Fogadjátok szeretettel a legújabb novellámat.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy…
Hiszen minden mese így kezdődik, de itt ez most egy nem mindennapi történet.
Élt egyszer egy lány, aki a születése óta nem akart mást, mint férjhez menni és gyermekeket szülni.
Semmi mást nem szeretett volna, minthogy feleség és anya legyen.
Ó, és most kedves olvasóim azt gondoljátok, hogy ez itt egy egyszerű és könnyen teljesíthető kívánság, hiszen minden lány erre vágyik és nagy részük könnyen el is éri.
Mégis, amint tovább olvastok, rá fogtok jönni, hogy nem minden kívánság teljesül azonnal és hullik az ölünkbe az álomesküvő.
Történetem hősnője egy egyszerű lány, aki egy középosztálybeli család első gyermekeként jött a világra, a 60-as évek végén.
A leány a keresztségben a Kathy nevet kapta a keresztanyja révén.
A kislánynak a gyermekkora boldogan telt el, a szülei mindent megadtak neki és a húgának is.
Hiszen jól boldogultak a munkájukkal a szocialista rendszerben.
Úgy cseperedett fel, hogy még a széltől is óvták.
Nem is csoda, hiszen a rendkívül törékeny nádszál vékony alakja és a visszahúzódó, magába zárkózó természete miatt, mindenki úgy érezte, hogy állandó védelemre szorul.
Ő azonban nehezen viselte ezt az állandó féltést.
Lázadozó természete és szabadság vágya próbára tette a szülei türelmét.
Nem volt sok barátnője, akit egyszer a szívébe zárt, ahhoz mindig minden körülmények között hű maradt.
Ezt és a kedvességét sokan kihasználták.
Korán elhatározta, hogy sok gyermeke lesz,  és ha felnő, akkor férjhez fog menni.
Mint minden normális lány, ő is már tini korában el kezdte keresni álmai hercegét.
Mivel azonban a szülei nem engedték el diszkóba és máshova randizni a korabeliekkel, így a legjobb barátnőjével úgy gondolták, hogy a választottjuk a focisták közül fog kikerülni, hiszen a 80-as évek közepétől szinte minden bajnoki és kupamérkőzésen ott voltak.
A szurkolás mellett azonban nem feledkezett meg arról a tervéről, hogy megtalálja a hercegét.
Eleinte több focista is érdekelte, míg nem egy véletlen találkozás után menthetetlenül beleszeretett abba a férfiba, aki aztán hosszú éveken keresztül a múzsája lett.
Már a gimnazista éveiben elkezdett verseket és novellákat írni, amelyeket csak a legjobb barátnőjének mutatott meg, aki szintén faragta a rímeket.
Teltek az évek, de a lány még mindig magányos volt, az a terve, hogy már a gimi után férjhez menjen és gyermekei szülessenek, kudarcba fulladt.
A focista, akibe beleszeretett, egyáltalán figyelemre sem méltatta őt, és a 90-es évek elején külföldre távozott, ott folytatta pályafutását.
Ő azonban továbbra sem volt képes kiverni a fejéből a szeretett férfit.
Majdnem 2 évtizednek kellett eltelnie, hogy rájöjjön az a focista nem neki volt szánva.
A barátnői és húga is már mind megtalálták a boldogságot egy-egy kedves egyszerű férfi oldalán.
Ő azonban soha nem adta fel a reményt, hogy focista feleség lesz.
Holott keresztül-kasul bejárta Európát és még azon is túljutott, több fiú is megpróbált közeledni hozzá, de egy-két randi után minddel közölte, hogy ő másba szerelmes.
Amikor aztán a múzsája egy másik lányt vett feleségül és az már gyermeket is várt, akkor akart a férfi találkozni vele.
Ő azonban – bár még mindig odavolt érte – kosarat adott neki.
Képtelen volt arra, hogy a szeretője legyen, és ezzel tönkretegyen egy családot.
Inkább félreállt, de megfogadta magában, hogy soha senkit sem fog úgy szeretni, mint őt.
Így teltek el a 90-es évek.
Mialatt keményen dolgozott, ezoterikus érdeklődésű lett és a foci meccsek mellett már kosárlabda mérkőzésekre is kijárt.
Ezek a meccsek jelentették számára a boldogságot.
Hiszen a csapat 1992-től sorra nyerte a bajnokságot és a kupát.
Eleinte a barátnőjével és a nagybátyjával járt ki, majd később az édesapja is csatlakozott hozzájuk.
A 90-es évek végén megszületett a fejében egy regény gondolata, amelyhez hozzá is kezdett, mialatt beutazta fél Európát, azt remélve, hogy ez által, elfeledheti a szeretett férfit, de valahányszor hazatért egy körútról, lépten-nyomon egymásba botlottak.
Több mint 300 verset írt hozzá, de nem gondolta soha, hogy ezek egyszer majd sok emberhez eljutnak.
Először 1995-ben, majd 1996-ban került a pajzsmirigye és a vérszegénysége miatt hosszú időre, táppénzre, de a valódi ok a férfi házassága volt, ebbe betegedett bele.
Majd egy évig volt betegállományban, de ekkor még visszatért dolgozni és kezdték megbecsülni a munkáját.
Aztán eljött az ezredforduló és új főnököt kapott, aki egyáltalán nem értékelte a munkáját és ez meg néhány egyéb körülmény vezetett oda, hogy újra megbetegedett és ekkor már le is százalékolták.
A 2002-es év végét már nyugdíjasként köszönthette.
Ekkor már reikizett és kereste a gyógymódokat a betegségére.
Emellett rengeteg szabadideje lett és ezt arra használta, hogy folytassa megkezdett regényét.
Ekkor még nem sejtette, hogy milyen sok barátra és barátnőre tesz szert és azt sem, hogy kiadásra kerül majd a regénye.
