Az öreg egész éjszaka nem aludt, szorította szívét a bánat. Hónapok óta érzi, valami nincs rendben nála, már nem régi. Munkabírása fokozatosan csökken. Ameddig ki tudott járni a földre, hamarabb eltelt a nap. Amióta holland szomszédja van, már beszélgetni sem volt kivel. Találkozásukkor a szomszéd meglendítette kopott kalapját és feléje dobott egy "Helló"-t, s folytatta az útját.
 Szerette a földet, ezt tanulta a nagyapjától. Az édesapja is szívesen munkálkodott pár holdjukon, akiről nem sok emléke maradt. Elsodorta a háború. Édesanyja egész életében haza várta, de a Gulagról soha nem tért vissza, eltaposta a történelem. Szomorú édesanyját is fiatalon temette. Úgy mondták, a bánat vitte sírba. Fiatalon, de jól nősült, dolgos asszonyt vett el. aki a földön is megállta a helyét. Ketten elboldogultak.

Amióta Katóka elment mellõle a csillagok közé, egyedül élt. Egyre többször megtalálja a múlt, képekkel, és beszédfoszlányokkal. Két éve trombózisa volt ráeszmélt, hiába volt a földnek jó gazdája, hamarosan megválnak egymástól. Lánya a megyeszékhelyen dolgozik, ott él a családjával. Rendes asszony, hívta is mindig, költözzön hozzájuk. Nem ment, mert nem tudná megszokni a panelrengeteget, hiába folyik ott meleg víz a csapból, csendhez van õ szokva. Drága jó párjával mindent megbeszéltek, bármilyen nehéz is volt az élet, együtt kisebb volt annak a súlya. A forintokra vigyázni kellett, ennek ellenére nagy az õ boldogságuk. Soha nem éheztek, megtermett minden, a majorságban is volt mindig egy kis hangzavar, amibõl aztán ebéd kerekedhetett. Az asszony
türelmes,  jó asszony volt, bölcsen gondolkodott. Nem volt iskolázott, de a falusi könyvtárból mindent könyvet kiolvasott. Amikor csontsoványra lefogyasztotta a rettegett kór, akkor is mosolygós arccal és csillogó szemmel beszélt. Szerette hallgatni, asszonyát. A hazavezetés angyala így ölelhette át egy átbeszélgetett délutánt követően. Amilyen csendesen élt, úgy távozott. A temetés után az öreg itt maradt a kicsinyke földdel, a vasárnapi misével, és a lányánál töltött ünnepnapokkal. Nagy csönd fészkelte be magát a faluvégi házba, még nagyobb bánat a szívbe. Minden nap fõzött magának, úgy ahogy megígérte. Nem olyan ember õ, aki az ígéretét megszegi. Igaz, néha a harmadik napi rántott levesnél fel-feltekingetett, nem lát-e egy figyelmeztetõ jelet, de Katóka most is türelmesnek bizonyult. Ahogy fogyott az ereje, úgy fogyott a majorság. A levágott haszonállatokat nem pótolta. Kiskacsát nem vehetett, merta Bodri elhordta volna. Sokat gondolkodott, vajon milyen egyezség jöhetett létre az asszonya és Bodri között a boldog idõben, hogy kispelyhesek mind megmaradtak. Amikor elment, Bodri napokig nem evett, csak ült a konyhában, néha nyüszített egyett és végtelen fájdalommal a szemében tekintett a semmibe. Lassan lettek õk elválaszthatatlanok. Egyszer csak elkezdett dörgölõzni elfogadva õt falkavezérnek. Szegény eb is szomorú, átérzi gazdája búját, baját, amibõl most bõven akad.
Nem tudja, jót tett-e, hogy lányára hallgatott. Nehezen mûvelte már a földet, segítségre nem tellett, a võje meg városi gyerek, rá nem számíthatott. Panaszára ajánlotta a lánya, adja az államnak, kap érte életjáradékot, ami megkönnyíti öreg napjait. Hallani sem akart róla, de belátta, valamit tenni, kell. A környéken már a harmadik gazda tette ugyanezt.
A falu kihalófélben van, a miséken is fogynak az emberek, csak a gyászmisék száma gyarapszik. Az iskolát két éve bezárták, az óvodát régebben, aztán a kisposta következett, most meg már a síneket szedik... Tíz éve három bolt kínálta az kenyeret, és három kocsma a bort, pálinkát.  Ma már a városi nagy áruházláncokban vásárolnak az emberek, egy kis bolt maradt csupán, és két kocsma. Nincs már gyerekzsivaj, esténként a kocsmából hazamenõk elnyújtott kurjantása, vagy artikulált nótája veri fel néha a halotti csendet.
Régen volt itt élet. Az utcákat a gyerekek hangos kacagása,  játéka töltötte meg. Szombati bálok, színjátszó körök elõadása, a vasárnap délutáni futballmeccsek tették színesé a falu életét. Lassan elfogyott minden, mint az ereje...


