Az asszony gyakran megborzongott, nem érezte jól magát a test börtönében. Közeledett a holdtölte, egyre jobban elhatalmasodott rajta a gyengeség. Egyébként is ilyenkor ingerlékeny, és rosszul alszik.

Bezzeg vidámak és elszántak a mágusok, boszorkányok, ilyentájt ülnek tort az áldozatuk fölött.

Hiába hívta álomtündért, helyette a fájdalom fantomja érkezett, és mindent megsemmisítő fájdalmat hozott. Remélte elmúlik magától, de a fáldalom egyre intenzívebben erősödött. Ritkán érinti kezével a gyógyszeres dobozt, most mégis lázasan-, türelmetlenül kutatott a medicinák között. Végül kiválasztotta a legerősebbet, de a pirula nem használt. Hajnaltájt a füle zúgni, lüktetni kezdet, és búgott, mintha trafó lenne a fejében.

Ügyeletre, sürgősségire nem szívesen ment, - godolta majd hétfőn.

Vasárnap az idő ólomlábra váltott, a fájdalom kiütéssel győzedelmeskedett felette.

Ebéd utáni – általában rövidke - sziesztája megnyúlt, fel sem bírt már kelni. Estére fordulva a fájdalom fantomja a fejbőrére is rátelepedett,  a haj is fáj már.

Félt az éjszakától. Életének legborzalmasabb óráit élte át. Potyogtak a könnyei.

Hajnaltájt kimerülten álomba sírta magát. Az álombirodalom sem fogadta be sokáig, a hasogató fájdalom felébresztette. Pár pillanatig forgott vele a szoba. Szólni szeretett volna a párjának, de nem sikerült a szavakat megformálni. Kitámolygott a fürdőszobába, a tükörbe nézve egy szörnyet látott maga helyett.

A feje, mint egy luftballon, a szemöldöke elveszett benne, Jobb oldalon a szája az álláig elhúzódott.  Mindhárom ágra kiterjedő arcidegbénulás jelei torzították el az arcát. A jobb füle akkora lett, mint a fél feje, még soha ilyen gnómot nem látott.

 Fiatalon átélt egy baloldali bénulást az ellenkező oldalon, az nem volt ehhez hasonló, - igaz, azóta a bal fülére süket, és bal szemére kettős látása van -, akkor viszont a beszéde érthető maradt.

Az elrettentő látvány hatására a halálfélelem két marokkal ragadta meg a test börtönébe zárt lelkét. Nem az elmúlástól való félelem, hanem a fekete erő rettentette meg. Megjelent előtte teljesen tisztán a kép, amikor egy álombéli nő feketére festette a haját…

Ráébredt igaz az állítás, a fekete mágia beteljesedett.

Látványától a párja sírva fakadt, mentőt akart hívni, könyörgütt, de az asszony ellenállt. Felöltözött és elindultak. Nem sokkal később a rendelőben voltak. A háziorvos azonnal a kórházba utalta. A fülészeti ambulancián egy szimpatikus, orvoshoz látta el, aki a vizsgálat során vírusfertőzésre gyanakodott. Épp akkor tette tiszteletét a kezelőbe az osztályvezető főorvos, aki más diagnózist állított fel és antibiotikumot, párakötést rendelt, otthoni fekvéssel, és napi ellenőrzéssel.

Otthon süketen, bénán, teljesen kiszolgáltatottan feküdt. A párja tartotta benne a lelket, meg a telefonügyeletet. Gondosan sürgött körülötte, szakszerűnek is nevezhető ápolással gondoskodott róla. Nem hallott, beszélni nem tudott. Az erős fájdalomcsillapítás rövid ideig hatott. Amikor a fájdalom pihent, a Zsoltárok könyvét olvasta, ebből merített reményt.

- Uram, mondd, miért? –kérdezte némán, bénán.

A kérdésére azonnal választ kapott,  - a véletlenszerűen kinyitott - a 140. zsoltárban…

Az első csoda sem váratott sokáig. A szörnyűségek közepette, azon a délután,  barátnőjének a családtagjából, a lelkész, telefonált. Amint meghallotta mi történt, azonnal felajánlotta a segítségét. Nem sokkal később az ágya mellett imádkozott. A beteg alig érthető szavait Ő megértette, hangosan felolvasta a 140. zsoltárt, majd közös imádságba kezdtek. A lelkész hangosan, az asszony némán. Mielőtt lelki-segítője elköszönt, a remény lángját meggyújtva biztosította, az Úr nem hagyja magára a szenvedőt, hamarosan meggyógyul. Elhitte, hiszen az Úr elküldte hozzá a szolgáját, hogy általa hitében erősítse, reményében megtartsa, és szeretetéről biztosítsa.