Éveken keresztül dolgozott az 5 köteten és bár a története a jövőben játszódott, az egyes köteteibe belefoglalta a futball, a kosárlabda és röplabda iránti szeretetét, de helyet kaptak benne az ezoterikus dolgok is.  Ezek után természetesen élete szerelme lett a férfi főszereplője az első kötetnek, de a másodikban és a harmadikban is felbukkant, persze más néven, más szerepkörben, mint a valóságban, hogy csak az jöhessen rá az igazságra, aki tudott erről a Plátói szerelemről.
Bár voltak az életében más férfiak is, akik megpróbáltak udvarolni, közel kerülni hozzá, ő azonban néhány randi után visszautasította őket mondván, mást szeret.
Bár a férfi már nős volt és gyermekei születtek továbbra is kijárt a foci meccsekre és mindig úgy helyezkedett, hogy lássa a lányt és az is láthassa.
Azonban azon egy közeledési kísérleten kívül, amikor a lány visszautasította, többet nem merte már megszólítani.
Csak bánatos arccal figyelte, mígnem a lány elhatározta, hogy többé nem megy ki foci meccsre.
Úgy gondolta, hogy az lesz a legjobb, ha elfelejti ezt a férfit, hiszen nem neki lett teremtve.
Emlékét azonban a szíve csücskében megőrizte.
Ekkor azonban 36 éves volt és félő volt, hogy nem teljesül az álma és soha nem találja meg álmai hercegét.
Fogalma sem volt, hogyan tovább.
Egyre több félelme alakult ki a jövőt illetlen.
Ezért aztán bezárkózott a szobája magányába, ahol viszonylag biztonságban érezte magát.
Az addig legjobbnak tartott barátnői elfordultak tőle.  Nem értették meg a betegségét és egyik napról a másikra kiléptek az életéből.  Ő pedig nagyon elkeseredett emiatt, hiszen ő mindig mellettük állt, mikor bajban voltak.  A legnagyobb csapás számára – a barátnői közönye mellett – azonban az volt, hogy a keresztfiát sem láthatta többé.
A pszichológusa javaslatára bekerült a klinikára, csak most nem a szülővárosába, hanem egy ahhoz közeli városéba.
Itt javasolták neki, hogy járjon el hetente egyszer a foglalkozásaikra és egy fiatal pszichológusnő kezelte.
Ezt a kórházat később újra megjárta, azonban nem tudtak rajta segíteni.
A gyógyszerek nem enyhítették a pánikját, viszont újabb kilókat szedett fel.
Ami nem zavarta volna, ha mindazok nem a hasára kúsztak volna fel.
Ez is főként azért ejtette kétsége, mert mindenki azt hitte, hogy kisbabát vár, holott ez lehetetlen volt, hisz nem volt senkije.
Ráadásul, amikor a buszon is átadták neki a helyet, legszívesebben sírva fakadt volna, hiszen már annyira szeretett volna gyermeket.
Végül a pszichológusa lecserélte injekcióra a gyógyszerét, de ettől sem fogyott le, pedig még a heti tornafoglalkozásokra is eljárt.
A szülei természetesen mellette álltak, próbálták kimozdítani ebből a helyzetből.
Emellett a húga – aki külföldön élt és dolgozott – meglepte őt egy laptoppal és így mindennap tudtak beszélgetni a Skypen.
Ő szorgalmazta azt is, hogy próbáljon meg társat találni a társkereső oldalakon.
Ettől kezdve, mivel ő rettegett attól, hogy kimerészkedjen a házukból, a világ jött el hozzá a neten keresztül.
Szinte az egész napját a laptopja előtt ülve töltötte, de nemcsak netezett, hanem a regényének már meglévő részeit is gépre vitte.
Sikerült is regisztrálnia több társkereső oldalra, ahol az adatlapján feltüntette azt is, hogy vers- és regényírással foglalkozik.
Megemlítette, hogy szereti a sportot, főként a focit és a kosárlabdát.
Azt is beírta, hogy ezoterikus érdeklődésű és reikizik.
Reménykedett abban, hogy egy olyan férfira akad majd, aki hasonló érdeklődésű lesz.
Teltek a hónapok és ő csak azzal törődött, hogy elkészüljön a regényének mind az 5 kötete.
Ez alatt csak ritkán mozdult ki otthonról, akkor is csak a szüleivel.
Ha a városba kellett mennie, akkor az édesanyjával, ha pedig kosármeccsre, akkor a nagybátyján kívül az édesapja is elkísérte.
Hiszen tudták, hogy semmi pénzért nem hagyta volna ki csapatuknak mérkőzéseit.
Ez alatt több srác jelentkezett, de néhány levélváltásból kiderült, hogy nem volt komoly a szándékuk.
Ebben az időben egyetlenegy igaz barátnője akadt csak, aki édesanyjának volt a fiatal kolléganője, mikor még dolgozott.
Emailban és skypen szinte naponta társalogtak. Ő volt az első, aki részleteket olvasott a regényéből.
Mivel ő is magányos volt, így megosztották a tapasztalataikat a társkeresőkről és szurkoltak egymásnak, hogy sikerüljön valami jó pasit felszedniük, akivel aztán leélhetik az egész életüket.
Egyszer a városban összefutott egy volt osztálytársnőjével, akiről kiderült, hogy szintén ezoterikus érdeklődésű.
Ő meghívta egy könyves oldalra és emellett e-mail-ezni kezdtek.
Ezen az oldalon ismerkedett össze később a hasonló érdeklődésű barátnőivel és barátaival, akik meghívták más ezos oldalakra.
Újabb hónapok teltek el, amikor is néhány férfi komolyabban is el kezdett érdeklődni iránta.
Levelezni kezdett velük, majd skypen is beszélgettek, de aztán mind megmaradtak barátnak.
Egyikőjükkel azonban különleges kapcsolata alakult ki.
A férfi gyönyörű képeket festett és bár jóval idősebb volt nála, mindennap hívta a skypen, hogy lelket öntsön a lányba.
Egyetlenegyszer találkozni akart vele, de a lány lemondta, mert nem érezte jól magát, így többet nem hozta fel a témát.
Mégis nagyon jól el tudtak beszélgetni mindenféléről.
