Képviselő úr imád vonatozni!

Indulás a Parlamentből

Képviselő úr pisilés után, kézmosás közben elégedetten nézegette arcát a Parlament vécéjében lévő tükörben. Grimaszolt, és közben ilyeneket gondolt:- Igen! Ez a gőgős tekintet! Aha! Most jó! Igen! Akkor az elnéző mosoly! Te tényleg ilyen hülye vagy barátom? Akkor most hálás, de közben büszke tekintet, a mi miniszterelnökünk beszél! Hú! Ez nagyon jó lett! Na! Gyerünk! Rengeteg a tennivaló!

Kiment a mosdóból, kezet fogott pár ellenzéki képviselővel, azért óvatosan szétnézve, nehogy valami firkász meglássa, milyen jóban vannak, itt a kulisszák mögött, majd kiment az épületből, a kormányőröknek lazán oda intve. Elégedett volt magával, ma az összes szavazásnál azt a gombot nyomta, amit a frakcióvezető bekiabált. Papíron újabb Bizottsági tag lett, és átutalták már a költségtérítést is. Odaért az autóhoz, ahol már várta a sofőr, mikor hirtelen bevillant az agyába:- A kutya! Az a rohadt dög!

Elővette a telefont, és hívta a titkárnőjét.
-Jucika! Hozza már le a kutyát a parkolóba! Nem elfelejtettem!
Türelmetlenül várt, a vonatindulásig nem sok ideje volt már, türelmetlenül dobolt ujjaival a kocsi tetején. Mikor Jucika leért, nyersen ráförmedt,- Na végre, hogy ideért! Adja már ide ezt a dögöt!

A dög egy aranyos, fajtiszta dakszli kölyök volt, feketén csillogó orrocskával, kis gombolyaggá gömbölyödve. Vidéki unokahúgának vitte le, vidékre, IC vonattal, mert imádta a vonatozást, a büfé kocsit, a laptopozást az első osztályon, meg amúgy is, ingyen van. Beszállt a kocsiba, és megveregette Lajos hátát,- Mehetünk!

A kalauzlány

Katika a vonat végén állva lehunyta szemét, és élvezte, ahogy a napfény finoman simogatja arcát ezen a kora őszi jó időben. Fáradt volt, és gondolatai otthon, és mai nap történései körül jártak.

Nehéz napja volt, egyre durvábbak az emberek, ahogy nő a szegénység, úgy nő a potyautasok és a visszaélők száma. Ma is talált egy fénymásolt nyugdíjas utalványt, és több jegy nélküli utasa volt, akik arra hivatkoztak, dolgozni mennek, de nincs pénzük jegyre, a hajléktalanokról nem is beszélve, akik soha nem akartak elfogyni. Hiába sajnálta őket, fel kellett írnia az embereket, hajléktalanokat meg leszállítani, mert a vasút próbavásárlói képesek voltak bármilyen színjátékra, nem egy kollégát rúgtak már ki a lágyszívűsége miatt.

Lánya jutott eszébe, akit egyedül nevelt. Mi is lenne velük, ha őt elküldenék? Havi kilencven ezret keresett, plusz gyerektartás, ami vagy jött, vagy nem, attól függően, Józsi dolgozott e, vagy épp munkanélküliként tengette napjait.
Nagyon nehéz ma állást találni, meg amúgy is, ő már kalauzkodik lassan tíz éve, és nagyon szereti csinálni, a nehézségek ellenére is. Ritkán hívott rendőrt utashoz, általában megoldotta a problémát kedvességével. Remélte, ma már semmi gond nem lesz, ez lesz az utolsó útja a mai nap, és már nagyon várta a végét. Kinyitotta a szemét, fáradt arca mosolyra derült.

A találkozás

Képviselő úr lihegve sietett a peronon, egyik kezében a laptop táska, hóna alatt a kutya. Még öt perce volt az indulásig. Alig várta már, hogy a büfé kocsiban ülve elfogyassza a cigánypecsenyéjét, leöblítve pár Unicummal és sörrel.

Katika érdeklődéssel nézte a közeledő öltönyös embert, aki vörös fejjel, fújtatva közeledett a vonat felé. Biztos nem ide jön, mert csak tudja, kutyát nem lehet szállítani az IC vonaton- gondolta- Akkor vajon hova siet ennyire?
Odaért mellé, ő illedelmesen köszönt, a válasz csak egy lenéző tekintet volt, és legnagyobb megdöbbenésére, az úr felszállt az első osztályba.

A konfliktus

Képviselő úr szétnézett, útitársait fürkészve. Nem sokan voltak, egy nő telefonon beszélgetett, vele szemben lánya olvasott, két férfi fejét összehajtva csendesen beszélgetett, egy magányosan ülő fiatalember a gépén olvasott valamit. Ezért szerette az első osztályt, itt mindig kevesen voltak, és mindenki elvolt a saját dolgával.

