki fonta imádságra értem?

Égieket hívta, kísérjék el léptem.

Semmivel sem többet, csak ami nem kevés.

Ne hagyjál el soha, féltő gondviselés.

 

Ezt küldte el, pedig ő a legszegényebb.

Nem dicsekedésként, hisz sokkal szerényebb.

Kinek semmije sincs az ily adakozó.

A legnagyobb gazdagság szívében lakozó.

 

Csupán egy koszorú, fenyőágból fonva.

Bíbor színű gömbök és négy fehér gyertya.

Imbolygó kis lángnyelv, s mi belőle árad.

Eljössz hozzánk Urunk! Szeretet a várad.

 

Erősek falai, lelkek tartják egybe.

Egymásba fonódva, egyért esdekelve.

Belől a melegség, hideg kint rekedve.

Kavarog ármányként, fehér hólepelbe.

 

lehajolva ott bent, egymás kezét fogva.

Egyért könyörögve, összekapaszkodva.

Kit várva-várnak hát lassan megérkezék.

Elhozva az Advent legszebb üzenetét.

 

Leül, bent megpihen, maga elé nézve.

Asztalra könyököl arca tenyerébe.

Ahogyan fogadták, mint legkedvesebb vendég.

Szakadt csuhájában koldus zarándokként.

 

Rajta függ minden szem, le nem veszik róla.

Mélabús mosolya mikor válik szóra.

Körülnéz karjait térdéig eresztvén

Hálás tekintettel, mint igaz keresztény.

 

Megtörve a csendet mélyről duruzsolva.

Tölti meg a szobát testének harangja.

Mert ami boldogság, szeretet itt várta.

Nem Ő hozta el azt, hanem itt találta.

 

Édes a melegség, mely csontjaim átjárja!

Belőletek áradt teremtőnek hála!

Ki ide vezérelt, nem tudtam hol járok.

Én csupán reméltem, hogy rátok találok.

 

Messziről érkeztem fázva, kimerülve.

Ablakon át látlak titeket itt ülve.

Egymás mellett sorban, mint falban a kövek.

Mozdulni sem tudtam, álltam mint a cövek.

 

Magam sem tudom hogy, csak  azt, betoppantam.

Erre a pamlagra nyomban leroskadtam.

Oly emelkedett lett a szívemben itt bent.

Köztetek talált meg, kegyelemmel Advent.

 

Ha megengeditek, most. együtt imádkozva.

Szeretnék az Úrnak köszönetet mondva.

Úti port lemosva nyugovóra térni.

Messze van még hová, el akarok érni.

 

Választ nem ad senki, csak egymásra nézve.

Egyik abroszt hoz azt asztalra terítve.

A másik ételt tálal, bort önt poharakba.

Vendégnek a székét asztalfőre rakva.

 

A harmadik lassan, két kezében tartva.

Hozza a koszorút, és eléje tartja.

Nyúl Ő a mécsesért, a kanóc aprót sercen.

A második gyertya is meggyulladt e percben.

 

Meg van vetve az ágy, és lefekszik végre.

Jóllakottan, tisztán, nyugovóra térve.

Még alszik a fehér hó éjszaka fényében.

Ragyog, mint irgalom Krisztusnak népében.

 

 

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.