A férfi mindig átküldte a fotóját annak, amit festett, míg a lány pedig a regényének részleteit osztotta meg vele.
Ezenkívül megosztották egymással a gondjaikat, örömeiket és azt is hogy milyen nehéz társra találni.
Barátnőjének is sokat mesélt erről a barátjáról.
Végül a férfi megfestette a Palotát, ahogy ő elképzelte a lány által írt regényből és megígérte, hogy egyszer majd odaajándékozza neki.
Emellett a barát mellett még akadt két másik srác is, aki hosszú távon barátja lett és akikkel emailben tartotta a kapcsolatot, azonban ők más lányokat választottak kedvesükül.
Az egyikük ebben az időben könyvtárosként dolgozott, míg a másikuk nyomozó volt.
Mindketten nagyon érdeklődtek a regénye iránt, így nekik is küldött részleteket.
Újabb hónapok teltek el, újabb férfiakkal ismerkedett meg, de egyikük sem akart igazán komoly kapcsolatot, így amikor már végleg lemondott arról, hogy valaha is férjhez mehet, kapott az egyik társkeresőn egy levélkét egy sráctól.
Amikor elolvasta, meglepődött, mivel az ő általa megadott paraméterekbe egyáltalán nem illett bele, mégis valahonnan úgy érezte, hogy válaszolnia kell neki. Innentől kezdve pár levelet váltottak a társkeresőn, majd e-mail-ek és skype-beszélgetések kezdődtek.
Így a férfi megtudhatta, hogy milyen betegséggel is küszködik, de ennek ellenére randizni akart vele és megígérte, hogy érte jön.
Így is történt.
Egy novemberi napon találkoztak először és kocsival mentek be a belvárosban lévő hatalmas Üzletközpontba, ahol leültek a cukrászda előtt és üdítőt és ásványvizet rendeltek, majd élénk beszélgetésbe kezdtek.
A férfi ujja megsérült a munkahelyén, így a lány a kezébe fogta és gyógyította reikivel, hogy enyhítse a fájdalmát.
Pár órát eltöltöttek itt és még a könyvesboltba is benéztek, mivel a lány imádott olvasni, főként ezos könyveket.
Aztán hazafuvarozta és elbúcsúztak, de még aznap este felhívta a Skypen, hogy jól érezte magát vele és a lány is hasonlóan érzett.
Ezek után többször is beszéltek a Skypen és a férfi annyira odavolt érte, hogy közölte, a következő év augusztus 15-én feleségül fogja venni.
A lány meglepődött és azt hitte, csak szórakozásból mondja, mégis belement a „játékba” és március 15-ét jelölte meg eljegyzési dátumként.
A férfi még azt is elmesélte neki, hogy egyszer azt jósolta valaki, hogy két gyermeke lesz egy fiú és egy lány.
Mivel a fiú már megszületett az előző kapcsolatából, így a kislány csakis a közös gyermekük lehet majd.
A lány szívét megdobogtatta ez a gondolat, hisz végre valóra válhat majd mindkét álma.
Férjhez megy és gyermeke születik.
Ennek ellenére még óvatos volt, nem merte beleélni magát a dologba.
Egy hónap elteltével azonban a fiú bemutatta őt a szüleinek és ő is a fiút az ő szüleinek.
Édesapja és édesanyja kedvesen, mégis aggódva fogadták a vő jelöltet és igyekeztek elmagyarázni neki a lányuk betegségét és arra kérték a fiút, hogy segítse a lányukat mindenben.
Emellett megkérték rá, hogy vigyázzon úgy rá, mint egy törékeny gyöngyszemre.
A lányt a leendő anyósék azonnal megkedvelték, és mint kiderült csak egy utcányira laktak a lány szüleitől.
Azt már korábban kiderítették, hogy egy iskolába jártak, igaz a fiú pár évvel fiatalabb volt nála, így később végezte el az általánost, mint ő.
Ez a pár év korkülönbség azonban egyiküket sem zavarta.
Már karácsony előtt elkezdték keresgélni a megfelelő karikagyűrűket, míg végre rá is akadtak.
Az egyik belvárosi ékszerboltban kiválasztották a mindkettőjüknek tetsző gyűrűket.
Mindkettőn egy fél szív volt található és a lányéban azonban Brill köveket is tettek.
Levették a méretet és még fél számot ráhagytak mondván, hogy nyáron bedagad az ember ujja.
Ígérték, hogy januárra el is készülnek a gyűrűk.
A karácsonyt már együtt ünnepelték, a fiú hivatalos volt Szentestére, míg anyósék is meghívták egyik nap ebédre a lányt.
Szilveszterkor pedig a fiú barátjáékhoz voltak hivatalosak. Jól érezték magukat.
A lány főként annak örült, hogy ismét gyermekek között lehet, hisz a baráti házaspárnak 3 gyermeke is volt és mindhárman megkedvelték, különösen a legkisebbik. Ő pedig mindhármukkal szót értett.
Így együtt köszöntötték az újévet, majd éjfél után elbúcsúztak és a leendő anyósékkal, majd a szüleivel is koccintottak és elmondták újévi jókívánságaikat.
Januárban folytatódott a kapcsolatuk, elkészültek a gyűrűk és együtt elmentek az esküvői kiállításra is és az összes létező prospektust összegyűjtötték, hogy a közeledő nyár végére tervezett esküvőjükre legyenek ötleteik.
Ugyanekkor most már együtt jártak ki kosármeccsre is.
A fiú eleinte külön ment autóval, míg a lány az édesapjával és a nagybátyjával és a csarnok előtt találkoztak, így együtt mehettek be és egymás mellé ültek le.
Később már beleegyeztek, hogy ne csak haza, hanem a meccsre is fuvarozza őket.
A társkeresőkről törölték magukat, de a lány tartotta továbbra is a kapcsolatot a barátaival. Főként a festő barátjával, akinek elújságolta, hogy a nyáron férjhez megy és megtudta, hogy neki is sikerült társra találni.
