A TÖRPE ÉS AZ EZÜSTGYŰSZŰ2012.01.24. 20:08, miner
*Mese*
admin fotó
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer amott, ni, kása országban, volt egy bögyös menyecske. Úgy hívták, hogy Márta.
Na, az, azt mondta egyszer az urának:
-Eredjen már, nézzen szét a szerdai piacon, hátha talál egy nékem való ezüst gyűszűt.
Erre aztán megfordult a tengelye körül.
- Mit? Mit? - nézett a menyecskére - Gyűszűt?
- Azt hát, ha én mondom. Az árgyélusát magának, még mindig itt áll?
- Hűha, de sürgős! - menekült Mihály, mintha puskából lőtték volna ki.
Még hogy gyűszű kell neki, na majd hozok én olyant, hogy a falu ide fog járni csodálkozni.
Felszedelőzködött és ment a szeredás tarisznyájával hol gyalog, hol lovon, meg nem állt volna a világ minden kincséért sem.
Na, de messze volt ám a piac és ő megéhezett. Látott az erdő szélén egy fatuskót. Gyorsan rátelepedett és jóízű szalonnáját is elővette már, amikor a fűben megszólalt valaki. Lenézett és egy arasznyi nagyságú emberkét látott a csizmáján üldögélni. Ha meglátta, hát megszólította:
- Hé, te törpe, ugyan biza mért ültél az én csizmámra? Tán valaki megkergetett és annyira elfáradtál, hogy nem találsz máshol pihenőhelyet magadnak?
- De találok Mihály, találok, csak hogy most veled akartam találkozni, mert volna ám egy gyűszű nálam, de annak nagy az ára, majdhogy nem az életedbe kerül, ha elfogadod.
- Az életembe? - lepődött meg Mihály. Ne ijesztgess te törpe. Mutasd a gyűszűt és megegyezünk.
Ki se mondta, a gyűszű már ott volt a törpe kezében, de nem adta oda Mihálynak, hanem azt mondta:
- Majd a végén, ha megszolgáltál érte.
- Jól van, mit kell tennem te törpe, de előbb mondd a neved, mert, anélkül nem tudok veled egyezkedni.
- Hát azt nem is kell, - intette le a törpe - ne is alkudozz. Vagy eljössz és teszed, amit mondok, vagy mehetsz a piacra és ott majd találsz egy közönséges gyűszűt, de ilyet, mint ez, soha sehol.
- Jó, na megyek, de akkor adj valamit, ha esetleg mégis megbánnád, hogy nekem tettél ajánlatot, akkor te sem állhatsz félre, te sem mondhatod, hogy meggondoltad magad.
Na, erre a törpe is gondolkodóba esett. Töprengett, töprengett aztán adott Mihálynak egy kosarat és azt mondta:
- Jól figyelj, mert nem akármilyen kosár ez! Ha ebbe bármit beleteszel az a tied lesz, akkor is, ha ezren akarják elvenni tőled.
- De buta vagy te törpe, hisz akkor én ebbe teszlek gyűrűstől, mindenestül és már vehetem is hazafelé a kanyart.
- Azt azért mégsem, mert volt annyi eszem, hogy azt előre letiltsam.
Azt az egyet és engem nem tudsz betenni, mert a kosár az enyém. Ezt most csak olyan célból adtam, hogy ne félj velem tartani. Legyen nálad is valami tőlem.
Látta Mihály, hogy a törpében megbízhat. El is indult a nyomában és mentek fel, fel a hegyre szótlanul. Egyszer csak este lett, és ekkor a törpe elővette a lámpását és gyorsan meggyújtotta a kanócát.
Különös zöldes fénye volt. Mihály nem győzte dicsérni, mire a törpe azt mondta neki, hogy a lámpás is az övé lehet, azzal mentek tovább.
- Hoppá - gondolta magában a góbé, ez akkor azt jelenti, hogy amit dícsérőleg említek ennek a gnómnak, az máris az enyém lehet? - s megszólalt másodszor is:
- Jaj de jó kis aranykardod van. Nekem az nagyon, de nagyon tetszik, igazán fájin na. Le a kalappal a kardod előtt, annyira tetszetős.
Ki se mondta a törpe, leoldotta kardját és oda adta neki, mondván:
- Előbb kellett volna gondolkodnod, mielőtt a kardomra szemet vetettél volna.
- Miért? - kérdezte Mihály meglepődve.
- Majd meglátod. - mondta és haladtak tovább.
De Mihály mégsem keseredett el.
- Mit vigyorogsz? - förmedt rá dühösen. - Mit vigyorgsz?
- Én nem, de mégis úgy látom, hogy jól választottam. - nevetett még jobban Mihály. - Úgy látom jól jártam.
- Honnan látod? - bosszankodott még jobban a kis emberke. - Honnan?
- Ó, csak onnan, hogy mérgelődsz. Számomra az lenne baj, ha örülnél, mert az neked lenne jó.
- Ez igaz. - pirult el a kis emberke. - Igaz. Most látom, nem is vagy te annyira ügyefogyott. Mehetünk akkor tovább.
Vitte Mihály magával a picike törpe kardját, meg a lámpását.
- Ide már csak egy jó lovacska kellene. - kezdte újra Mihály és láss csudát, a ló már ott is volt. Na, de olyan pici, mint egy nagyobb egér.