Estére kicsit jobban lett. Enni nem tudott, inni is csak szívószállal, mert a folyadék a legörbült és elhúzódott szája szélén lefolyt.

A lelki táplálék adott erőt, és kaput nyitott a gyógyulás felé.

Elkezdett gondolni mit akarhat Isten megtanítani ilyen szigorú tematikával?

Nem hall, beszélni nem tud, az arca felismerhetetlenné vált, látványa rémisztő.

Gondolatai fonalát visszafelé kezdte gombolyítani. Amint haladt az időben, egyre több bogot talált rajta. Az előző év őszéhez érve összekuszálódtak a szálak…

Minden csomóban más volt elrejtve. Félelem, csalódás és sok egyéb…

Egyszer csak felvillantak a képek, felismerte bennük a jeleket, amiket akkor nem akart meglátni, meghallani és beszélni róla.

Hogy is gondolhatta, ha nem foglalkozik vele, a probléma nem is létezik? A felelősségvállalás, a dolgok megvitatása helyett maszkot vett magára, amiben erősnek, határozottnak, és gond nélkülinek érezhette magát.

Eszébe sem jutott, a jelmezt nem az arcára szabták, és rossz tervezőt választott. A mimikát elrejthette, de a valóságot nem. Az arca eközben deformálódott, alkalmazkodva a szerepéhez. A lélek nem tűri az erőszakkal rá osztott szerepet, kilép belőle, és a maskarát szétfeszíti. Mikor lehull az álarc, döbbenten látjuk, milyenné váltunk a maszk alatt, ha a teremtőtől kapott érzelmeket megtagadjuk, és jelzéseit nem fogadjuk.

A jó színész is ripaccsá válik, ha engedi, hogy jelmezét az ördög készítse el neki!

Döntött! Véget vet az áldatlan állapotnak, és meggyógyul!

Letépte magáról a mágiával szabott maszkot!

Átadta Istennek a félelmeit, ami a betegség legfőbb forrása lehet.

Mikor attól félünk, hogy felismerik, a gyengeségeinket álarc mögé bújunk, ilyenkor a gonoszt közel engedjük, sőt meghívjuk magunkhoz, aki erre a pillanatra vár, és meghívásunknak örömest tesz eleget, hiszen előszeretettel tartózkodik a gyengék közelében, mert ott talál könnyű zsákmányra.

Eszébe jutott II. János Pál pápa üzenete, ami lámpásként világít a föld felett.

- Ne féljetek!

Első teendőnk, a félelemtől való megszabadulás, ha meg akarunk gyógyulni.

- Átadta Istennek az emberi kapcsolatait. Egyedül Ő tudja, hogy számára mi a jó. Mi hajlamosak vagyunk a jóban is rosszat keresni, vagy a rosszban jót látni, ezért könnyen becsaphatnak bennünket. Nem ismerjük fel a barátban az ellenséget, így válhatunk saját magunk áldozatává. Isten az igaz barátot a szükségben mutatja meg. Ő nem menekül előlünk a bajban, nem keresi ki volt a hibás, hanem a kezét nyújtja felénk. Azt is megmutatja, kit ölelhetünk meg, és kit kell eltaszítanunk.

- Átadta Istennek az egész múltját, hogy hitében megerősödve haladhasson tovább a kijelölt úton, és segít megbékélni önmagával, - ez a legnehezebb -, mert így lehet tiszta szívvel megbocsátani, és alázattal élni, és másoktól bocsánatot kérni. 

- Átadott minden negatív gondolatot, vezekelve, alázattal bocsánatát remélve.

- Átadta Istennek önmagát és benső énjét. Tudja, hogy erre a hídra lépve haladhat csak előre, és várhatja el, hogy Isten alászálljon hozzá.

Amikor mindezt megtette, megköszönte az ajándékot, amit betegség formájában kapott, tanult belőle és erősödött általa. 

A lecke megtanította a félelem legyőzésére, és arra, hogy engedje el, ami nem előnyös számára, nem a fejlődését szolgálja, ami visszatartja és a  kárára van. Hogyan tartsa magát távol a hamisaktól, az gonosz szolgálóitól, a rossz szellemekkel paktálóktól, de szeresse az őszintéket, mert ha nem ezt teszi, az álarc alatt a lélek cserepekre hullik…

Visszakapta az egészségét. Győzött a Fény az árnyék felett! Aki az Istenhez indul, annak nem kell meglátni a pokol kapuját.

Tudja a harcnak nincs vége, a gonosz nem nyugszik, amint gyengül, támadásba lendül.

Van még mit tenni, hogy ha eljön, az idő a legnagyobb vizsgán jól szerepeljen.

 

Előző részek://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34339873&nid=6318549

 

1

1