Ennek nagyon örült és megbeszélték, egyszer majd leugranak hozzájuk, ha jó idő lesz.
Februárban a fiú táppénzre került, mert a sérült ujja továbbra sem jött rendbe, így aztán mindennap találkozhattak.
Ugyanakkor a szüleivel a bíróságra is járhatott, hogy az előző kapcsolatát és abból származó gyermek után fizetendő gyerektartást rendezze.
Sokáig kételkedett abban, hogy a kisfiú az övé, mivel az élettársa folyamatosan megcsalta és aztán egy nap le is lépett a szeretőjével és a gyermekkel, rengeteg adósságot hagyva hátra.
A DNS vizsgálat azonban kimutatta, hogy a kisfiú valóban az övé.
Így a lány remélte, hogy idővel majd megismerheti.
Februárban úgy volt, hogy a fiú is megtanulja a reikit, de aztán a nagy hó miatt nem utaztak le a lány természetgyógyászához.
Ebben a hónapban műtötték a lány édesanyjának a szemét is szürke hályoggal, és mivel 1 hónapig nem hajolhatott, emelhetett, az eljegyzést március 15-éről 22-ére halasztották.
Így aztán ki tudtak menni a csapatnak a bajnoki mérkőzésére, amit a lány semmiképpen ne mulasztott volna el.
A fiú nem örült túlságosan a halasztásnak, de beletörődött, hogy az ő választottja csak 1 héttel később lesz az övé.
Hiszen az egyezségük úgy szólt, hogy az eljegyzés után minden hétvégét a fiúnál töltenek el, hogy a lány hozzászokjon ahhoz, mire férjhez megy, milyen az valakivel együtt élni.  
Az eljegyzés családi körben zajlott le. A lány szülein kívül az anyósáék voltak meghívva.
A szülők ekkor ismerkedtek össze.  
A fiú hivatalosan is megkérte a lány kezét az édesapjától. Egymás ujjára húzták a karikagyűrűket és a fiú megígérte, hogy mindenkor védelmezni fogja a lányt.
Az eljegyzést követően megvacsoráztak. Az ételt a lány édesanyja készítette.
Evés közben vidáman beszélgettek és tervezgették a jövőt.
Mivel erősen március vége felé járt az idő és az esküvőt augusztusra tűzték ki, tudták, hogy ideje elkezdeni a szervezést.
A Polgármesteri hivatalban már februárban bejelentkeztek.
Így a következő lépés az étterem keresése volt.
Aztán a menyasszonyi ruhakölcsönzők végigjárása és a ruha kiválasztása, emellett a torták megrendelése és legvégül a menyasszonyi csokor kiválasztása volt tervbe véve.
Mindezek közben összeírásra kerültek a vendégek, akiket meg akartak hívni az esküvőre, és a lakodalomra is.
Ugyanakkor esküvői fotóst is keríteni kellett.
Azt is megbeszélték, hogy a fiataloknak körbe kell járniuk a meghívottakat és személyesen meghívni őket.
Miután úgy tűnt, mindent egyeztettek és közben beesteledett, a fiú hazavitte a szüleit.
Aztán visszatért a lányért, hogy együtt menjenek a lakásába, ahol az első közös éjszakájukat töltötték.
Amikor a lakásba érkeztek, a fiú bevezette a lányt az egyik szobába és elmondta neki, hogy ez lesz a közös szerelmi fészkük.
Óvatosan érintette meg kedvesét, hiszen tudta, hogy kevés tapasztalata van.
A lány várakozóan tekintett a történések elé és aztán élvezte az egyesülést a szeretett férfival.  
Aznap éjjel együtt aludtak el, ami egyszeri pillanat maradt, hiszen a fiú már megszokta azt, hogy a saját szobájában alszik egyedül.
Így ez a szoba a lányé maradt, hétvégenként, amikor a jegyesénél lakott, itt aludt.
Eleinte nehéz volt megszoknia, hiszen majd 40 évig a szüleivel lakott, igaz, otthon volt egy saját szobája, ami a magán szférája volt.
Ott mégis ott volt két biztonságot jelentő személy mellette, ami számára nagyon fontos volt.
Így itt eleinte nagyon félt esténként, főként, mert még sohasem élt panelben és itt aztán a legkisebb zajra is felriadt.
Tudta azonban, hogyha hozzámegy a szeretett férfihez, akkor az majd ugyanúgy védelmezi, mint eddig a szülei tették.
Teltek a hónapok és mialatt egyre jobban csiszolódtak egymáshoz, végigjárták a rokonságot, barátokat és szétosztották a meghívókat.
A lány felkérte a keresztapját, hogy legyen az esküvői tanúja, míg a fiú ugyanígy tett, a keresztapjának – mivel az már nem élt – a fiát kérte meg.
Ugyanekkor a lány unokabátyja felajánlotta, hogy ő fogja fuvarozni őket, ha elfogadják és beleegyeztek.
Így egy gonddal kevesebb maradt. A menyasszonyi autó ügye megoldódott.
Ugyanígy könnyen találtak fotóst is, a lány húga egyeztetett a barátnőjével, aki a férjével együtt fotózott esküvőkön.
Így aztán sikerült velük is megegyezniük. Körbejárták a lehetséges éttermeket is, megvizsgálva az étel, ital kínálatot, a tánc lehetőséget, azt, hogy mennyire lesz hőség, hiszen nyári lagziról volt szó.
Végül sikerült ráakadniuk egy minden szempontból megfelelő étterembe a Belváros szívében.
Ez a hely a föld alatt volt, így nyáron is kellemesen hűs levegőt biztosított az oda betévedőknek. A tánchoz szintén ideális volt.
A tulajdonos pedig nagyon kedves ember volt, aki az ételt is úgy állította össze, hogy nemcsak anyagilag, hanem minőségileg is megfelelt mindenkinek és abba is belement, hogy a menyasszonynak külön vega ételt csináljanak.
