2011.09.25. 18:48, miner
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy torony, és annak volt egy fehér ablaka. Nagyon magas volt a torony, és nagyon fehér az ablaka, vakítóan hófehér.
Azt mondták a legények egymás közt:
- Fel kellene mászni, és benézni azon a fehér ablakon, vajon mi van ott bent?
Meghallotta ezt egy kis góbé, és azt mondta nevetve:
- Méghogy felmászni és benézni! Szerintem felmenni és azon kinézni, az a valami!
Na, elkezdtek vitatkozni, hogy melyik legyen? Melyik a nagy valami? Amint ott vitáztak, egyszer csak béborult az ég és villámlott, dörgött. Minden elsötétedett, de az a fehér ablak, az nem.
- Vajon hogy lehet ez? - kérdezték a legények és kereszetet vetettek, - ejsze tán, valami varázslat ez, vagy micsoda?
Innen kezdve nem nyugodtak a legények. Virtuskodtak, köteleket kötöttek egybe és másztak hol félig, hol már majdnem azon túl, de az ablakig egyik sem jutott el. Mindenki mászott, de a góbé az nem.
- Az ajtót akarom előbb kinyitni és aztán majd belülről. - mondta.
- Hi hi hi. - nevettek a többiek. Nézd ott a kulcs, mindjárt kiveri a szemedet!
Valóban, a kulcs ott lógott, de eddig senki nem vette észre. Akkor odalépett a kis kölök és leakasztotta, de bár ne tette volna, mert megdördült az ég és lett egy olyan nagy vihar, azt sem tudták, ki merre menküljön, ám így is jónéhányat elsodort a szél a világ másik felére. Csak a kis góbé állt ott, őt nem érte semmi, hisz kezében volt a kulcs. Egy percig sem habozott, belökte a kulcsot a zárba és nekivágott a 366 lépcsőfoknak. Ment, ment felfelé, meg nem állt volna semmi pénzért.
- "Ki tudja, ,mennyi időm van, lehet, hogy fele útján valami történik itt és vissza kell fordulnom" - mondta magában.
Hát úgy is lett, mikor megszámolt már 183 lépcsőt, egy nagy sárkány állta el az útját. Mit lehet ilyenkor tenni? Kard nem volt nála, de a kis góbé mégsem csüggedt el. Illendően köszöntötte a sárkányt:
- Adjon a jó isten kigyednek is szerencsés napot, akár csak nékem. Mert ide tévedtem, hát ne rója fel hibának, meglátja még hasznát veheti.
- Aztán miféle hasznod vehetném? - mondta a félelmetes sárkány, kinek 3 feje volt.
_ Nem tudom én azt, Sárkány uram. De például, mondhatok mondjuk egy viccet, az se kevés.
- Viccet nekem? - röhögte el magát a sárkány. - Nincs az a vicc, ami engem megröhögtetne.
- Jaj, dehogy nincs, hiszen már meg sem tudja állni kacagás nélkül, - mosolygott a góbé legény, - Már mért ne tudnék, ne legyen Jani góbé a nevem.
- Jól van, mondj egyet, de ha nem találom viccesnek, leharapom a fejedet, úgy mondogasd tehát a tréfáidat.
- Jól van, mondok én viccet, ha meg tudja mondani, melyik sárkány a legveszedelmesebb.
- Hát a hétfejű sárkány. - felelte a háromfejű sárkány.
- Nem igaz, mert a házi sárkány. Nem tudtad, most akkor mondjál te. - nevetett a góbé.
- Mi van? Én mondjak viccet? Dehogy mondok, hisz nem én akarok tovább menni.
Végül a góbé azt mondta:
- Jól van, rákényszerítettél, mondok mégis.
S elkezdte a székely mondani:
- Kimegy a sárkány a piacra, árulja a sárkánytejet. Odamegy a nyusziés megkérdi:
- Mit árul?
- Sárkánytejet!
Megijed a nyúl, szalad, hogy alába sem éri a földet. Odamegy a róka, ravaszkodik, alkudózik, így kéne, úgy kéne, miközben a háta mögött megérkezik a medve és azt mondja:
- Félre innen Ravaszdi komám, megveszem én az egészet.
- Jaj, az egészet ne adja, Sárkány uram, álljunk sorba és mindenkinek jut egy
Na, jó, félreálltak és a medve megvette majdnem mindet, majd ivott belőle és meghalt. Hú mindenki szörnyülködött. Jött a székely megvette ami még maradt és megitta. Nem lett semmi baja.
Nézte mindenki, és kérdezték a székelyt.
- Nem szédül?
Akkor odajött a a kakas, a tollával az orra alá piszkált, de csak úgy véletlenül. Erre a székely akkorát tüsszentett, hogy leégette a róka meg a többiek szörméjét.