Leült egy szabad négyes üléshez, és elővette laptopját, hogy csatlakoztassa, a kutyát, pedig maga mellé rakta az ülésre. Ekkor árnyék vetült rá, és egy női hang megszólította- Jó napot kívánok! Uram! Az IC vonaton nem lehet kutyát szállítani! – felnézett, és egy harminc év körüli kalauznővel nézett farkasszemet.
-Micsoda! - csattant fel hangosan- Ki mondja ezt?
-A MÁV szabályzata, uram! Egy óra múlva megy a gyors vonat, azon lehet, csak élő állatviteldíjat kell fizetni érte.- válaszolt Katika udvariasan.
-Hagyjon már engem békén! Nincs jobb dolga, mint hogy engem baszogasson? Menjen, végezze a dolgát, ne engem piszkáljon-förmedt rá Képviselő úr, majd bekapcsolta gépét.
Katika teljesen leforrázva állt, szétnézett, és látta, az utasok őket nézik. A megaláztatás érzésétől arca kipirult, és érezte, kezdi elveszíteni a türelmét.
-Uram! Legyen szíves leszállni a kutyájával, és átfáradni a gyorsvonatra- mondta visszafojtott indulattal.
-Maga még itt van? Menjen már a dolgára!
-Épp azt végzem! Legyen szíves leszállni, különben kénytelen leszek rendőrt hívni!
-Hívjon! Legfeljebb szalutál majd nekem! Nem tudja, hogy ki vagyok én? Most már tényleg hagyjon békén! – mondta felháborodott hangon a Képviselő úr, és tüntetőleg a gépét kezdte nyomogatni.
Katika leforrázva állt még ott pár másodpercig, majd sarkon fordult, és a közelgő szolgálattevőhöz sietett.
Kellett ez nekem! – gondolta magában – Indulás előtt egy perccel!
-Nem megyünk – mondta a menesztőnek – Rendőrt kell hívnom!
- Komoly a dolog? Tudod, milyen szigorúak a késések miatt!
- Komoly! – válaszolta Katika, és beszaladt a pályaudvari rendőrőrsre.

-Miért nem megy már ez a kurva vonat – gondolta magában Képviselő úr - A büfé csak indulás után nyit ki!
Ekkor kinyílt az automata ajtó, és két rendőrrel jött a Katika, nyomukban a szolgálattevővel, aki zöld tárcsáját hóna alá csapta.
-Ő az! – mutatott Katika Képviselő úrra.
- Jó napot kívánok! Mi a probléma? – köszönt az egyik rendőr – A személyi igazolványát kérném!
Képviselő úr hátradűlt, és megvetően bámult az egész bagázsra. Az utasok érdeklődve figyelték a fejleményeket, s látták, ahogy benyúl a zakója belső zsebébe, és egy vastag tárcából elővesz valami plasztikkártyát, és hanyag mozdulattal odamutatja a rendőrnek, aki tiszteleg, és Katikához fordulva ezt mondja – Sajnálom! Nem tehetünk semmit! Az úr képviselő, és a mentelmi jog védi!
- Micsoda?! Neki lehet kutyát szállítani a vonaton? – háborodott fel Katika.
- Nem tudunk mit csinálni! – felelte a rendőr, visszafojtott hangon – Viszontlátásra! – fordult Képviselő úrhoz, aki a kutyust simogatta éppen kitüntető módon, önelégült képpel.
- Ezt nem hiszem el! – emelte fel hangját Katika, és az utasoknak is címezve folytatta – Az emberek erre szavaztak, hogy egyesek törvény felett álljanak? Hisz még jegyet se kell váltania! Maguknak meg fizetni kell érte! – fordult oda az utasok felé – Maguk, ha kutyát hoznak fel ide, le kell szállniuk, vagy a rendőr szedi le a vonatról önöket!

Az utasok zárkózott arccal bámultak rá, volt, aki az ablakon nézelődött kifelé.
A szolgálattevő türelmetlenül szólt közbe – Gyerünk már! Öt perc késésben vagyunk máris! Meg kell igazolnom majd a késést!
- Így van! Ne, szarakodjunk, már annyit – szólt közbe Képviselő úr, kezével elbocsátó intést téve, miközben hasa nagyot kordult.
A vasutasok, és a rendőrök megfordultak, és ajtó felé indultak. Katika torkát visszafojtott sírás kaparta, alig bírta könnyeit visszatartani dühében, és szégyenében.
Leszálltak, köszöntek egymásnak, menesztés után a vonat elindult, és Katikából kitört a sírás.

Képviselő úr, pedig megette a cigánypecsenyéjét, megitta az Unicumjait, söreit, a kutyus lepisilte a plüssülést, majd szépen hazaértek Képviselő úr vidéki kúriájába.
A vidéki unokahúg nagyon örült másnap a kutyának.

Katika, pedig írásbeli figyelmeztetést kapott vonatkésleltetésért, és tíz százalék alapbércsökkentést, így még nehezebben jöttek ki abból a kevésből is, ami rendelkezésükre állt.

Képviselő úr tovább nyomogatta a gombokat a parlamentben, kapta a költségtérítést, egyre több Bizottságban lett tag, egyszóval, elégedett volt az élettel.

Képviselő úr szeret vonattal utazni, biztos találkozunk még vele!