2011.09.19. 13:19, miner
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy füzfán fütyülő gézengúz. Na, azt mondta egy nap a székely:
- Megyek amarra le, ni ott valami füzfán fütyülős bánkodik magában.
Le is megyen és nézett fel a fára. Hát majdnem kővé dermedt, mert a fán egy lovat látott.
- Ejha, te ló, hát te hogyan mentél fel a fűzfára?
- Én-é? Engem ilyenekről ne kérdezz, ha kedves az életed.
- Jó, jó, kedvesnek kedves, de mégis tudni szeretném, - erősködött a székely góbé, mert hát nem tud másmilyen lenni, meg akarja tudni, ha a fűzfa eldől a lóval, még akkor is.
- Nem megmondtam, hogy ne bölcsködjél? Tértél volna észhez idejében, mert ni most mi fog következni. - mutatott a hegy felé.
Hát jöttek azon béfelé a katonák. Meg is fogták a góbét és vitték. Nem volt mit tenni, ha ez van, hát ez van, ment a góbé és azt mondta magában:
- Nem volt jó nekem az otthon melege, most de jó lenne", s máris, ahogy kimondta fújni kezdett a szél és rajta még ruha sem volt, csak egy lájbi.
- Jaj, megfagyok, mondjátok katonák, jó vitézek hová visztek engem, mert egyre jobban fázom.
- Ne kérdezz semmit. - kiabáltak rá a katonák és még a kardlappal is sujtottak egyet a hátára. - Hallgass, mert megbánod!
- Jól van," Krisztus urunkat is verték, én is elszenvedem". - gondolta a székely és ment engedelmesen.
Egyszer csak sötét lett. Jöttek a szilaj hegyi árnyak és neki a katonáknak. Birokra keltek velük. A székely csak nézte, hogy a katonák hiába rántották elő a kardot,
azok kikapták a kezükből és úgy meghajlították, mintha csak drótból lenne, aztán eldobták. Perceken belül a katonákat mind odacsapkodták a szikla oldalához,
mire azok elaludtak egy kicsit. Akkor megfogták a góbét és azt mondta neki az egyik szilaj hegyi árnyék:
- Hát te mit akarsz arrafelé?
- Én semmit, engem idehoztak erővel.
- Jól van, nincsen semmi baj, bírkozni tudsz-é, mert aki nem tud, azt oda szoktuk paskolni a sziklaoldalához.
- Tudok hát, én szoktam mindig bakalódni a legényekkel.
- Bakalódni? És azt hogyan kell ? - kérdezték kíváncsian.
- Ó, hát nem tudom megmutatni, mert kéne a fejemre egy bikaszarvat kötni.
- Mutasd csak meg. - mondták és kötöttek a fejére egy bikaszarvat:
Több se kellett, nekiszaladt a legerősebbnek és felöklelte. Akkor a többiek nagyot nevettek, mert az úgy hanyatt esett, hogy nem tudott fölkelni.
- Nézz oda, milyen erő van ebben. A legszilajabb árnyat így elborította, hogy megmoccani sem tud, jaj legyél a vezérünk.
Na, ha hiszítek ha nem, felfogadták a székelyt, hogy ezentúl ő parancsoljon nekik. El is fogadta sürgősen az ajánlatot, nehogy időközben valamelyiknek még valami másféle ötlete támadjon.
Akkor leült a szilaj árnyak trónjára és megparancsolta, hogy reggelig mulatással töltsék az időt.
Telt az idő, ahogyan telt, éjnek idején minden úgy látszott, hogy türhetően kezelhető, ám de ahogyan reggel lett a góbé legnagyobb bámuatára eltűntek a szilaj hegyi árnyak
- egyszerűen azt sem tudta melyik hol van. "Na most mi lett" - gondolkodott, tanakodott magában.
- "Most jövök rá, hogy ezek olyanak, mint a csillagok. Éjjell még látja őket valahogyan az ember, de amikor kivilágosodik, eltünnek és voltak szilaj árnyak,
nincsenek szilaj árnyak. Jó, most szépen csöndesen lesomfordálok a trónról és megpróbálok csöndben kereket oldani"
Na úgy is tett, lesomfordált és már ment volna, amikor valaki megragadta és visszarántotta.
