2011.09.07. 19:20, miner
Egyszer nemrég valahol itt ni, a Vértesen vagy nem is tudom, tán a Vértes hegyen túl, élt egyszer egy árpavető ember. Hát az emberek mindig csak kérdezték tőle:
- Rozsot nem vetett? Búzát se? Minek magának annyi árpa?
- Én csak árpát vetek, - mondta az ember, akit Árpinak hívtak. Árpád vagyok, árpát vetek és nem mást.
Na, jó, ha árpát, akkor árpát. Többet nem is kérdeztek tőle semmit.
Telt múlt az idő, Árpi csak szántott vetett és aratott. Egyszer odasündörög az ördög és azt mondta neki:
- Hé, te nem akarsz sört inni?
- Nem, - mondja, - nem vagyok szomjas.
- Nem vagy szomjas? - nevetett az ördög. - Na várj csak, de ha jön rád egy kísértés, ha mégis szomjas leszel, csak hívjál engem. Nem bánod meg. - azzal elment.
Nemsokára szárazság lett a vidéken. Eső sehol, azért Árpi csak nem hívta a démont.
- Adok én neked szomjúságot! - dühösödött fel a rossz démon, és kiszárította még a kutakat is.
Na, ment haza Árpi, hát meg akart mosdani, de nem volt egy maréknyi víz sem.
- Asszony mi van? Kifogyott a vödörből a víz, nem vetted észre?
- Ki az még a kútból is. - sajnálkozott a felesége, aki jámbor és dolgos asszony volt.
Nem kellett annak kétszer mondani, merte ő a vizet derekasan, de most elfogyott, mit csinálhatnának?
- Hát ennek fele sem tréfa. - mondja Árpi és átment a szomszédba kérni vizet, de ott sem talált.
- Sört kell inni, - nevetett a szomszéd félrészegen Árpira. - Ott a kocsma, tele nagy hordókkal. Csapoltass meg egyet és oltsd hamar a szomjadat.
- Jó, de az állatokkal mi lesz?
- Hát az nagy gond, látod, ha ez így tart és nem hull az égből áldás, szomjan pusztulnak szegény párák.
Ment haza Árpi és kérdezi az asszony.
- Mit mondanak, ott is elapadt a kút?
- Elapadt, de van sör a kocsmában, eredj ígyál, nehogy szomjan halj.
- Már hogy mennék nélküled? Ha nem jössz, én sem megyek.
Ott hallgatózott a gonosz szellem és csodálkozott. A fél világot szomjaztatja emiatt, de ez mégsem akar kocsmába menni. Mi lehet az oka? Meg kéne tudni, mert így nem ér el ezzel semmit sem, még képes lesz meghalni, s akkor azért őt fogja a jó Isten kérdőre vonni.
Na mindjárt felöltözött úrfélének. Ment oda Árpianak a háza elé és dörömbölt a kapun. Meghallotta Árpi, hogy vendég dörömböl. Szaladt és béengedte.
- Jó napot, hát mi járatban van nálunk?
- Jó napot, hú, de kiszáradt a torkom, nem tudok beszélni. Jaj széket, széket, had üljek le. Olyan kegyetlen szomjúság gyötör, hogy itt fogok nálad elpusztulni!
- Nincs vizem. - tárta szét kezét a gazda: - Ha volna, máris hoztam volna, de a kutak kiszáradtak az éjjel. Az állatok bőgnek, nem tudom mi lesz.
- Valamit csináljon velem ember, lefordulok erről a székről. Nem érti, hogy mindjárt végem van? - kiabált az úrféle vendég.
- Jaj, mi legyen, hogy legyen? - csapta össze kezét a felesége. - Itt meg ne halljon, nekem. Ember ide azt a korsót, megyek sörért.
Sietett az asszony a kocsmába és egy jó nagy vizeskorsó sört kért. Hazavitte és a vendégnek odaadta: No, az amikor elkapta a kezéből, szájához emelte és mind egy csöppig kikortyolta.
- Öt liter sör volt. - súgta rémülten a feleség az urának. - Most mi lesz? Én vissza nem megyek! Eredj te, miféle nyámnyila ember vagy, asszonyt küldesz a kocsmába? Tán félsz valakitől? - záporoztak Árpira a vádak.
- Nem megyek. - mondta mégis makacskodva.
- Eredj, mert most már én is szomjas lettem. - kiabálta a felesége, mert a gonosz hatott rá, hogy követelőzzön.
-Na, már mindenki szomjas. - hüledezett Árpi. - Az állataim bőgnek, a vendég berúgott, asszonyom te is ihatnál, elmegyek no, és hozok még sört.
El is indult, és amint ment, Isten elhatározta, hogy megjutalmazza kitartásáért. Egy jó nagy záporeső kerekedett és percek alatt megteltek a kutak is szép tiszta vizzel. Szaladtak az állatok, még a pocsolyákat is mind felhörpölték. Ő pedig amint ment, megcsúszott és elesett. Hát a korsót odaütötte egy nagy kőhöz, mire az mindjárt ezer felé esett.
Ment haza korsó nélkül, de a vendég már nem volt sehol!
- Asszony, hol a vendég?
- Nem tudom, nem tudom. Itt ült ezen a széken, egyszer csak nagyot villámlott és én bészaladtam az elsőszobába. Jövök vissza, hát a vendég eltűnt. Hol, és merre mehetett ki, nem tudom, na!
Mentek oda, nézték a széket. Hát annak olyan kénköves szaga volt, ki kellett dobni a házból. Ott rohadt el a szemétdombon, még a tűzre sem merték feldarabolni.
- Igen, mert azon az ördög ült. - mondta később a felesége, mert rájöttek ám, hogy a gonosz volt, aki hiába kísértette meg Árpit. El is átkozta az árpáját.
- Mindig sört készítsenek az emberek az árpából. Eszükbe ne jusson megenni, csak mindig annak levét igyák.
Így volt, mese volt. A falusiak mindig azt a szárazságot emlegették, hogy de jó volt, mert mennyi sört megihattak. Csak az az Árpi, az nem tudott egy pohár sört sem inni, mert elejtette a korsóját.
- Á, az nem úgy volt- legyintett Árpi és még azért sem ment a sörivóba! De meg is bánta később, mert a felesége mind odajárt és elszerették a részegesek. Ő pedig egyedül maradt.
Na, ha egyedül maradt akkor meg is érdemelte, vagy talán mégsem? Döntse el az olvasó.
AJÁNLOM AZ OLDALT
**ZSOZIRISZ**
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Jó kis mese! Kicsit széttagoltam, mert nehéz olvasni olyan tömören.