Egy jó kis parti után...

Otthon

Képviselő úr öklendezve húzta le a WC-ét. –Az az utolsó pálinka nem kellett, volna - gondolta, és rohant szellőztetni.
A felesége, Karola mogorván nézte, amint átrohan a nappalin neglizsében.
- Lehet, hogy haragszik rám?- kérdezte magától Képviselő úr- Kit, érdekel! – válaszolt is egyből magának.
- Karola! Készítsd össze a dolgaim! Ma történelmi nap lesz a számunkra! Beválasztanak a Korrupcióellenes Bizottságba, és együtt küzdünk majd a korrupció ellen az elvtársakkal! Elő is irányoztunk rá 300 milliót! Kell a küzdelemhez a pénz! Ne felejtsek el a bátyáddal beszélni, hogy az ő ügyvédi irodájuk is kap majd megbízást!
Karola arca meglágyult, és segített összepakolni Képviselő úrnak, aki már rángatta fel a nadrágját, mert sietnie kellett, a vonat nemsokára indult, és már jött is az ismerős taxis.

A vonaton

Képviselő úr beült a szokott helyére, első osztály, négyes ülés, szétpakolt, nehogy odaférjen valaki még mellé, nem szeretett vegyülni az emberekkel.
Alig várta már, hogy elinduljon a vonat, szüksége volt egy gyógy sörre, és a büfé csak indulás után nyit ki.
Levette kabátját, és hirtelen megdermedt, valami nem volt rendben! Olyan könnyűnek tűnt a kabát! Odakapott a belső zsebéhez, és felhördült –A pénztárca! A kurva életbe! Minden benne van! Országgyűlési igazolvány, parlamenti belépő, és pénz! Sok pénz!
Megnézte, telefonja ott van-e és örömmel konstatálta, azt nem hagyta otthon. Felhívta Karolát.
Te figyelj! Otthon hagytam a pénztárcám! Valószínű, a másik kabátomban maradt! Hozd ki a következő vonathoz, megvárom az állomáson, add oda a kalauznak, az majd felhozza!
- Ne adj neki pénzt! Majd én elintézem! – sóhajtva hátradűlt – Na, ez a nap is jól kezdődik!
Felállt, és elindult a büfé kocsiba, hátha valami ismerős büfés van, aki ismeri, hisz törzsvendég, add hitelbe egy sört, és igazolja a kalauznál, hogy ő tényleg országgyűlési képviselő. Szerencséje volt, a büfés ismerős volt, és a kalauz bár húzta a száját, nem szállította le. Mire Pestre ért, már egész jó kedve volt.

A kalauz

Rengetegen voltak, az emberek sora mintha nem akarna elfogyni, úgy hömpölygött a gyorsvonat felé. Fiatalok vidáman csevegve, nevetgélve, öregek sietősen, hogy még helyet tudjanak foglalni, családok nagy csomagokkal megpakolva, csak jöttek, nagy volt a hangzavar.
A kalauz jókedvűen állt a vonat végén, minden kérdésre válaszolt – Igen! Ez a Pesti! – ez hangzott el szájából legtöbbször. Segített felszállni az idősebbeknek, a nagy csomagokkal érkezőknek, és rámosolygott minden széplányra.
Egyszer csak a tömegből kivált egy jól öltözött, magas, vékony, merev fehér arcú nő, odalépett a kalauz elé, és megszólította:- Elnézést! Ön a kalauz?
A kalauz körülnézett, de nem látott magám kívül más egyenruhást.
- Igen! Én vagyok az! – sóhajtott beleegyezően.
- Meg szeretném kérni valamire! A férjem itthon hagyta a pénztárcáját, és szeretném, ha utána vinné! Tudja, ő képviselő, és rengeteg dolga van! Sokszor azt se tudja, hol áll a feje – magyarázkodott az asszony.
- Elviszem, ha nem túl nagy! Tudja, nem tudom hova rakni, ahol biztonságban lenne!
- Köszönöm! Tessék, ez lenne az! Benne van az összes igazolványa, és van benne pénz is! Kérem, vigyázzon rá! – és elővett a kistáskájából egy akkora tárcát, hogy a kalauz nagyot nyelt, és nagyon csúnyát gondolt.
- Hova a túróba fogom én ezt rakni? – gondolta – de az asszony olyan szemekkel meredt rá, hogy nem mondott nemet.
Berakta a kabátja alá, mert a belső zsebébe nem fért bele, nagyon kényelmetlen volt így dolgozni, ráadásul azt hihették, hogy állapotos, férfi létére, úgy kinyomta a tárca a kabátját.
Mikor volt egy kis ideje, megnézte a tárcát, és szemei kimeredtek, úgy meglepődött.
- Jé! A Képviselő úr! Atyám! Mennyi pénz! Több havi fizetésem! Erre tényleg nagyon kell vigyázni!
Mire Pestre ért, rendesen leizzadt, és kellemesen elfáradt. Leszállt a vonatról, és elindult a mozdony felé, egy jó finom fekete járt az agyában, amit nemsokára felhörpint.

