Képviselő úr és a kalauz első találkozásának története.

A jelen

Képviselő úr feszülten figyelt kifelé a vonat ablakán. Arca komor volt, már-már méltóságteljesnek mondható, homlokát összeráncolta, tekintete a messzi távolt fürkészte, miközben öklével támasztotta busa fejét. A kupéban vele együtt utazók tisztelettel nézték a Gondolkodó ember szobrát mintázó Képviselő urat, és mindannyian tudták, csakis a haza sorsát fellendítő gondolatok fogalmazódhatnak meg e busa fejben!
- Mennyi tehén! – gondolta Képviselő úr, és tovább nézte a tájat mélázva, ahogy elsuhant figyelő szemei előtt.
Ekkor nyílt az ajtó, egy határozott hang szólalt meg – Jó napot kívánok! Menetjegyeket kérem kezelésre!
Képviselő úr hirtelen felkapta a fejét, szemében a felismerés szikrája villant!
Igen! Ez az a kalauz! Remélem, nem ismer meg! – húzta be a nyakát, és kinézett az ablakon, a tehenek már eltűntek, behunyta szemét, hátha a kalauzzal is ez történik.
Ekkor valaki megérintette vállát, és ő összerezzent, akkor is így kezdődött...

A múlt

Képviselő úr nehezen ébredt fel, miközben a kalauz a vállát rázta, ő álmodott egy szép jövőt, magának és családtagjainak, jó zsíros állásokról, közpénzekről. Apja szavai jutottak eszébe, aki szintén Képviselő úr volt, csak egy másik rendszerben, ő mondta neki: - Fiam! Az a lényeg, hogy a népnek vezetőkre van szüksége! Olyanok, mint a birkák, és mi arra születtünk, hogy irányítsuk őket! Soha ne feledd, mi egy nagycsalád vagyunk! A Párt mindig mögötted áll, és segít, ha baj van!
Képviselő úr elmosolyodott álmában, és egy nyálcsepp kicsordult az állára. Majd hirtelen felriadt, mert valaki keményen megrázta, és hangosan beleszólt fülébe: - Jó napot kívánok!
Menetjegyét kérném kezelésre!
Képviselő úr büszkén nyúlt a belső zsebében lévő képviselő igazolványért, mely ingyenes utazásra jogosította fel az ország területén belül, bármilyen közlekedési eszközre, természetesen első osztályon. Épp tegnap nézegette otthon, és kicserélte a fényképet is benne, mert a régi előnytelenül mutatta be fotogén arcát, nem volt elég méltóságteljes a nézése rajta.
- Na! Mindjárt meglepődik ez a kis nyikhaj! Itt a parlament fenegyereke, a Képviselő úr! – gondolta magában, de ő lepődött meg, amikor a kalauz kivette kezéből az igazolványt, és azt mondta: - Legyen szíves egy személyi igazolványt mutatni ehhez az igazolványhoz!
Képviselő úr őszintén meglepődött, mégis mit képzel ez magáról arcot vágott, majd önérzetesen összefonta karjait, és megkérdezte: - Miért adnék én magának személyi igazolványt? Ki maga? Jóember! Hagyjon már engem békén! Adja csak vissza az igazolványom! Mégis, mit képzel magáról? – nyúlt az igazolványért, de legnagyobb meglepetésére a kalauz elhúzta előle, közölte, az igazolvány fényképcserés, így a MÁV szabályzata szerint hamisnak számít, és azért kér személyi igazolványt, hogy felírja az adatait a Képviselő úrnak. Erre a szemtelenségre elöntötte az agyát a vér!
- Hívjon rendőrt! Igaz, annak sem adom oda az igazolványom! Én képviselő vagyok!
- Honnan tudjam, hogy ön képviselő, amikor a fénykép ki van cserélve az igazolványában? Ennyi erővel találhatta is! – mondta a kalauz, igazának tudatában.
- Micsoda! Maga barom! Gyanúsítani mer engem? Nem tudja kivel, beszél! – kiabálta felháborodottan.
- Hát ez az! Ezért kértem a személyi igazolványát! – mondta a kalauz higgadtan.
- Na! Azt várhatja!
- Akkor rendőrt hívok a következő állomásra!
- Hívjon! Leszarom! - ezzel hátat fordított, és a maga részéről a vitát lezárva, elkezdett kifelé bámulni az ablakon, magában tovább dohogva. Hogy mer így beszélni vele egy ilyen kis paraszt!

