Az ősz színes levél szőnyeget terített a tájra. A Nap aranysugarai játszottak az avaron. Az utca öreg fái levetkőzték tarka ruhájukat, lassan aludni térnek. Levendulaillatú szekrényekből előkerültek a kabátok, hűvösre fordult az idő.
Az asszony kezébe vette az agyonolvasott levelet, és elmosolyodott. Szemével még egyszer végigpásztázta a papírlapot. Fogytak a sorok, szívébe kis lángocska gyúlt, minden sejtjéhez eljutott.
Kérése ismét meghallgatásra talált. Kezével végig simított a borítékon és féltett kincsei közé helyezte.
Leült az asztalhoz és új levelet fogalmazott. Nem kért benne sokat, erőt, egészséget, lelke háborgására csendet, harmóniát, békességet, nyugalmat a családjának, barátoknak, a betegeknek gyógyulást, az elesetteknek felemelkedést. Hazájának élhető, és szép jövőt. Átolvasta még egyszer figyelmesen, nem hagyott-e ki belőle valamit. Lezárta a bélyeggel ellátott borítékot, és megcímezte magának.
Izgatottan várta a délutánt. Barátaival a Homokkomáromi Nyolcboldogság Katolikus Közösség Rózsaeső imaestjére készültek. Nagy esemény ez minden év szeptemberében, kis Szent Teréz napján. Családok százai zarándokolnak a hegyi templomba, leveleikkel, kéréseikkel. Sokuknak a remény napja ez a nap, évek óta.
Kora délután oda kell annak érni, aki közel szeretne parkolni és helyet kapni a templom padsoraiben. A hegyre vezető úton apácák és szerzetesek várták, köszöntötték az érkezőket. Udvariasan megkérdezik hányadik alkalommal keresik fel őket, írtak-e levelet, teljesültek-e a kívánságok.
Ahogy múlnak az évek egyre többen vagyunk, a tanúságtevők száma is szépen növekszik.
Már kora délután megtelik a templom, a templomkert padjaira párnák kerülnek. A hűvös sem tartotta távol az embereket. Gyerekek, felnőttek pokrócot tekertek a derekukra úgy énekelték a hangszórón hallható dicsőítő éneket, a kolostor falai visszhangozták a hegynek a zsoltárt. A zászlótartón diszkrét táncát járta a széllel, a nemzeti lobogónk.
A csendes áhítatban elkezdődött a rózsa füzér. Elérkezett a tanúságtételek ideje. Hamarosan előkerültek a zsebkendők, innen-onnan szipogás törte meg a néma csendet.
Az első tanúságtevő egy tizenéves fiú volt. Halk és alázatos hangja
mutált. Kezében imádságos könyvét szorongatva elbeszélte, egyetlen vágya volt, hosszú évek óta, kistestvért szeretett volna. Szülei sokat tettek érte, de a kérését még sem teljesíthették, mert a gyermekáldás elmaradt.
Nagyanyjától hallott a rózsaeső imanapról, megírta hát a levelét, benne hőn áhított kérését, és elkísérte a nagymamát. Amikor eljött az ideje, beállt a hosszú sorba, a saját nevére megcímzett borítékot az oltár előtt lévő kosárba tette.
Két hónap elteltével megérkezett a csoda. Az édesanyja áldott állapotba került. Nagy volt az öröm, de még nagyobb a bánat, amikor a meghatározott időre megszületett kis testvért Isten magához szólította.
A fiú nem adta fel. Még egyszer próbálkozott. Kis Szent Terézhez fordult a következő évben is a kérésével. Kérte, imádkozzon az Úrhoz, hogy egészséges kistestvére szülessen.
Kérése ismét meghallgatásra talált!
Az Úr teljesítette a kérését, bizonyítéka ott feküdt, boldogan kapálózva, a mózeskosárban, jól betakarva. Az Atya, felemelte a kosarat, a hívők felé tartva, és bemutatta a háromhetes kisdedet, aki aprócska kezeivel kapálózva „integetett”.
A szívekben a szeretet lángja egyre magasabban lobogott, a lelkeket tisztára mosta a várt élőcsoda látványa, a szemekben öröm könny csillogott.
Csend és döbbenet kísérte a családot, ahogyan elhagyták a templomot. Hűvösek a falak a kisbaba nem maradhatott sokáig. A fiú, visszatért, elfoglalta helyét az első sorban, ahol a többi tanúságtevő várakozott.
A második tanúságtevő -egy tanító- is csodáról mesélt. Betegsége tolókocsiba kényszerítette, hallott a Rózsaeső imanapról, megírta levelét, és az oltárhoz küldte kísérőjével, várt a csodára, ami egy év elteltével hozzá is megérkezett. Tolókocsiját katedrára válthatta fel az következő tanév kezdetére. Folytathatja hívatását, visszakapta élete értelmét, és egészségét.
Azon az estén a jelenlévők megtapasztalták, a hitnek erejét, és az Úr segítségét.
Apácák és szerzetesek álltak az oltár előtt a mese alatt. Eljött a pillanat mikor mindenki kezébe vette a levelét, -amelyet egy év múlva augusztusban bontatlanul visszakap-, és kivitte az oltár elé elhelyezett kosárba. Egy apácától vagy szerzetestől útravaló üzenetszelvényt és imalapot kapott, a Rózsaeső- rózsafüzér szövegével.
Rengeteg levél gyűlt össze. Az imanap végeztével mindenki feltöltődve hittel és reménnyel hagyta el a templomot, azzal a megnyugtató tudattal, hogy az apácák és a szerzetesek harminchárom napon át, imádkoznak a kérések meghallgatásáért, Kis Szent Terézt kérve, hogy járjon közben késésükkel az Úrhoz...
Várakozással megtelve indultak haza a hívők az Isten házából, sokan abban reménykedve, hogy egy év múlva ők ülnek majd az első sorban, tanúságtételre várva...
Az apácákkal és szerzetesekkel sokszor találkozhatunk a nagykanizsai kórházban, ahol önkéntes szolgálatukat végzik a betegek legnagyobb megelégedésére.
***
Szeretettel ajánlom , -aki megteheti- látogasson el a következő rózsaeső imára Homokkomáromba.
AJÁNLOM AZ OLDALT
szív diagnosztika
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Aki még nem vett részt Rózsaeső imaesten, feltétlenül látogasson el Homokkomromba a kis levelével! Fantasztikus hallani a tanúságtételeket. Kis hétköznapi csodák, amitől megtört lelkünk erőre kap. Valóban működik, az ima ereje hihetetlen dolgokat visz véghez.