Sőt, mikor megtudta, hogy a lány húga fogja feldíszíteni a termet, neki különleges étellel kedveskedett. A zenészt is ő ajánlotta és sikerült is kedvező áron megegyezniük vele.
A lány húga azonban nemcsak az étterem feldíszítését vállalta, hanem beszerzett mindent, ami a menyasszonyi ruhához kellékként hozzátartozott.
Egy fehér napernyőt – amit aztán kalandos körülmények között tudott hazahozni a Szigetországból -, egy fehér kesztyűt, mely könyékig ért, egy fehér menyasszonyi táskát.
Ezen kívül fehér harisnyát, és fehérneműket is kapott tőle, meg persze harisnyakötőt.
Már csak a menyasszonyi ruha hiányzott. Azonban hiába járták végig az egész várost és nézték szét a különböző kölcsönzőkben, nem akadtak rá a megfelelő ruhára.    
Így azaz ötletük támadt, hogy a közeli kisvárosba utaznak le busszal és ott próbálnak szerencsét, amit jól is tettek.
Bár a kölcsönző nagyon picike volt, a városukban találhatókhoz képest, mégis a kiszolgálás és a ruhák minőségiek voltak.
Négy ruhát próbáltattak fel a lánnyal és az egyik különösen megtetszett neki, így azt újra fel kellett húznia.
Igaz, az első elképzelése az volt, hogy mini ruhát szeretne, de erről már korábban lebeszélték, mondván, hogy az nem állna neki jól, másrészt pedig nem is divatos.
Így amikor másodszorra is felpróbálta a ruhát és az édesanyjának is tetszett, azonnal lefoglalták.
A lány boldog volt, hogy végre sikerült megtalálniuk a megfelelő ruhát.
A tulajdonosnő és a lánya azonnal levették a méreteit, hogy a ruhát az esküvőre átalakítsák, hogy tökéletesen álljon rajta.
Kiválasztottak egy fátylat is hozzá és ígéretet kaptak egy hófehér boleróra is, amit szintén a méretei alapján készítenek el. Erre azért volt szükség, mert a lányt zavarta, hogy a ruha ujjatlan.
Ennek ellenére tudta, hogy mégis a megfelelő ruhára akadtak rá.
Különösen a kristályok tetszettek neki rajta.
Miután mindenben megegyeztek, fülig érő mosollyal az ajkán – édesanyja kíséretében – távozott a kölcsönzőből.
Már nagyon várta a következő alkalmat, amikorra a ruhapróbát kitűzték, hogy újra viselhesse és hercegnőnek érezhesse magát.
Hazafelé – amíg a buszhoz sétáltak – csak azt hajtogatta: „Én leszek a legszebb menyasszony!”
Az édesanyja nem mostanában látta ennyire boldognak.
Otthon aztán elújságolta az édesapjának is, hogy megtalálták a legszebb menyasszonyi ruhát.
Már csak a fodrász és a kozmetikus volt vissza, hogy velük is egyeztessenek, hiszen nem volt elég a szép ruha, de a frizurának is, és az arcnak, körömnek is tökéletesnek kellett lenni.
Szerencsére a közelükben találtak fodrásznőt és kozmetikust egyaránt.
A legnehezebbnek azonban a menyasszonyi csokor kiválasztása bizonyult.
Mivel a lány kedvenc virága a tulipán volt és ezt augusztusban beszerezni szinte lehetetlen volt.
Mégis addig kutattak a virágárusok között, míg ráakadtak arra, amelyik vállalta, hogy a tulipánok hazájából hozat egy csokor fehér törpe tulipánt.
Így ez a gondjuk is megoldódott.
Úgy döntöttek, hogy nem lesz templomi esküvőjük, mivel azonban a lány sokat járt esszénus úrvacsorára a természetgyógyászához és ő egyben pap is volt, aki többek között össze is adhatott párokat, így felkérték arra, hogy eskesse meg őket is.
Az esszénus esküvőt a polgári esküvő előtti napokba tervezték be.  
Mialatt mindent elrendeztek, lejutottak a festő barátjához és végre élőben is láthatta nem csak őt, hanem a festményeit, valamint megismerkedhetett a barátnéjával is.
Úgy volt, hogy mivel nem tudnak eljönni az esküvőre, megkapják ajándékba a rég megígért Palotát.
Végül aztán egy sor programot terveztek be nekik a barátaik és így elfelejtődött a festmény átadása, anélkül tértek haza.
Amiért a lány kicsit szomorú volt, de inkább azért, mert nem tudtak eljönni az esküvőjükre más elfoglaltságuk miatt.
Rajtuk kívül is jó néhány barátnőjének, ismerősének, de még a keresztfiának is küldött esküvői meghívót, de közülük is többen jelezték, hogy nem tudnak eljönni, mégis mind gratuláltak neki.
Amellett, hogy a magán élete révbe ért, az írói karrierje is kezdett sínre kerülni.
A jegyese javaslatára elküldte a regényének első kötetét egy kiadónak, akik felajánlották, hogy kiadják a könyvét, természetesen egy kisebb összeget kellett fizetnie érte, két részletben.
Arra számított, hogy még abban az évben nyomdába is kerül a könyve, de aztán ez elég hosszan elhúzódott és így csak jóval a házasságkötésük után már a következő évben történt meg, hogy a kezében tarthatta a csodálatosan elkészített könyvét.
Újabb hónapok teltek el, eljött a július és a lány betöltötte a 40-ik életévét, de a kor sosem érdekelte igazán, hiszen mindig fiatalabbnak nézték.
Ami eddig zavarta, hogy nem volt ez idáig senkije, akivel együtt örülhetett a szülinapján az ajándékainak és a tortájának.
Most azonban már nem volt egyedül.
A vőlegénye és a szülei is eljöttek felköszönteni és mivel ekkor már csak kicsivel több, mint egy hónap volt vissza az esküvőig, újra átbeszéltek mindent a szülők és a jegyespár.
Szóba került az ültetési rend az étteremben, amit a lány húga állított össze és igyekeztek véglegesíteni, hogy kik jönnek el.