Képviselő úr és a nép találkozása

Képviselő úr ingerült volt már nagyon, várta már a Korrupcióellenes Bizottság sok oszlopos tagja, ő meg itt tököl egy koszos pályaudvaron – Csak nehogy elosszák a pénzt nélkülem – jutott eszébe, és a víz is kiverte hirtelen a homlokát. Szétnézet, és nem lett vidámabb attól, amit látott.
- Úristen! Jöjjön már az a vonat! – gondolta - Ennyi rossz arcú embert!
Öt perc alatt minimum öt koldust küldött el melegebb éghajlatra, és elborzadva látta a sok hajléktalant, akik a padokon élték magánéletüket, műanyagpalackból olcsó bort ittak, néha összevesztek, majd kibékültek. A nők rikácsoltak, a férfiak köpködtek. Néha arra sétált két rendőr, de a hangzavar akkor sem lett kisebb. A vasutasok meg az emberek mindig siettek valahova, állandó volt a hangzavar. Képviselő úr számára minden perc felért egy órával, nem érezte biztonságban magát, és a pénztárcáját sem.
- Remélem a hülye kalauz nem nyúl hozzá a pénzemhez! Azt sem tudom, pontosan mennyi van benne! Azt hiszem, úgy 3-4 százezer lehet. Tegnap otthagytam a klubban jó pár ezret!
Nem semmi éjszaka volt! El ne felejtsek Karolának venni valami apróságot, bár az a mulya testvére kap valami morzsát majd!
Végre megérkezett a vonat, elindult megkeresni a kalauzt, már jött is, hasa valamiért kidudorodott, elég viccesen nézett ki.
- Jó napot! Ön lenne a kalauz? – szólította meg, aki erre a kérdésre majdnem elröhögte magát, és valamiért körülnézet. Képviselő úr is automatikusan ezt tette, majd mivel nem látott semmi számára érdekes dolgot, visszafordult a kalauzhoz.
- Ön lenne a Képviselő úr?
- Igen! Hozott nekem valamit! Kérem szépen!
- Tessék – nyúlt be a kabátja alá, kihalászva a pénztárcát, világossá téve Képviselő úr számára, mi nyomta ki úgy a kalauz hasát.
Képviselő úr mohón kapott a tárca után, hatalmas megkönnyebbülést érezve, ami átcsapott hirtelen riadalomba, és kinyitotta a tárcát, megszámolni a pénzt.
A kalauz csak ott állt, és nézte.
- Úristen! Ez azt hiszi, hogy kap tőlem valamit! – villant be Képviselő úr agyába a felismerés – Hehe! Rosszul hiszi!
Megnyugodva látta, mindene megvan, pörgette a sok pénzt, hogy lássa a kalauz, mennyi van, majd leereszkedő hangsúllyal azt mondta:- Sajnos nincs apróm! – ezzel a belső zsebébe rakta a tárcát, sarkon fordult, és sietve elindult.
A kalauz először dermedten állt, arcára döbbenet ült ki, majd vörös lett, mint a rák, és elindult Képviselő úr után, sietve, aki szintén szaporázta lépteit.
- Tudok váltani! – lihegte Képviselő úr nyakába, aki nem fordult hátra, csak fülei vörösödtek el.
- Ezért nem szavaztam magára! Mert ilyen bunkó! – kiabált a kalauz, Képviselő úr még jobban belegyorsított.
- Nem is fogok magára szavazni! Sőt! Mindenkit erre bíztatok! Kell a francnak a maga pénze! Legalább megköszönte volna!
Képviselő úr belehúzott, lehagyta a kalauzt, aki már nem is erőlködött, hogy utolérje, lemaradt, csak magában füstölgött.

Képviselő úrnak meg eszébe jutott egy régi történet, amikor még fiatal volt a demokráciánk, és ő is, lerakta egy kalauz, és még rendőrt is hívott rá, és még a kezét is kitekerték!
Neki! Na! Ezért utálja ő a kalauzokat!

Legközelebb talán azt is megtudjuk, miért rakták le Képviselő urat a vonatról, és miért tekerték ki a kezét abban a fiatal demokráciában!