2011.12.11. 10:47, miner
Mint perzselő zsarátnok az éji homályban,
látom arcodon a vágyat éledni bátran,
és feljön a hold, ám szemed tüzében a láng,
jobban süt, mint a legforróbb csillagocskák.
Nem merek rád nézni, oly gyenge a létem,
hogyha nem lennél, most meghalnék erötlen,
de nem, most valami felemel, érzem az erőt,
deleje szerelmednek hevít, s a szívem belenyög.
Ó egek, mily szép, ha két szív így szeretni kezd,
olyanok lettünk, mint egy tőről szüretelt gerezd.
Mint tű hegye, ha szövetbe hatol, gyorsan tör át
lelkünkön az egyesülés öröme, nincs erő, se gát,
mi bilincsbe kötné a pillanat kiszabott határait,
úgy ölelünk, úgy szívből mi ketten, lábujjtól vállig,
hogy ropognak a csontok és lobog a hajunk szerte,
Ilyen a vérünk, buzog, mint a patak, éles kövekre.
Visz a víz, derékig a tiszta erotika sodrásában,
amott meg elpihen boldog medernek tavában,
és csöndes halak keresik a mélység oltalmát,
hol az élet új utakat igér, míly szép, ha tudnád.
Mint íránytű, ha nem tudod már, hogy merre,
mutat irányt a száj a szájon és egymásnak esve
tartjuk a homlokunkkal mit kezünk már nem tud,
simogatjuk bőrünkről a fájás emlékét, mi már csak múlt.
De le kell törölni, hogy ennyit késtünk megint,
most kárpótoljon hát a közös öröm, hogy felnyilt
a lezárt örömök ládikája és kiáramlik az igazi láz,
melytől a beteg is lábra áll és vígan gondoláz
az érzelmek Velencéjén, mely annyira csábít,
mint sikátorból integető lány, nyom a bujaságig.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Fantasztikus szenvedélyes vers, gratulálok a Múzsának és Neked, barátsággal.