2011.09.20. 23:40, MINER
Egyszer volt, régen volt, ha jól emlékszem tízezer évvel ezlőtt, volt egszer egy kisded gyermek. De olyan picike volt még, hogy a kis csikók hátára úgy felült, azok meg sem érezték a terhét. Aztán nőtt, növekedett, erősődött, míg nem egy napon fel is cseperedett. Elnevezték a szülei Ütőkének, mert mindig ütötte, hajtotta a kis csikókat, noha abban az időben nem ülték meg a lovat, akkor még igát húzattak a lóval. Kocsiba fogták, taligának nevezett szekérbe.
Ám, de ez a kis fiúcska, ez a kis Ütőke bizony egész nap lovagolt, de meg is bánta sokszor, mert amikor nagy vágtába fogott a ló, nem bírta lefékezni.
Töprengett Ütőke, hogy mit lehetne tenni, aztán egy nap rájött mi a megoldás. Ki is mondta hangosan, hogy féket tesz a ló fejére, vagyis kantárt. De aznap majdnem elsírta magát, pedig már tizenéves nagy kamasz volt, de nagyon megfájdult a szíve amikor meglátta, hogy édesapja, akit Acsádnak hívtak, béfogta az ő csikóját.
- Jaj, édesapám a fékezőst ne a fékezőst ne! - könyörgött és nagyon sajnálta, mert olyan gyors ló volt, mint a villám.
- Mi van? Miféle Fékezősről beszélsz? Ennek a lónak én adok nevet és az Fehér Csillag. Nem nevezheted másként.
- Sajnálom édesapám, de ő már csak Fékezős névre hallgat. Próbáld csak ki, meglátod, hogy igazam van.
- Miért lenne Fékezős, miért? - nézett rá Acsád Ütőkére és nem tudta elhinni, hogy egy lovat így is el lehet nevezni. - Sehogy nem értem, mi ez a Fékezős?
- Édesapám, én megültem Fékezőst és mikor nagyon gyorsan vágtat, lerepülök a hátáról, ha nem kötök rá féket. Tudod, ide, erre a helyre kötöm és Fékezős nem ellenkezik. Örül, hogy vágta közben érezheti, hogy nincs egyedül. Ő már annyira megszokta, hogy szinte könyörög, hogy vágtassak vele.
- Na erre kíváncsi vagyok. - mondta Acsád, aki szerette a fiát és sok reménységet, bizodalmat helyezett belé.
Akkor Ütőke kihozta a szíjakat és felkantározta Fékezőst. Felpattant a hátára. Igaz, hogy szőrén ülte meg a lovát, de meg kell adni, olyan ügyesen, hogy még Acsád is megírigyelte. Ott állt a legelő szélén és látta, hogy Ütőke pompásan száguld és bármikor meg tud állni, a ló érti, mit szeretne. Ez nagyon elgondolkodtatta. Nem szólt semmit, vagy három napig csak hallgatott, hallgatott, töprengeni látszott. Ütőke sandított rá, de meg sem mert mukkani. Annak azonban nagyon örült, hogy az ő jó vágtázója nem került szekér elé. Nem lett belőle elfásult szekeres ló.
Később Acsád is elkezdte tanulni a lovaglást, és hamarosan ő is átélhette, hogy a ló szót fogadott. Nagyon tetszett neki is és még mindig nem szólt semmit. Telt múlt az idő, egy napon Ütőke ment bé a lóhoz az istálóba. Hát majdnem földbe gyökerezett a lába amikor meglátta, hogy egy nyereg volt a lova hátára erősítve. Szaladt hamar az apjához, hogy megtudja, mi az? Akkor derült ki, hogy Acsád rájött, hogy ló hátán nyereg nélkül nem jó, mert a ló szenved. Ezt a kis nyereg félét ő találta ki. Később híres lovas lett Acsád is meg Ütőke is.
Természetesen egyre másra jöttek az emberek, hogy eltanulják a lovaglást, de ez Ütőkének nem tetszett, ezért azt mondta apjának.
- Édesapám, elmennék Fékezőssel szétnézni a világba, s ha lelohadt bennem a kíváncsiság, jövök sebesen haza, látásotokra.
- Eredj fiam, láss világot, de ha neked, vagy Fékezősnek baja esik, vegyed az irányt hazafelé, elégeld meg a kóborlást és mindig erre visszafelé ügessetek.
Jól van, a fiú megfogadta, hogy mindenképpen hazatér, ha elért útja végére, nem fog idegenben maradni. Akkor felpattant lovára és elvágtatott. Acsád legyintett egyet és elment lovat fogni a szekérbe. - Fiatalság, fiatalság, de régen volt az...
Lovagolt a fiú hetethét országon is túl és amint ügetett, meglátott egy szélmalmot. Vágtatott oda, hát a molnár meglátta.
