Nyáron találkoztunk először Bettikével, aki egy hatalmas és gyönyörű kutyahölgy.

Anya először felkapott engem, amikor látta, hogy póráz nélkül sétál ez a kutya, de a gazdija messziről kiabált, hogy nem fog bántani, mert ő nem olyan, meg aztán öreg is... Boldogan rohantam felé, hogy közelről is megcsodáljam ezt a jámbor hölgyet, aki farkcsóválva iramodott elém.

Szinte naponta találkoztunk és örvendeztünk egymásnak. Bettike kicsit nehezen járt, többször lehuppant a hátsójára, de amikor engem meglátott, mindig vidám volt, igyekezett lépést tartani velem, én pedig lelkesen udvaroltam neki. Gazdi-anyuja azt mondta, hogy Bettike tizenhat éves, ami kutyusoknál bizony elég sok.

Ősszel egy fura, szatyorszerű eszközzel segítették Bettikét a járásban, ezt is békésen tűrte, a szeme mosolygott, de a lábai egyre bizonytalanabbá váltak. Sajnos már nem rohangászott velem, inkább csak én ugráltam őt körül, amit egy-egy puszival köszönt meg.

Eljött a tél, én pedig már nagyon aggódtam Bettike miatt, főleg, amikor zoknit láttam a lábain, amelyeket alig mozdított. Anya és az ő anyuja szomorúan sugdolóztak, de nem értettem miről van szó.

Egyik esti sétán - éppen Apával voltam kint - Bettike gazdi-anyuja mellett egy kedves fiatal hölgy is ott volt fényképezőgéppel és bennünket fotózott, Bettikét és engem. Én pózoltam, mint mindig, amikor fényképeznek, de a hangulat valahogy nagyon nyomott volt, úgyhogy leálltam a viháncolással. Bettike szemében is valami furcsa, bánatos fényt láttam, amit eddig sohasem. Nem mertem megkérdezni, hogy mi bántja, de éreztem, hogy baj van.

Azóta eltelt már kb. két hét és Bettike soha nincs a megszokott helyen, a kis téren, ahol olyan sokat ugrándoztunk régebben. Egyik este elvonszoltam Anyát Bettikéék házáig, de hiába pislogtam befelé, nem érkezett az én Bettikém.

Hol keressem az én csodálatos, hatalmas barátnőmet? Szagolgatom a hóban a kutyák nyomait, de mind más kutyáé, Bettike illatát már régen nem éreztem. Mit tehetnék? Szomorúan felemelem az egyik lábamat, picit pisilek, pedig sírni szeretnék, de egy férfi nem sír.

Bonifác