A rendőrök

A vonat begördült az állomásra, ahol több felszállni szándékozó utas között ott állt két rendőr is, gumibotjaikat lóbálva. Kíváncsian nézték a bejáró vonatot, vajon milyen probléma várja őket? Annyit tudtak csak, egy utassal van valami gondja a kalauznak.
A kalauz a harmadik kocsiból szállt le, és integetett nekik. Gyorsan elmondta, mi a probléma, fényképcserés képviselő igazolvány, ilyennel még ők sem találkoztak, komolynak tűnt a dolog. Felszálltak a kocsiba, és odaléptek képviselő úrhoz.
- Jó napot kívánok! Személyi igazolványt kérnénk!
- Ha lenne, akkor sem adnám oda, mert ott van a képviselő igazolványom! Kérném vissza! – szólalt meg Képviselő úr, aki közben rájött, a személyi igazolványát otthon hagyta, de még most sem értette, mit szarakodnak itt vele?
- Kedves uram! Egy fényképcserés igazolvánnyal nem igazolhatja magát! Elő kell, hogy állítsuk!
- Micsoda! – bődült el Képviselő úr – Tudják kit, állítanak elő maguk! Nem tudják, hogy én ki vagyok!
- Hát éppen ez a probléma, uram! – válaszolta az egyik rendőr – Megkérném, hogy jöjjön velünk, bevisszük a kapitányságra, majd ott leellenőrizzük az adatait!
- Jóemberek! Hagyjanak már nekem békét! Nekem fontos ülésen kell részt vennem!
- Azt most kénytelen lesz elhalasztani! Velünk kell jönnie! Kérem, álljon fel, és jöjjön önszántából, különben kénytelenek leszünk kényszerítő eszközt alkalmazni!
- Ha egy ujjal is hozzám érnek, feljelentem magukat! Kirúgatom mindannyiukat! – tajtékzott Képviselő úr.
A rendőrök szeme összevillant, és hirtelen az egyik megragadta Képviselő úr grabancát, és maga felé rántotta, a másik, pedig villámgyorsan kitekerte a kezét, és lebilincselte, majd elkezdték leterelni a vonatról.
Képviselő úr még sohasem volt ilyen helyzetben, próbált ellenállni, de annál rosszabb volt.
Válla majd kiszakadt a helyéből, ahogy durván leráncigálták a lépcsőkön. Mindenki őt nézte, ő, pedig végig átkozódott, a rendőrök és a kalauz felmenőit emlegetve, és a retorziót, ami rájuk vár majd.
A rendőr kocsiban is végig beszélt, egész addig, amíg nem kapott egy nagy taslit, akkor befogta a száját, csak magában füstölgött.

A kapitányságon

Berakták egy olyan helyiségbe, aminek két oldalán rács volt, meg két csupasz fal. Kint rendőrök rohangásztak le-föl, zajlott az élet. Néha megállt egy rendőr az előállító helyiség előtt, és bebámult. Képviselő úr megalázva érezte magát, és különböző bosszúterveket szőtt, hogy fogja kikészíteni a rendőröket, és a kalauzt.
Egyszer csak nyílt a kóter ajtaja, és egy rendőrtiszt lépett be.
- Jó napot, Képviselő úr! Tisztáztuk magát! Ön tényleg a Képviselő úr!
- Én mondtam! Kirúgatom az egész bagázst! – pattant fel Képviselő úr, önbizalmát visszanyerve – És most vigyenek fel Pestre, mert fontos ülésem van!
A rendőr sűrű elnézések közepette kísérte ki a kocsihoz, ami szirénázva szállította úti céljához.

A főnök

- Nem rúgathatsz ki mindenkit! – mondta a Pártelnök – Sőt! Ebből az ügyből, hogy jól jöjjünk ki, még elnézést is kell kérned! Majd azt mondjuk, idegileg fáradt voltál, mert rengeteg a dolgod, nagy teher nyomja a vállad, ezért viselkedtél így azokkal, akik szavaztak rád! Sokat kell még tanulnod! A kalauz kap majd pénzjutalmat, a rendőrök meg kapnak egy új faxot, vagy valamit, hogy fogják be a szájukat! Egyáltalán, hogy jutott eszedbe kicserélni a fényképet az igazolványodban?
De hát olyan előnytelenül mutattam rajta! – mondta sírós hangon Képviselő úr – Tényleg nem rúgathatom ki őket?
- Nem! Előnytelenül mutatna, szimpátiát éreznének az emberek a kalauz meg a rendőrök iránt, és szavazatokat veszítenénk! Majd valami más úton-módon keresztül megszívatjuk őket, de kifelé megbánást kell mutatnod! Tudod, köt a Pártfegyelem! Ne feledd, a Párt mindenekfelett!
Képviselő úr lehajtotta fejét, megértette. Másnap sajtótájékoztatón elmondta, mennyire bántja az eset, mindent megbánt, nagyon fáradt volt, mert a haza sorsának fellendítésén dolgozik teljes erejével. Az érintettektől elnézést kér, a kalauznak pénzjutalmat javasol, amiért ilyen becsületesen látja el munkáját, a Rendőrkapitányság, pedig kap egy új faxkészüléket, mert látta, hogy a régi már nem olyan jól működik.
A sajtómunkásai megtapsolták, és ő győztesen került ki a történetből, de attól kezdve utálja a kalauzokat.

Újra a jelen

Kinyitotta a szemét, és felmutatta az igazolványát, amely már plasztikból készült, a kalauz megköszönte és tovább állt. Képviselő úr örömmel konstatálta, a kalauz láthatóan megöregedett, és látszik rajta a sok munka. Bezzeg ő! Még mindig jól tartja magát!
Pedig mennyit dolgozik ő is, lassan már húsz éve! Meg is látszik az országon meg a bankszámláján! Kinézett az ablakon, öklével újra megtámasztva busa fejét.
- Jé! Mennyi tehén! Meg lovak is! Atyám!