Hallgatta a sárkány a viccet és akkorát nevetett, hogy a góbé majd lerepült a lépcsőkről. Szerencséje, hogy csigalépcső volt, mert másként levitte volna a füstös léghuzat.
- Kacagtál, - mondta a góbé. Félre az útból!
Látta a sárkány, hogy a góbé legyőzte. Nem szólt semmit, félreállt és a góbé mehetett tovább. Egyszer csak már a 350-edik lépcsőfoknál, meglátott egy szobát. Mindjárt gondolta, hogy itt lehet a fehér ablak. Nyitotta az ajtót, de nem akart megnyílni.
- Na most mi lesz? - gondolta. Ennek hiába mondanék viccet, mert úgy sem hallaná meg, De még, ha meg is hallaná, se történne semmi se.
- Mondj egy viccet. - mondta valaki az ajtó mögül.
- Ki vagy? - kérdezte a góbé. - Ki vagy, mert nem tudom milyen viccet mondjak. Lehet, hogy olyant mondok, hogy megsértődsz.
- Hát, ez az, mondj olyant, hogy nevessek és akkor béengedlek.
Gondolkodott a székely:
- Lehet, hogy ez is sárkány? De akkor nem lehet három fejű, hanem több.
- Előbb mondok egy találos kérdést, ha megmondod, akkor mondok viccet is.
- Jó mondd hamar, megfelelek én.
- Ki találta fel a viccmondást? Szerinted ki lehetett az, aki elsőnek elkezdett vicceket mondani?
- Hát a székely góbé. - mondta az ajtó mögött álló őr.
- Nem találtad el, mert az első viccet a sárkányok mondták, így én győztem.
- Jó győztél, de akkor mondd meg, melyik volt az első vicc, és elhiszem, hogy győztél.
Gondolkodott a góbé:
- Hűha, de csavaros eszű, akkor lehet, hogy nem is sárkány van az ajtó mögött, mert ez nagyon csavaros eszű. Tényleg, ez most nagyon jól felelt, de mit lehet erre válaszolni?
- Az első vicc a világon, nem lehet más, mint az, hogy sárkánytejet árul a székely...
- Eltaláltad, na jöhet a vicc.
Akkor a góbé elkezdte:
- Elmegy a góbé sárkánytejet venni és találkozik a medvével.
- Hova, hova, mi járatban?
- Sárkánytejet akarok venni.
- Én is. - vág közbe a góbé. Menjünk ketten tovább.
Jön szembe a róka, és azt mondja:
- Ne is mondjátok, tudom, hogy sárkánytejet akartok venni.
- Honnan tudod?
- Tudom és kész.
- Jó menjünk hárman.
Bémennek a piacra, hát ott árulják a sárkánytejet. A medve megveszi, megissza és megdöglik.
Akkor a góbé azt mondta:
- Én nem kérek ebből a tejből, mert ez aludtej.
- Honnan tudja? - kérdezte az eladó.
- Onnan, hogy a medve elaludt.
- Nem aludt el, ha mondom, megdöglött. - erősködött az eladó.
Erre felkelt a medve és elkezdett reszketni, mint a nyárfalevél.
- Jaj, medve ne egyél meg, nem mertem bevallani, hogy megaludt a ssárkánytejem.
- Dehogy haragszom. - mondta a medve. - Igyál te is belőle, és akkor nem szólok semmit.
Na, az eladó rögtön elaludt, ők pedig elosztották a maradék tejet és azzal eljöttek.
- Ó, hát ez nem is vicc. - mondta az őr és kinyitotta az ajtót.
Akkor látta meg a góbé, hogy ki volt az ajtó mögött. Nem más, mint egy román katona. Mindjárt azt kérdezte tőle:
- Mi van nálad? Tedd ide le, nem viheted fel.
- Jaj, - mondta a góbé, - hát az aludtej te, de nehogy megidd, mert elalszol tőle.
- Add csak ide! - és már itta is, de el is aludt azon nyomban.
A góbé meg ment még felfelé 183 lépcsőfokot. Hát ott volt az utolsó ajtó. Az is zárva volt, de most már a góbé nem félt senkitől sem. Dörömbölt az ajtón eszeveszettül, de nem nyitották ki. Akkor békiabálta:
- Nyissák ki, mert ha nem bétöröm!
- Ki vagy? - kérdezte az ajtóőr. - Mondd meg ki vagy és mit akarsz?
- Ki volnék? Én vagyok az, a góbé!
- Mi? Olyan nincs, hogy te lennél. - mondták bentről.
- Nincs? Aztán hogy hogy nincs?
Na, így vitatkoztak és akkor azt mondta neki a góbé:
- Mondok egy viccet, akkor béengedsz?
- Bé, bé, de osztán nekem olyan legyen, hogy guruljak a nevetéstől!
