2011.07.12. 17:02, miner
Elremélt képtöredék, csillagporos éjben oly messze hív,
mint távoli ködbe burkolt lányalak, ártatlan szende szív,
Miért vagy megfoghatatlan, mint a júliusi délibáb?
Látlak és nem foghatlak meg, akár vágyaim ábrázatát...
Mondd, hol keressem szép szemedet, melyben az igaz szeretet
felizzó parazsától égve lelkem, vonzza hű szívedet.
Most lefestenélek, de tudom, hogy ecsetem hozzá kevés,
mert csak te vagy nekem a szerelem és az örök létezés.
Elremélt képtöredék, el nem érhető szoborrá ne válj!
Elremélni szeretnélek, mint oszlató bajt az édes vágy.
Ó jöjj, szólj hozzám újra, mint egyszer a hajnali friss szélben,
mikor hajad hátra simíthattam, és tehozzád beszéltem.
Ó jöjj, fogd remegő kezem, te szerelmes szép szemű asszony,
mondd még egyszer, hogy velem maradsz mindvégig a rögös úton,
mondj biztató szavakat, vezesd kezemet, ha megint lankad,
vezesd szívemet, ha úgy érzed, itt még, szeretni is szabad.
Elremélt csöndesség, bár csak végletekig velem maradnál.
Elremélhetlek e valaha míg ajtómon kattan a zár?
Látod, zajlik az élet, balatoni szelek se pihennek.
Jaj, sosem szemből, az emlékek mindig oldalról tépdesnek,
mint ruhát a vihar, amikor vészjelek hangja orgonál.
Egy menedék a léted, magány elleni sátorban a bál,
hova táncolni járna szerelmes szívem, mindig csak veled...
vígan forognánk, forognánk ketten, mint egy édes bűvölet.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Kép: saját festmény
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Köszönöm a szép bejegyzéseket, nagyon köszönöm.