- Hé, hé szilaj árnyak királya, a trón a tied. Nem hagyhatod el, még árnyékszékre sem mehetsz, mert ha innen lekecmeregsz, akkor lefokozunk és választunk egy másik királyt.
Mérgelődött a góbé, most meg mintha tényleg kellene menni az árnyékszékre, de hát a szilaj árnyaknál tán még árnyékszék sincsen.
- Hajaj! Kellett nekem elfogadni a kinevezést.
Gondolkodott, gondolkodott, s akkor eszébe jutott valami és elkiáltotta magát?
- Sorakozó, ide elém, ide mindenki sorakozzon fel ide elém.
Lett nagy tülekedés, a szilaj árnyak egymást taposva, félretolva tolongtak, hajlongtak eléje. Egyszer csak csönd lett. A góbé nem látott semmit, de hallotta, hogy előtte szuszognak, és akkor rájuk kiáltott:
- Ti, akik a sor elején álltok, ti lesztek a többiek vezérei. Számoljátok meg hányan lettetek vezérek?
- 22-en jött a válasz nagy későre.
- Nagyon jó! Na, most mindenik vezér tegyen a fejére egy tulokszarvat. Bikaszarvat senki nem tehet, mert az az enyém.
Hamarosan fel is erősítették a fejükre a tulokszarvakat, így már látta őket. és tudta egész nap hogy hol, merre járnak.
- Jól van, de estére, éjjelre levegyétek, mert ezek csak nappalra érvényesek. - (Hát persze, hogy szem előtt legyenek, gondolta a ravasz góbé).
Már egészen jól ment neki a királykodás, csakhogy a szükség egyre jobban kényszerítette, hogy egy óvatlan pillanatban elhagyja a trónt és elvégezze szükségét.
- Jaj, de jó lenne még egy két napig királykodni, jaj, mitévő legyek? Mi lenne, ha vitetném magamat a trónon?
Na, úgy is lett, odaállíttatott maga mellé négy szilaj árnyat és azok vitték trónostól, mindenestől még az árnyékszékre is.
- "Hohó, én vagyok a legnagyobb király, mert oda hova földi királyok is gyalog járnak, engem trónostól visznek, ha ha ha!" - örvendezett, - mert minek vagyok én góbé, ha nem járok túl az eszükön.
Éppen jókor gondolt ilyenekre, mert volt ám azért a szilaj árnyak között egy okosabb is. Az lefigyelte, hogy a góbé miben mesterkedik, és egyszer csak odasimúlékonykodott a trón mellé és azt mondta neki:
- Látom itt átvertél mindenkit, de engem nem fogsz átverni. Rájöttem, hogy egy ravasz kis góbé vagy. Add át a trónt és akkor nem lesz semmi baj!
- Micsoda? Ki vagy te, hogy így mersz szemtelenkedni a szilaj árnyak királyával?
- Fekete lábú szilaj vagyok. Őseim mindig királyok voltak. A trón is engem illet, tehát ne bohóckodj, add át önként és nem lesz bántódásod!
- Adom én, hogyne, - nevetett a góbé, - már miért ne adnám? De előbb nem szeretnél néhány csavaros eszű felfogást átvenni tőlem? Nem egyébért, már csak azért is, hogy ha már átveszed a helyemet, legalább okosabban kormányozz, mint elődeid!
- Igen, szeretnék.
- Akkor jó, na figyelj akkor ide. Első szabály, bármit akarsz mondani, mindig tekerd meg a szavakat, sosem beszélj úgy, mint a többiek.
- Értem, - bólogatott a szilaj árnyék, - Értem, de hogyan kell?
- Hát úgy, hogy én például holnap kiállok és kijelentem hangosan, hogy a trónt át akarom adni neked, de te tekerd ki a választ. Amikor kérdeznek, hogy kell-é neked a trón, ne mondd, hogy kell neked. Hanem mondd azt, hogy annak, akinek kell, most nem kell, de ha nekem mégis kell, akkor nem most kell!