Emellett a tortákban is megállapodtak.
Mindezek mellett a születésnapi vacsora jól sikerült.
Két héttel később pedig ruhapróbára kellett ismét leutazniuk és ott aztán egyeztették, hogy mikor vihetik el majd a ruhát az esküvő előtt és mikorra kell visszahozniuk azt.
A lány boldog volt és már a hazaérkezésükkor megkérte az édesapját, hogyha majd kell a ruháért menni, akkor vigye el őket kocsival, mivel busszal ez elég körülményes lett volna.
Az édesapja természetesen igent mondott a kérésre.
A következő hetekben még a keresztszülei is felkeresték és az unokabátyja is.
A keresztapja tudni szerette volna, hogy – mint tanúnak – mi lesz pontosan a szerepe az esküvőn, illetve a lagziban.
Míg az unokabátyja az útvonalra volt kíváncsi, hogy a fényképezéskor merre kell fuvarozni őket.
Így aztán velük is megbeszélték a részleteket.
Remélték, hogy minden tökéletesen fog sikerülni.
Aztán eljött az augusztus is, gyorsan szaladtak a napok.
Úgy tűnt minden készen áll az esküvőjükre, ami a hónap közepén volt esedékes.
A tervükbe csak egyetlen eltérés csúszott be, az esszénus esküvőt néhány nappal előrébb kellett hozniuk, a lány természetgyógyászának egyéb elfoglaltsága miatt.
Így ő nem is tudott részt venni a lagziban, emiatt aztán változott az ültetési rend is.
Ahogy teltek a napok és közeledett a hónap közepe, minden érintett izgalma fokozódott.
A lány húga és társa is hazaérkezett és személyesen is összeismerkedtek a vőlegénnyel.
Aztán az étteremben a főnöknek is be lett mutatva, mivel ő volt az, aki az éttermet feldíszítette a lagzira.
Így egyeztették a részleteket a nagy napra.
Aztán eljött az utolsó hét is.
A jegyes pár programja besűrűsödött.
Az esküvő előtt azonban két fő esemény volt a számukra vissza.
Ezek közül az első az esszénus esküvő volt, melyre a szabad ég alatt egy templom tövében került sor.
A jegyespáron kívül csak a vőlegény legjobb barátja, – aki fotózott, és videózott-  és az esszénus eskető papnő – aki a lány természetgyógyásza volt – vett részt.
Mindketten csinosan voltak felöltözve.
A lány egy két részes halványkék nyári ruhát viselt, kristály nyakláncok lógtak a nyakában, a fiú pedig rövid ujjú inget, és nadrágot.
A papnő és segédei felállították az oltárt és a lány kapott egy csokor virágot.
Ezután kezdetét vette a szertartás, amely egy órán keresztül tartott.
A papnő energetikailag kötötte össze őket. A jegyespár fejére olajfa ágából készített koszorút helyezett. A lány és a fiú is elmondta a fogalmát egymás felé.
A szertartás végén pedig oklevelet kaptak, amely tanúsította, hogy ők mostantól az Atya előtt egy pár, ember nem választhatja őket szét.
A fiú barátja az egész szertartást videóra vette és közben fotózott is és megígérte, hogy majd megkapják a képeket, ha elkészül velük.  
A szertartás után boldogan ültek autóba és indultak haza, hogy pihenjenek, hiszen még fontos napok következtek a számukra.
A lánynak ismét le kellett utaznia a közeli kisvárosba, hogy a menyasszonyi ruhát hazahozzák és az édesapja – ahogy megígérte – le is fuvarozta oda érte.
Még egyszer fel kellett próbálnia, hogy minden rendben van-e az átalakítással és a boleró is elkészült.  
Miután minden jól állt rajta, összecsomagolták a ruhát a kiegészítőkkel, elhelyezték az autó hátsó ülésén.
Boldogan tértek haza és rakták el a ruhát, hogy az esküvő napjáig ne essen baja.
Pár nappal később sor került az esküvőre.
Az előtte lévő napon nem tartottak sem legény- , sem leány búcsút, mondván frissek akartak lenni az esküvő napján és emellett már nem tartották magukat fiatalnak ehhez.
Amikor eljött a nagy nap, közösen indultak el a fotózásra.
A menyasszony napja a fodrásznál kezdődött, onnan a kozmetikusnál folytatódott, aztán pedig otthon felöltötte az álomszép ruháját, a bolerót és a fátylat, mindezt az édesanyja segítségével.
Hiszen a húga ez alatt az étteremben tartózkodott és annak feldíszítésével volt elfoglalva.
Míg a vőlegény szintén a kozmetikusnál volt és aztán a szüleinél öltötte magára az öltönyét és ott várta meg, amíg a menyasszonyi kocsi megérkezik.
Akkor helyet foglalt benne és így mentek el a menyasszonyért.  
A lány is elkészült addigra és a fotósok is megérkeztek.
Elmagyarázták a lánynak, hogyan kell beszállnia az autóba, és segítettek is neki.
Így miután ő is bent ült az autóban, már el is indulhattak a fotózásra.
Az első helyszínük pontosan az a templom volt, ahol az esszénus esküvőt is tartották.
Innentől továbbhaladtak és jó néhány fotót készítettek róluk egy botanikus kertben.
Itt azonban a húga barátnője – aki az egyik fotósuk volt – észrevette, hogy a lány lábán véres a harisnya és mivel fogalmuk sem volt, hogy mi történhetett, így azonnal hazahajtottak.
Otthon egyből levetkőzött és kiderült, hogy valamivel megkarcolta a lábát.
Kicserélték a harisnyát és visszabújt a ruhájába és aztán újra autóba ültek és folytatták útjukat a következő helyszínhez, ami már a belvárosban volt a Székesegyház előtti téren.
Itt is jó néhány felvételt készítettek.  
Szerencséjükre az időjárás is kegyes volt hozzájuk, gyönyörűen sütött a nap.
Miután majd 3 órát töltöttek el a fotózással, hazaindultak, hogy megebédeljenek és pihenjenek egyet, mielőtt a Boldogságházába kell indulniuk.