- Itt van a lovam. - dünnyögött a kis törpe. - Vigyed, ha már a kardom is, lámpásom is a tied. Vedd a lovam és ezen az úton vágtass előre.
Amint haladsz, majd meglátod mi a feladatod. Gyorsan cselekedj, mert rövid az időd. Siess, ne habozz, éjfélig tedd meg amit kell, aztán átadom a gyűszűt.
Mihály nem sokat töprengett, felült a kis lovacska hátára, és abban a pillanatban ő is kis emberkévé, törpévé változott, de még akkor sem búsult.
- Legyen, ami lesz. - mondta és biztatta a lovat. - Gyi paci, gyi! Vigyél engem ahová kell.
Mentek, repültek a sötétben, mintha pusztákon haladtak volna keresztül.
Nem látott semmit, ment vakon a kijelölt úton és nem tudta elképzelni, mi lehet az a nagy feladat, vajon mi?
Nem sokáig töprenghetett Mihály, mert egyszer csak egy gyönyörű szép palota elé érkeztek. Le is szállt nyomban a lováról és lenyomta az ajtó kilincsét. Ott álltak a strázsák, de ő nem félt tőlük, s azok sem tőle, mert mikor meglátták nála a törpe kardját engedték, mehetett béfelé.
Ment a sok szép szobán keresztül és amikor elérkezett a 111. szobába, talált ott egy szép hajadont, aki csak sírt, sírt nem lehetett hozzá szólni se, annyit sírt szegény.
- Ó, hát te miért pityeregsz, mi? - kérdezte tőle és azon fáradozott, hogy valamivel felvidítsa.
Na, de azt sem sokáig, mert hirtelen nagyot dördült a palota, ő meg kiszaladt. Az ajtó előtt egy hatalmas buzogány volt.
Erőlködött, hogy felemelje, de az olyan nehéz volt, nem bírta el. Ám akkor lódobogást hallott. Hamar elbújt a bokrok között, de már meg is érkezett a buzogány gazdája, egy szörnyű erős óriás.
- Hű, - gondolta, - hát ezért mondta a törpe, hogy ne kívánjam el a kardocskáját, mert itt ezzel a kis kötőtűvel nem sokra mennék egy ilyen óriással szemben, de nem baj, majd valamit kitalálok.
Ideje nem volt kitalálni semmit, mert az óriás máris észrevette, lehajolt és bedugta a zsebébe. Ő meg kivágta a kis karddal a zsebet és menekült amerre tudott. Hát a lány felkapta és most ő rejtette el köténykéjébe, de az óriás elvette tőle és jókat nevetett, hogy egy ilyen kis mitugrász mégis mi járatban lehet nála.
Mihály persze nem nevetett, mert ekkor már ő is elkezdett félni és akkor eszébe jutott a lámpás. Elővette a zsebéből és az óriás szemébe világított.
Olyan erős volt a lámpás fénye, hogy a szörny egy pillanatra megvakult, a góbé meg mintha csak erre várt volna, nekiugrott a kis karddal és miszlikbe vágta. Maga sem tudta hogyan történhetett ez meg, de bizony az óriás szörny ott lelte a keze között halálát. Akkor előjöttek a törpék és elismerték, hogy Mihály bátor ember, meg is érdemli ám azt a gyűszűt.
- Jól van, bátorságod jeléül vidd magaddal, de visszakérném a kardom, mert annak otthon úgy sem vehetnéd hasznát. - mondta a törpe és kezet fogott Mihállyal, aki máris indult és a lámpással szépen hazaért még hajnal előtt.
Bezörgetett az ablakon.
- Hé asszony! Hoztam a gyűszűt eresz bé, ha mondom!
- Bizony nem eresztelek. - feleselt Márta. - Hol voltál ilyen késő éjszaka, hol botorkálsz, mért nem jöttél haza idejében?
- Jaj, hát a gyűszű végett késtem el. Na, eressz már bé, mert szétszedem a ház elejét! - de Márta akkor sem nyitott ajtót.
Na ha nem, bérúgta az ajtót és akkor látta, hogy az ágyban van még valaki.
- Ó, - mondta - lóvá tettél, mert neked nem is gyűszű kellett, hanem az, hogy én ne legyek itthon utadba. Akkor elhagylak, tudd meg, többé nem térek vissza. Azzal indult máris a törpék országa felé.
Amint ment, elejébe állt megint a kis törpe és azt mondta neki:
- Tudtam, hogy visszajössz, mert láttam a kis lámpásodnak a fényét és elődbe jöttem.
- Na, azt jól tetted. - bólogatott a góbé - Elhagytam az asszonyt, megyek vissza a te országodba, béfogadsz e vagy sem?
- Bé' bizony, hát hogyne mikor olyan bátor ember vagy.
Aztán előjött a lány is akit meg Virágnak hívtak. Mihály megkérte a kezét, de nem volt arany gyűrűje, hogy eljegyezze. Nosza, előkapta az ezüstgyűszűt és láss csudát, talpig ezüst ruhában állt ott Virág. elfogadta a gyűszűt és úgy mentek a lagziba. Tartottak egy nagy lakodalmat és még ma is járják, ha meg nem unták.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Kedve Miner ! Köszönjük a szép mesédet és azt, hogy újabbnál újabbakat hozol lapunkra.