- Jó, mondom máris. Mikor kicsi voltam, nem tudtam sokat a világról, de volt egy szürke ökrünk, úgy hívták, hogy Döngőléptű. Mindig én fogtam a szekérbe, osztán szoktam neki csapkodni az orrát az meg nyalta le. Szoktam legyezgetni a korbácsommal, szekérbe fogni, meg ilyenek. Telt múlt az idő, és amikor felnőttem, jött velem szembe egy sárkány. Azt is úgy hívták, hogy Döngőléptű, na mondom neki. - Szervusz Döngőléptű, emlékszel mennyit legyezgettelek a korbáccsal?
De ő erre, nem hogy örült volna nekem, kieresztett az orrán egy nagy hatalmas tüzet. Hó, hó, mondom neki, és arra sem emlékszel, mennyit vesszőztem az orrodat? Juj, erre még nagyobb tüzet kiengedett magából. - Hát amikor a szekérbe fogtalak? Tán arra sem emlékszel, nem úgyi?
- Na, erre már akkora tüzet kiengedett, hogy leégett a fél erdő, én pedig vállat vontam és hazamentem, mert ha nem emlékszik, akkor meg kár tőle tovább tudakolózni.
Na akkor aki az ajtó mögött állt, kinyította kaput. Hát az egy magyar katona volt, és azt mondta:
- Kinyitom, mert tetszett nekem a vicc, noha én különbeket tudnék mondani.
- Á, nem baj, - mondta a góbé, - csak hadd menjek bé a szobába.
- Eredj tőlem, - vont vállat a katona, - ha már ide feljöttél.
Úgy, hogy végül belépett abba a szobába, ahol az a fehér ablak volt. A góbé amikor belépett, valami madár kirepült és ő nem is tudta mi lehet az. Csak elsuhant felette és már nem is volt sehol.
- Jó, ez elrepült, - gondolta, - de lássuk mi van még itt?
Hát ott volt három szép leány. Abban a szobában raboskodtak és azon a fehér ablakon néztek ki minden nap nagy szomorúan. Hiába volt ott a toronyban minden, amit kívántak, ki nem mehettek sem a virágos rétre, sem a szép pallóra, mely a patak fölé volt ácsolva, pedig olyan szépen énekeltek a madarak. Hallhatták a madarak énekét, de nem mehettek le soha. Egyszer csak ott állt előttük a góbé.
- Hej.. - mondta, - lányok vége a rabságnak. Gyertek velem, én kiviszlek benneteket.
Mondanom sem kell, volt öröm, tapsikoltak a raboskodó lányok és elindultak kifelé, de akkor a magyar katona, megállította a góbét.
- Hé, te az egyik lányt add már ide, elveszem feleségül.
- Melyiket kéred? - kérdezte barátságosan. - Amiért béengedtél, az egyik a tied lehet.
Hát a katona a szőkét akarta.
- Jó. - mondta a góbé. Odalépett és belesúgta a fülébe:
- Maradsz velem, vagy leszel inkább a katona felesége?
- A katona felesége akarok lenni. - mondta a szőke.
Akkor azt otthagyta a katonának, és ment lefelé a másik kettővel, közben azt mondta kuncogva:
- Le sem értünk, mégis itt maradt, szabadság ez neki?
- Ó, ne féltsétek ti a szőkét,. - mondta nekik, mert a katona is haza kivánkozik már. Úgy, hogy el fogja vinni a falujába és csapnak ám egy hatalmas lakodalmat.
Na, erre felderült a lányok arca, hogy ez már valami. Éppen akkor érkeztek a román katonához. Na, az is erősködött, hogy a feketehajú lány meg az övé. A góbé akkor azt is otthagyta. Néki maradt a legdolgosabb, a legönfeláldozóbb fajta, a barna hajú leány. Azzal hazament, de nem járt jól vele, mert egyre másra hívták a legények, hogy vegye csak elő a bicskát és verekedjen meg a lányért.
Amikor már vagy háromnak is ellátta a baját, kezdte megelégelni a dolgot, és azt mondta a többieknek:
- Tudjátok mit? Ott az a magas torony. Annak a fehér ablaka mögött vannak még eladó lányok. Eredjetek oda, és ott találtok ti is magatokhoz valót.
Amikor csend lett, elvitte a léányt a paphoz és összeházasodtak. Másnap nagy lagzit rendezett. Mindenki ivott, még a legények is, akik akkor éjjel érkeztek vissza, de azt mondták, nincs már azon fehér ablak, mert valaki lelopta és a toronyba a szél fütyül egész nap. Oda még sárkányok sem telepednek bé, nemhogy ember.
- Mi csináljak nektek? - tárta szét kezét a kicsi góbé. - Hát így jártatok, de ne busuljatok, majd csak lesz valahogy. Aztán hazavitte a feleségét és még most is élnek, ha meg nem haltak.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Nagyon jó kis mese, arnyos kis viccekkel tarkítva!:)