Teltek a hónapok mire megérkezett az ajánlat. A három hold 26 korona, havi nyolcezret kóstált. Nem sok pénz, de ha összerakja fogat tud venni rajta. Amúgy meg úgy sem telne rá. Nem tudja, az Úr mennyi idõt szánt még neki,
legyen foga, ha kórházba kerül, ne lássák, hogy még erre sem tellett.
Rakták õk a fillérjeiket, hogy forint legyen belõle, de temetése tellett csak belőle. Lányához nem fordulhatott, hiszen neki kellett még õket is segíteni. Mindketten keveset keresnek, minimálbér körülit, és a hitel, a rezsi nagyon sok, alig marad valami.
Asszonyának tölgyfakoporsót vett, mindig mondta szegény, nem a haláltól fél, hanem a rádobott földtõl, hogy összenyomja. Jól döntött a tölgyfa tartja magát, nem roppant meg. A beültetett árvácskák is helyükön maradtak.
Rá is kérdezett párszor...
-Ugye mama jól választottam?
Nehezen dolgozta fel az elválást, ma is nagyon hiányzik. Sóvárogva várja a viszontlátást, mert ott örökre együtt maradhatnak. Összegyûjtötte a hamvasztásra valót, nem lesz koporsós temetés, az nagyon drága. Majd leásnak úgy félméternyit, és beleteszik a földbe az urnát. De mi lesz ezután? Ki ültet oda virágot? Hogy ez eddig nem jutott eszébe -dorgálta meg magát!
 Drága a busz a városból, nem tudnak eljárni. Zsákfaluban nincs átmenõ forgalom, azért erre ritkán járnak.
A csudába, nem fog kell ide, hanem fedett nyughely...
 Ha mindenszentekkor tesznek rá egy mûvirág koszorút, ellesz az egy évig, csak a színe fakul meg. Döntött.Erre költi a földért kapott életjáradékot.

Harangoztak. Ránézett az öreg kakkukosra, jár még, csak néha késik. Lassan felállt, elindult az istállóba. Régen nincs ott  jószág. Felnyitotta a katonaláda tetejét, kivette nagyapja kék munkakötényét, belelépett annak bõrpapucsába, cipõjét otthagyta, majd elindult a kert végénél kezdődő szalagparcellához. Lehajolt, belemarkolt a zsíros feketeföldbe, arcához emelte, beleszippantott egy nagyot. Érezte a föld éltetõ szagát, könnyeivel megöntözte, majd szorosan markolva a földet vissza fordult.
Tudta, nem tehet mást, körülötte elfogyott az élet, a lehetõség. Meg kellett tennie, és a fedett sír reménye meghozta a választ döntésének helyességére. Nem teszi vissza a kötényt és papucsot. Ez jár annak, aki a ház körül tesz-vesz, mert más dolga már úgy nem akad...