Délután 4 óra volt, amikor eljött az indulás ideje.
A lánynak ismét az édesanyja segített az öltözésben.
Közben a húga is elkészült, hiszen ő volt a koszorús lánya is.
A párja pedig természetesen fotózta mind őt, mind pedig a menyasszonyt és emellett mindenki mást a családból az indulás pillanatában.
A menyasszonyi autó a vőlegénnyel a megbeszélt időpontban érkezett meg és eddigre értek oda a többi meghívott vendégek is, ki-ki saját autóval, illetve taxival, hogy együtt konvojban tudjanak majd haladni a házasságkötő teremig.
Kölcsönös bemutatkozások vették kezdetét a két rokoni tábor részéről és miután mindenki megismerkedett egymással és eljött az idő, amikor indulniuk kellett, beszálltak a taxiba, illetve a menyasszony és a vőlegény pedig a menyasszonyi autóban foglalt helyet.
Ezek után nagy dudálások közepette elindult a menet a megbeszélt útvonalon, hogy időben odaérjenek, hisz az esküvő 5 órakor kezdődött.
Amikor a Boldogságháza elé értek és kiszálltak az autóból, még jó ideig várakozniuk kellett, mivel az előttük lévő pár késve érkezett meg és így kicsit csúszott a program.
Amíg kint várakoztak, a lánynak a régi kolléganői és a legkedvesebb gyermekkori barátnője is odaléptek hozzá.
Azért jöttek, hogy lássák az esküvőt, így boldogan ölelte át őket.
S természetesen pár szót váltott velük, míg ők egy kis ajándékkal kedveskedtek neki.
A gyermekkori barátnője le is fotózta őt és a leendő férjét.  
Aztán mikor már mindenki megérkezett és az előző pár – ha késve is – túljutott az esküvőjén, beléptek a házasságkötő terem alsó szintjére.
Ott elmagyarázták nekik az esküvő menetét.
A gyűrűpárnát – amit szintén a húgától kaptak – az unokaöccse vitte, ahogy magát elnevezte, amikor felkérték erre a feladatra: „Gyűrűhordozó”.
A kisfiú mindössze 4 éves volt ekkor és nagyon boldog volt, hogy ő vihette a párnát.
A lány és ő egyébként is nagyon kedvelték egymást.
Így az adminisztrátor a vendégeket felküldte, aztán sorba állította a főszereplőket.
Elől ment a gyűrűpárnával az unokaöccse, ezután pedig a koszorúslány és a párja, majd a tanúk és végül a jegyespár lépdelt fel a csigalépcsőn, amikor megszólalt a zene.
Ahogy felértek az emeleten lévő terembe, helyet foglaltak a nekik kijelölt székeken, a tanúk pedig mellettük helyezkedtek el.
A rokonok, barátok, ismerősök szeme láttára az anyakönyvvezető belekezdett a beszédébe, ami alatt az általuk választott zeneszámok szóltak.
Az anyakönyvvezető által feltett kérdésre, mindketten határozott „igennel” válaszoltak.
Ezután egymás ujjára húzták a gyűrűt, ezzel is megpecsételve a házasságuk szentségét.
Végül pedig aláírásukkal hitelesítették a fogadalmukat.
Az anyakönyvvezető gratulált nekik, majd egy pohár pezsgőt kínáltak fel a házaspár, a szüleik és a tanúk részére, hogy koccintsanak.
Ezután a fiatalasszony és a férje fogadták a gratulációkat a meghívott vendégektől.
Amikor elfogytak a gratulálók, egymásba karolva indultak el kifelé a Boldogságházából.
Ahogy a bejárati ajtón kiléptek, rizsszemek „zúdultak” rájuk, a húga és a gyűrű párnát vivő unokaöccse szorgalmasan szórták rájuk a rizst, ami régi hagyomány volt az esküvőkön.
A fiatal házasok és a vendégek ezután a Boldogságházával szemközt lévő étterembe vonultak, amelyet már korábban kibéreltek a lakodalomra, és amit a fiatalasszony húga díszített fel.
Az ifjú házasok lépdeltek le legelőször a lépcsőkön, a többiek követték őket a földalatti étterembe.
A székeken lufik lógtak, míg az asztalon vázákban virágok illatoztak és mindenki előtt apró ajándékok voltak és megannyi picike kristályocskák a gyermekek legnagyobb örömére.
A fiatal házaspár asztalán is megtalálhatóak voltak a kristályok, egy kis szürke zacskóban apró fehér, és ezüstszínű cukrocskák, illetve egy torta alakú és egy pezsgős üveg alakú buborékfújó is.
Ezen kívül egy-egy szép kis kártyán ott állt a keresztnevük is apró csengettyűre illesztve.
A fiatalasszony nagyon meg volt lepődve és hálásan megköszönte a húgának a díszítést és hogy ilyen sok munkát fektetett bele, hogy széppé tegye az esküvőjét és a lakodalmát.
Miután mindenki helyet foglalt, elkezdték felszolgálni a levest, majd a főfogásokat.
Ez alól csak a menyasszony és a húga voltak a kivételek.
A lány rendkívül válogatós volt és egyáltalán nem szerette az éttermi ételeket, így végül az előzetes egyeztetések után rántott sajtot kapott.
A testvérének pedig az étterem tulajdonosa – aki nagyon megkedvelte a lányt – egy sült pisztránggal és főtt zöldségkörettel kedveskedett.
Evés közben vidám beszélgetés alakult ki a rokonok és a barátok között.
A fiatalasszony csak azt fájlalta, hogy apai nagybátyja nagyon korán távozott az esküvőről, mint később kiderült azért, hogy ne hozza őt kellemetlen helyzetbe, mivel neki nyelési nehézségei voltak és így félt attól, hogy itt is problémái akadnak.
Sem a lány, sem a többi közeli hozzá tartózója nem számított arra, hogy nem sokkal az esküvő után végleg elveszítik őt.  Így a távozása után nélküle folytatódott a lagzi.  
