Fogcsikorgatva, jeges szelet fújva érkezett meg Február. Az év legrövidebb hónapja. Mintha dühös lenne, olyan irtózatos erővel hordja, viszi a havat az utakon. Szemünkből könnyet csalva elő belemar arcunkba. Tombol és tombol…mintha sosem akarná abbahagyni.
Belekapaszkodik a tölgyfa ágaiba, melyek oly békésen szunnyadnak a hópaplan alatt. Látszólag, nem vesznek tudomást a vad viharról. Csak néha-néha ejtik el jégcsap könnyűket, melyek halk koppanással hullnak alá, s vésődnek bele a hatalmas hóba.

Egy fiatal pár közelít. Lábaik nyomát azonnal eltünteti a szél, mintha a semmiből kerültek volna elő.
-    Ugye, hazajössz hozzám? – kérdezi a lány.
-    Nem tudom. Ne csináld ezt. Tudod, hogy nem szeretnék elmenni. De nem lehet itt megélni. Nincs munka, nem kellek sehol.

A tölgyfa még látja, hogy a lány szorosabban bújik a fiúhoz, s hallja kemény csizmáinak kopogását a kitaposott, fagyott úton.
- Nem-kel-lesz-se-hol-nem-kel-lesz-se-hol. – nyikorogják a férfi léptek.

Február rettenetes erővel fúj egy nagyot. Talán tiltakozik a hallottak miatt. Talán elszomorodott. Ki tudja?

Egy idős és egy fiatal hölgy közeledik. Az ő léptük nyomát is azonnal belepi a hó.
-    Nem fogadhatom el édesanyám. Hiszen az a te gyógyszered ára!  - mondja a fiatal.
-    Ó, nekem már nem kellenek gyógyszerek! Fontosabb, hogy Katikának legyen kabátja! Jó meleget vegyél, nehogy megfázzon a lelkem! – válaszolja az idősebb.
-    És veled mi lesz édesanyám? A gyógyszerek nélkül…
-    Mi-lesz-ve-led-é-des-a-nyám? – koppannak egy ütemre a csizmák.

A tölgyfa kissé megereszti ágait. Helyenként lecsúszik a hópaplan,s kilátszik csupasz teste.

Most kissé alábbhagy a szél. Ezer szemével sír Február. Apró jégcsillagokat hullat a fagyos világra.

-    Négy órás munkára vett fel, és 12 órát dolgoztam. Persze, fizetni csak 4 órát fizetett. – hallja a tölgyfa. Ismét kissé lejjebb ereszti ágait, s ismét búcsút mond takarója egy részének, melyek csöndes zizzenéssel érkeznek a földre. Nem pihenhetnek ott sem sokáig, mert felkapja őket a szél, s vágtatni kezd velük. Talán a fiatal pár után, talán a két hölgy után. Talán csak úgy…

Február fagyos ujjai hegedűhúrokat pendítenek. Hol szomorúan, hol dühösen játszanak.
Majd megpihennek a húrok, s némán teríti szét tiszta, fehér takaróját a fagyos földön.