- Jó. - bólintott, a szilaj árnyék. - Jó, azt fogom mondani, "Annak akinek kell a trón. annak most nem kell, de ha nekem mégis kell, akkor a trón nem most kell" - És köszönöm, hogy megtanítottál, miként legyek csavaros eszű!
- Rendben van, akkor ma este már szólni fogok. - bíztatta a góbé a Fekete lábú szilaj árnyat.
Aztán este is lett és mindenki nagy vígadalomban volt, mert éppen a tábortűz meggyújtása előtti pillanatokban megjelentek újra a katonák, és a góbét keresték. Na, de bizony azok is pórul jártak, mert a szilaj árnyak mind odapaskolták őket a szikla falához. Tetszett az árnyaknak, hogy ilyen jól elbírnak bánni a katonákkal, így aztán nagy zsivajt csaptak.
Mulatoztak, heccelődtek egymással. Egyszer csak a király szólásra emelkedett:
- Kedves barátaim, elérkezett a búcsú pillanata. Ma este ünnepélyes keretek között átadom hivatalom és trónom fekete lábú szilaj barátotoknak. Nézzétek már itt is áll melettem késze arra, hogy a tróra ráüljön és kormányozzon benneteket.
Na, erre akkora csend keletkezett, hogy a szunyogok dünnyőgését is lehetett hallani.
Akkor megszólalt egyik szilaj árnyék, hogy az nem lesz jó, mert ha megint a szilajok kezébe kerül a vezetés, abból belháború lesz.
- Ne búsuljatok, - mondta góbé, - én kikérdezem fekete lábút, és most tőle függ, hogy mi legyen a következő lépés.
Feketelábú felé fordult és azt kérdezte tőle:
- Mondd meg nekem, uradnak, királyodnak, akarod -é átvenni a helyem és mikor ma, vagy holnap?
- "Annak akinek kell a trón, annak most nem kell, de ha nekem mégis kell, akkor a trón nem most kell" - felelte bátran Fekete lábú szilaj árnyék és nevetett egyet.
- Miért nevetsz? - kérdezte a góbé és ő nem nevetett. - Nem találom meggyözőnek a feleletedet. Éppen ezért még egyszer megkérdezlek. Mondd meg nekem, uradnak, királyodnak, átveszed a vezetést, mikor, ma vagy holnap?
Ekkor a szilaj árnyék zavarba jött és elfelejtette, hogy ki kell csavarni a választ és azt felelte:
- Megfoglak, kicsavarom a fejed, megfoglak még egyszer kicsavarom a két kezed, megfoglak harmadszor, kipenedrítelek innen és én leszek a király.
Mit mondjak? Lett erre akkora csete-paté, hogy még a Belzebub is megremegett a pokol tornácában. A góbé meg szépen óvatosan felállt a trónról és kereket oldott. Gondolta, hadd csapkodják egymást, paskolgassák a szikla oldalához, addig ő illaberek, nádak erek.
Úgy is tett, ment amig mehetett. Egyszer csak látta, hogy már otthon van. Jött ki a felesége.
- Hát te hol, merre tekeregtél, hogy rólam így megfeledkeztél?
- Jaj, ne haragudj, a szilaj árnyakkal viaskkodtam, még királynak is felavattak, de már nem bírtam tovább, és ehun ni, hazacsöppentem egy kicsit.
- Hazacsöppentél? Az árnyakat meg ott hagytad? Pedig a lett volna jó, ha te is árnyék lettél volna, most nem kéne elő vegyem a fakanalat.
És biza elévette a fakanalat és jól elcsépelte, de úgy, hogy a góbénak sem kellett reggeli.
Szaladt ki a határba, hogy a fűzfán fütyülőt megnézze, ott van é még, Hát nem volt már ott,
az pedig baj, mert ha ott lett volna az én mesém is tovább folytatódna.
AJÁNLOM AZ OLDALT
**ZSOZIRISZ**
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
De, hiszen ez nagyon jól olvasható. Köszönjük szépen a mesédet.