A fiatal feleség és a férje sokat táncoltak, a lányt többször lekérték, hiszen mindenki táncolni akart a menyasszonnyal.
Övék volt a nyitótánc is és ezzel bátorságot öntöttek a többiekbe, akik aztán csatlakoztak hozzájuk.
A zenész minden korosztály számára szolgáltatott zenét, így a gyermekek, a középkorúak és az idősebbek is jól érezték magukat és ebbe beletartozott a legfiatalabb résztvevő is, a lány másik unokaöccse, aki mindössze ekkor volt 1 hónapos.
Békésen aludt a babakocsiban a mulatság alatt.  Nem úgy a többi gyermek, akik körülrajongták a menyasszonyt és mindegyikük táncolni akart vele.
A lány pedig egyiküket sem utasította vissza, hiszen mindegyiküket nagyon szerette.
Rendkívül örült annak, hogy gyermekek társaságában lehet és addig sem volt így egyedül, míg a férje a barátaival félrevonulva sörözött és jól érezte velük magát.
Csak akkor került elő, amikor a pincérek felszolgálták az általuk előzőleg megrendelt tortákat.
A menyasszonyi torta 3 emeletes volt és a lány kedvencét – dobos torta -, a fiú kedvencét – puncstorta -, és a tetején lévő legkisebb orosz-krém tortát tartalmazta.
Mindezeket fehér marcipánnal és krémmel vonták be.
A csúcsán pedig egy menyasszony és egy vőlegény figura állt.
Az első szeletet közösen szelték le, hogy kövessék a hagyományt, majd a vőlegény folytatta a torták felvágását, a menyasszony pedig a sorban álló gyermekektől vette át először a tányérjukat és közölte a férjével, hogy ki melyikből kér egy szeletet.
A többi vendég csak ezután következhetett.  Az ifjú férj tréfálkozva mindenkinek hatalmas szeleteket vágott a tortából, hiába tiltakoztak a többiek ellene.
Miután mindenki kapott a tortából, a menyasszony és a vőlegény is hozzálátott, hogy megegye az ő részét.
A többi tortát is felszolgálták a vendégek asztalára, és amikor abból is jócskán fogyott, akkor leszedték őket és a tálaló asztalra rakták, hogyha később még szeretne enni belőle valaki, akkor ott megtalálja.
Ezen kívül a maradékból csomagolni is akartak a szülők a vendégeknek.
Később, hogy a tortát lemozogják, folytatódott a tánc egészen éjfélig, amikor is a gyertyafény keringőre táncoltak a fiatal házasok.
A teremben hirtelen sötét lett, minden vendég egy szál fehér gyertyát tartott a kezében és a zenész a Gyertyafény keringőt játszotta, így az ifjú pár bemutathatta, mit tanultak a tánciskolában.
Boldogan mosolyogva egymásra keringőztek körbe a termen.
Amikor a zene véget ért, a vőlegény felkapta a menyasszonyt és kisiettek a teremből, aztán még visszatértek, hiszen vissza volt a menyasszony-tánc is.
Amint visszatértek, a két tanú a tányért ütögetve elkezdte kiabálni: „Eladó a menyasszony! Eladó a vőlegény!”
A meghívott vendégek pedig – az előre megbeszéltek szerint – pénzt, illetve ajándékokat adtak az ifjú párnak és cserébe ők egy-egy szám erejéig táncoltak velük.
Amikor pedig elfogytak az ajándékozók a vőlegény ismét felkapta a menyasszonyt és elszaladt vele, hogy átöltözzenek és úgy térjenek vissza.
Az étterem rész mellett volt egy kisebb terem, ahol levehették a menyasszonyi ruhát, illetve az öltönyt és helyette a menyecske ruhát húzhatták fel.
Miután átöltöztek, megszámolták a kapott pénzt és megnézték az ajándékokat is, majd visszatértek a vendégek közé, akik közben megették az éjféli vacsorát.
A zenésztől kapott mikrofonon keresztül köszönetet mondtak mindenkinek az ajándékokért.
Ezután a hagyományoknak megfelelően a „söprés” következett.
Az ifjú menyecske kezébe seprű, a férjébe pedig a lapát került.
A rokonok és barátok pedig nemcsak beszórták nekik az apró pénzeket, hanem némelyikük igyekezett megakadályozni azt is, hogy összegyűjthessék.
Az ifjú férjet még a lábainál fogva fejre is állították, hogy kirázzák a zsebeibe összegyűjtött pénzt.
A lány azonban szorgalmasan sepert tovább és voltak olyanok is, akik abban segédkeztek, hogy sikerrel járjanak.
Főként a húga nem hagyta, hogy a zacskót kiüssék a kezéből a pénzzel telve.
Így aztán, ha nehezen is, de össze tudták szedni mindet.
A seprésből aztán vonatozás lett, az ifjú asszony a seprűvel lett a vonat eleje.
A zenész is az ennek megfelelő számot kezdte el játszani és így főként a fiatalok csatlakoztak a „mozdonyhoz”.
A mulatság ezután még 2 óráig folytatódott.
Néhányan már korábban elmentek haza, hisz a kisebb gyermekeknek aludniuk is kellett.
Így az ifjú pár anyukái sorra csomagolták a tortákat ezzel is megköszönve a vendégeknek, hogy eljöttek.
A fiatal házasok azonban a lagzi végéig kitartottak.
Utolsóként távoztak az étteremből a szüleikkel és a lány testvérével együtt.
Ők azonban a saját otthonukba indultak el, ahol ettől a naptól kezdve már nemcsak a hétvégéket, hanem a hétköznapokat is együtt töltötték.
A mesebeli menyasszony története itt végződik, hiszen a lány álma végül is teljesült.
Az élete révbe ért, mégis tudta, hogy számára most új kalandok kezdődnek, de azt is, hogy ezeket már nem egyedül kell átélnie, hanem a szeretett férfi oldalán.

Vége

Pécs, 2011. november – 2012. január 16.