- Ni! - mondta, -Ni! Egy sárkány, a hátán egy emberrel. Ni asszony, hozzad a nyilam, hogy lelőjem, mert ez idejön és elrabolja a lányokat.
Hát az a molnár bizony rá is lőtt a fiúra és el is találta a combját. Jaj, szegény fiúnak folyt a vére és leesett a lóról. Akkor felvették, de a ló elmenkült, nem engedte, hogy az idegenek megfogják. Kimosták a sebeit és kifaggaták, miféle sárkányon, vagy micsodán, talán lovon jött, de miért?
- Csak azért, - mondta Ütőke, mert világot jöttem látni. Szerencsét próbálni, de bár ne jöttem volna.
- Hogy mondhatsz ilyent? Hisz nálunk a vendég az úr. Parancsolj, mit kérsz cserébe botor tettem kifizetem és ha felgyógyulsz, lovadat is megtalálod, az erdő mellett a berekben legelészik. Meghagytam az embereimnek, ne fárasszák, inkább adjanak neki abrakot.
Később már Ütőke is összebarátkozott a faluval, és nem haragudott a molnárra sem. Hamarosan lábra állt és megtanított sok embert a faluban lovagolni, kantárt készíteni, nyerget szerkeszteni.
Egyik éjjel suttogást hallott. Nézett arra, hát egy tündérlány állt az ágya mellett, aki bevallotta, mennyire szerelmes a lovas fiúba.
- Anyira szeretlek, kérlek, had üljek a hátad mögé. - kérlelte Ütőkét.
- Oda aztán nem! - tiltakozott a fiú.
Felkapta az ölébe és maga elé ültette, úgy repültek. Nagyon szerették egymást, de egyik éjjel a molnár megleste őket és írtózatos haragra gerjedt. Bosszút forralt a szerelmesek ellen, mert megint kétségek gyötörték. Elment a táltoshoz, el az mindenhova. Mindenkit lázított, rábeszélt arra , hogy fogják meg mindkettőt és vessék a falu börtönébe, hisz ezek bűbájosok. Csakis a sárkány kémei lehetnek, meg kell tennünk, mert, ha nem, a falut fogja kiírtani a sárkány.
Aznap éjjel a tündérlány tudta, hogy a falu fölfegyverkezve, fustélyokkal és egyéb zsardákkal jönnek, hogy a szerelmesek testét átalldöfjék. Nem szólt a lány szerelmének, csak nézett maga elé és várt.
Nemsokára meglátta egy völgykatlanban a lesben várakozó falusiakat. Miközben sebesen vágtattak egyenesen a rossz emebrek karmai közé, a tündérlány kitépett a fejéből két hajszálat. Szerkesztett azokból szárnyakat és rátette a lóra. Ekkor a ló fölemelkedett és úgy repült fel, fel az ég felé, mint egy sasmadár. Az emberek elámultak. Ledobták a vashegyű dárdákat, rövid zsordákat és nem merték elővenni a nyilat.
Csak nézték tátott szájjal, hogyan szállnak a hegyeken túlra, azután elszégyelték magukat és hazalopakodtak. Hiába is kérdezték tőlük, na hol vannak a sárkány kémei? Nem szóltak semmit, csak annyit árultak el, hogy az a szárnyas Fékezős,(később Pegazus), bizony olyan gyorsan repült, és úgy elvitte a szép ifjú párt, hogy ők elszégyelték magukat és hazaosontak.
Hát ennyi lenne a történet, de később azt mondják Ütőke hazavitte a tündérlányt a pegazuson, de otthon már minden megváltozott és Ütőkére hárult minden feladat. Kezdte hanyagolni a lányt. Akkor a tündérlány elvitte Fékezőst és még ma is meg van a ló. Szárnyas Pegazusnak hívja a világ.
Hej, aki szerelmes lesz, annak bizony szárnyra kapja érzelmes gondolatait és olyan szép szerelmes szavakat ad a fejébe, hogy attól még a tündérlányok is szerelmesek lesznek. Ütőke pedig sokáig síratta szerelmét, és egy szép napon mikor már halálán volt, megjelent egy szárnyas ló. Leszállt róla a szerelme, felkapta az öregedő testet. Bedörzsölte az élet vizével és az ott álló rokonok láttára, megint pajkós fickó lett belőle.
Hej, megperdült ám legényesen, majd fel a lóra és elrepültek Szerelemországába. Apám is ott állt és látta, és elmondás szerint az életvizéből egy csöpp a homlokára csöppent. Az éppen 10 ezer évet ér, mondta neki egy hang, és bizony senki sem tudja csak én, hogy mikor elment az élők sorából, annyi idős volt ám, de ha annyi idős nem lett volna, akkor bizony még most is élne!
A szerelmesek pedig elmentek és vígan élnek ott, ahol soha meg nem halhatnak.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Kedves meséd éppen találkozott mostani nagyon lírai hangulataimmal. Jól esett, köszönöm!