.

A szomszédasszony az ajtaját csendben nyitja, zárja, alig észrevehető a mozgása. Nincs jövés-menés egymásnál fazéktető emelés csak köszönés. Így telnek a napok mindaddig, amíg el nem jön a szépítkezés napja.
Havonta párszor azonban, mintha az ördög bújna belé, megváltozik. Feltupírozott, műhajjal dúsított festett kontyát csillámporos lakkal szóratja meg. Természetellenes hosszú körmöket varázsoltat a kezére. Ékszerekkel feldíszítve, úgy csillog, mint egy karácsonyfa. Térdalatti szoknyája minire vált, vállát takaró blúzát vállpántosra cseréli fel. Szolárium barna bőrétől jócskán eltérő színű szilikon melltartópántja inkább kelt feltűnést, mint diszkréciót...
A mi nap ennél is tovább ment. Ívelt szemöldökét vastagra tetováltatta, olyan "tündés" formára. Nem is lenne ehhez senkinek semmi köze, ha megváltozott külsejének nem oly módon adna hangot, hogy végigjárja a szomszédokat. Kezében márkás boltok reklám szatyraival megpakolva, hangos kacagással köszönt be és megkérdezi.
Járt-e erre a postás, megjött-e vizes, leolvasták már a villanyórát, nem hallottak zörejt az éjjel? Kifogyhatatlan a fineszes ötletekből.
Aki nem dicséri meg villámgyorsan, ott elidőzik. Addig marad, még be nem zsebeli a jussát, a dicséretet. Jaj annak, aki ezt elfelejti. Előveszi mesélőkéjét, rázendít mit hallott a fodrásznál, kozmetikusnál, masszőrnél, a műkörmösnél, és a butikokba. Akinek ez a felsorolás is kevés ahhoz, hogy észrevegyék honnan érkezett, akkor robban a bomba. Jön a politika. Kőkeményen képviseli mindenkor a  valamikori tündöklő múltjának eszméit. Ezt senki nem várja meg, inkább azonnal dicshimnuszt zeng a szépségéről, külsejéről.
Szempillafestésnél használt szemcsepptől csillogó szemeinek hálás tekintetével mond köszönetet. Amint az ajtó becsukódik elcsattog legújabb szandáljában a következő ajtóig, és megnyomja a csengőt...
Szomszédasszonyunk szépítkezésének napja felborzolja a ház lakóinak kedélyeit. Egyesek dohognak, mások dühöngnek, találgatják mennyibe kerül az ilyen átváltoztatás? Némelyeknek a félhavi nyugdíja is kevés lenne...

Aztán elcsendesednek  és számolni kezdenek, melyik gyógyszert nem tudják kiváltani, melyiket kell megfelezni.

Arra azonban senki nem emlékszik, hogy valaha bárkit megdicsért volna. A postás is hiába várt, mikor leszámolta  az irreálisan magas nyugdíjat, nem kapott tőle egy fityinget sem.
 

Ilyen igazságtalan lett a világ, a dicséret is egyoldalúvá vált, sokan csak kapni szeretnek, adni elfelejtenek...